Az utóbbi hónapokban mind az államfő, Traian Băsescu, mind hűséges fegyverhordozói és szócsövei szívesen hangoztatják: nem csoda, hogy csehül áll az ország, amikor az államnak tizenegymillió segélyezettről kell gondoskodnia. A szám elképesztően magas, az ország összlakosságának felét jelenti, az itthon maradottaknak mintegy hatvan százalékát. Hihetetlen, nem lehet igaz.
Mit az ördögöt számolhattak össze ezek az emberek? Lassan, de megvilágosodik elmém, persze, Románia jelenlegi urai a társadalom páriáinak nézik a nyugdíjasokat, tehát azt az 5,6 millió embert, ki tisztességben megöregedett, végiggürcölte életét, s most léte alkonyán nyugellátmányban részesül, szociálisan támogatottnak tekintik. Mind a szocialista Románia, mind a kapitalizmus felé araszolgató állam rosszul gazdálkodott a nyugdíjalappal, ripsz-ropsz minden hónapban elköltötte, sok évig teljesen más célokra is, s most valóban nem éri a széle a hosszát. De ezért semmiképp nem az az ember a felelős, aki életében végig tisztességgel dolgozott, befizette a rá eső társadalombiztosítást, s közben — sajnos — megöregedett, nyugdíjas lett. Senki nem köszöni meg munkájukat, senki nem ismeri el, hogy tettek valamit, nem is keveset a maguk idejében ők is, csak a hatalmas teherről lehet hallani, amit a nyugdíjasok jelentenek. Tehát a tizenegymillió szociális támogatottból nyugodtan kivonhatunk 5,6 milliót. Ami marad, sem kevés: 5,4 millió, a lakosság egynegyede. Valószínűtlen szám. Feltételezhetően beleszámították azt a 2,7—3 millió gyermeket, aki az óvodában, illetve az elemi és általános iskolában kiflit és tejet kap. Nem szociális segélyként, alanyi jogon jár nekik az étkezéskiegészítés, újra kivonunk, és kiderül 2,9 millió ember szorul társadalmi támogatásra. Nem kevés, de mégsem tizenegymillió. Akkorát hazudtak megint Románia vezetői, hogy nekitámaszkodhatnának.
