Összehívta a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) ülését a közel-keleti helyzet miatt Nicușor Dan államfő – közölte az elnöki hivatal tegnap.
A nemzetbiztonsági testület mai rendkívüli tanácskozásán az iráni konfliktus Romániát érintő következményeit elemzik, illetve további külföldi katonák Romániába vezénylésének engedélyezéséről döntenek.
Bár az elnöki hivatal közleménye nem pontosítja, hogy milyen csapatok, illetve felszerelések érkeznek, a bukaresti média – hivatalos értesülésekre hivatkozva – arra számít, hogy az amerikai légierőnek a Fekete-tenger partján, a Mihail Kogălniceanu Légi Támaszponton állomásozó kontingensét egészítik ki. A Digi 24 hírtelevízió felidézte, hogy az iráni nukleáris létesítmények ellen intézett tavalyi légitámadások során a brit légierő gépei használták ideiglenes támaszpontként a Mihail Kogălniceanu bázist. Az Egyesült Államok tavaly novemberben jelentette be, hogy csökkenti a Romániában állomásozó katonái létszámát. A román média szerint a korábbi 1600 helyett mintegy ezer amerikai katona szolgál Romániában, többségük továbbra is a Fekete-tenger partján. A létszámcsökkentés nem érintette az aranyosgyerési katonai repülőtéren állomásozó, mintegy száztagú amerikai kontingenst, sem az amerikai rakétaelhárító rendszernek a dél-romániai Deveselura telepített bázisán szolgáló mintegy 200 katonát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.