Az estet rövid koncert nyitotta: a Folker olyan dalokkal kezdett, amelyeket a fesztiválon is előadtak. A közönség először csak csendben figyelt, aztán lassan beindult a lábdobogás, néhányan ösztönösen együtt mozdultak a zenével. Közben körbejártak a csészék, mindenki kezébe jutott egy-egy pohár fűszeres tea, amely segített megteremteni az indiai utazás hangulatát.

A koncert után megkezdődött az úti beszámoló. Csibi Szabolcs, Kelemen István, Melkuhn Róbert és a zenekar énekesnője, Samu Etel Imola felváltva mesélt, miközben a hátuk mögött vászonra vetített képek idézték fel az utazás pillanatait: sűrű piacokat, helyi templomokat, esti koncerteket.

A Sur Jahan különleges abban, hogy a világzene legkülönbözőbb irányzatait gyűjti egybe. A Folkeren kívül dán, lett és spanyol együttesek képviselték Európát. Emellett felléptek a bengáli Baul–Fakir zenészek és kolkatai előadók is. A fesztivál célja, hogy párbeszédet teremtsen a világ különböző zenei hagyományai között, és hogy a globális zene a helyi közösségekhez is közel kerüljön. 

A nemzetközi sokszínűség mellett az idei fesztivál a magyar és erdélyi zenei kultúrát is színpadra helyezte. Magyarország már többször részt vett a rendezvényen, de az idei volt az első alkalom, hogy erdélyi zenekar képviselte az országot. „A fő szervezőtől szerintem az erdélyi magyarok helyzetét tekintve eddig a legobjektívebb megfogalmazást hallottuk. Nagyon jól elmagyarázta a közönségnek, hogy mi miért vagyunk Romániában, de miért képviseljük Magyarországot.”

Messziről nézve logisztikai apróságnak tűnhet, de egy zenekar számára nem mindennapi feladat egy nagybőgő Dél-Ázsiába juttatása sem. „Delhiben, amint megtudták a reptéren, hogy hangszer van a dobozban, azonnal kiemelt figyelmet kaptunk. Talán ez is jelzi, mennyire muzikális nép az indiai” – mesélték. 

Indiában olyan találkozások is várták a zenekart, melyek a hangszerek világában hozták közelebb egymáshoz a két kultúrát. A koboz ősi rokonával, a dotarával is megismerkedtek: ez a dél-ázsiai népi pengetős hangszer hosszú nyakú, körte alakú teste miatt különösen emlékeztet a Folker által megszólaltatott kobozra.  A fesztiválon túl a zenekar helyi közösségekkel is kapcsolatba kerülhetett. Ilyen volt például az Orisza tartomány egyik törzsének tagjaival való találkozás, akiknek a nyelvét még a helyi szervezők sem beszélték, ám a zene mégis megtalálta az utat köztük. „Páros táncot, körtáncot járnak, mondtuk is, hogy erre simán húzhatunk egy moldvait, mert arra fognak tudni táncolni” – idézte fel nevetve a zenekar. „Amikor beálltak közénk táncolni, olyan volt, mintha moldvai fiatalok lennének: az energia, a szilajság pontosan olyan, mint a csángók között.” 

A sepsiszentgyörgyi úti beszámoló is ezt a szellemiséget idézte meg. A zenén és a közös ízeken keresztül egy pillanatra mintha a közönség is részese lett volna a fesztiválnak. A Folker tagjai pedig mindent megtettek, hogy a közönség átérezhesse ezt. A masala tea mellett egy indiai vacsorával is készültek az érdeklődők számára. A vacsora mellett már kötetlenebb formában folytatódott a beszélgetés. 

Ahogy a történetek egymásba fonódtak, világossá vált, hogy az Indiában eltöltött idő a zenekar számára munka, tanulás és folyamatos figyelés volt arra, miként lehet hidat építeni kultúrák között úgy, hogy közben az ember nem veszti el a saját hangját.

Fülöp Kata