Mózes László
Ha március, akkor Petőfi. Számosan elképzelhetik, talán többen látni is vélik, amint a költő a Nemzeti Múzeum lépcsőjén áll és mozgósító, lázító versét, a Nemzeti dalt harsogja. Ikonikus kép, mely továbbra is éltethető, ugyanis immár kollektív emlékezetünkhöz tartozik.
Csupán egy szépséghibája van: e jelenet fikció, forradalmi legenda. Petőfi Sándor ugyanis 1848. március 13-án – pontosan 178 esztendővel ezelőtt, két nappal a forradalom kitörése előtt! – írta nagyívű versét, a Nemzeti dal című remekművét, bő évvel azután, hogy 1847. január elsején rögzítette szintén közismert, Szabadság, szerelem című epigrammáját, amelyet mottóként illesztett verseskötete legelejére, nemcsak lírájának esszenciáját rögzítve, hanem előrevetítve a tollal és karddal egyaránt harcoló forradalmár képét is.
Petőfi, az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc költője 1848. március 15-én először Pesten, a Pilvax kávéházban reggel 8 óra körül olvasta fel Nemzeti dalát, onnan a fiatal forradalmárok az egyetemekre vonultak, majd az orvosi kar udvarán Petőfi asztalra állva szavalta el ismét versét, aztán 10 óra körül, miután Landerer és Heckenast nyomdájában kinyomtatták – miként Petőfi fogalmazott: a magyar szabadság első lélegzeteként! – a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot, a költő újra elmondta művét a nyomda előtti tekintélyes tömegnek, mely vele együtt kiáltotta: „Esküszünk, hogy rabok tovább / Nem leszünk!” Délután három óra tájékán érkeztek a Nemzeti Múzeum kertjébe, ám az ottani népgyűlésen Petőfi csupán egy beszédet mondott, versét már nem szavalta, mert szónoklatait követően hangja némiképp cserben hagyta. E káprázatos ívét követően a forradalmár költő lelkesedése némiképp alábbhagyott, felismerte ugyanis, hogy ereje és elszántsága jóval meghaladja az átlagét. De ez most, a magyar szabadság talán legnagyobb és legigazabb ünnepén, a szikra lánggá alakulásának napján szinte mellékes. Petőfi ugyanis keseredettsége ellenére sem adta fel: hitét megőrizve, karddal és szóval a végsőkig kitartott a forradalom és szabadságharc céljai, eszméi mellett. Így hát mi sem természetesebb annál, ha március idusán lelki szemeinkkel látni véljük, amint a költő a pesti helyszíneken – akár még a múzeumkertben is! – világmegváltó versét zúgja...
Mert március tizenötödikén a láng a legfontosabb, nem az utána maradó parázs.
Ráadásul az is belátható, hogy ma, minden társadalmi, gazdasági nehézség ellenére mégis könnyebb dolgunk van, mint negyvennyolc forradalmárainak. Ma másként és másokkal kell harcolni, ma másképp hív a haza, mint akkoriban. A külső ellenség – legalábbis ellenfél – örök, ám mellettük kajánul sorakoznak saját félművelt, kártékony hangadóink. Petőfi „titkos férge” ma önnön bensőnket, lelkünket rágja, ott tartunk, hogy ma, az örök és rendíthetetlen háborgók korában a józan és kiegyensúlyozott gondolkodás, a gyűlöletmentes szó lassacskán hőstetté nemesül. Éppen ezért szabadságunk éltetéséhez ma már nem kard és ágyú kell, hanem tiszta gondolat és tiszta beszéd. Legyen tehát rend a rendetlenségben, legyen rend a lelkekben! Dicsőség Petőfinek, dicsőség a márciusi hősöknek!...
Sepsiszentgyörgyiek a magyar forradalom és szabadságharc ünnepén. Albert Levente archív felvétele
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
