„Szekér várja a vasútállomáson...”

Amikor javában épült a Magyar Keleti Vasút, szó esett arról, hogy az Alsórákosi-szorosból tágasabb területre érve egy nagy kanyart leírva közelítse meg a vidék központját, Barótot, majd pedig folytassa útját déli irányba – az Olt lankáján –, és csak Botfalutól célozza meg a Cenk alatti várost. Ebből semmi sem lett – mesélték e sorok írójának az apácai és az ürmösi gazdák, mert sem a baróti Csereiek, sem a Kálnokyiak, majd délebbre a hidvégi Mikók és a Nemesek nem voltak hajlandóak beleegyezni a termőterületeik feladásába. Az igazi nyertesek végül a fővonal menti települések voltak (Ürmös, Apáca, Barcaföldvár), ahonnan ezrek ingáztak Brassó gyáraiba. A kevés lakossággal rendelkező Ágostonfalva az idők folyamán gazdaságilag megerősödött, mert itt vagonírozták be a köpeci szenet, a bibarcfalvi ásványvizet, a kiterjedt erdős területek faanyagát, a cukorrépát a botfalusi cukorgyárhoz. Ezeket a vasútállomásokat használták a Bukarest felől, avagy Kolozsvár és Budapest irányából érkező egyetemisták is. 

Az 1989-es fordulat után sokat változott a vidék. Ágostonfalva időközben rálépett az önállósulás útjára, ugyanis hosszú időkön át Ürmös község csatolt települése volt. Jelenlegi önkormányzata sikeresen pályázott infrastruktúrára, van ivóvízhálózat, részben rendezték a szennyvizeket, jutott aszfalt a legfontosabb útszakaszokra. Sajnos, turisztikai értékeit (templom, kolostor, emlékmű, kövületlelőhely stb.) nem sikerült népszerűsíteni. 

Tájképi értékekkel is rendelkezik az Olt egyre szűkülő szorosának a községhez tartozó területe. Egymás után sorakoznak a hegység mészkőből álló mutatós sziklasorai, de csak egy alaposan leromlott erdőipari úton lehet eljutni az ürmösi Tepő-hegy alatti, országosan ismert kövületlelőhelyre és annak szomszédságában az Olt menti (Alsórákossal közös) unitárius találkozók helyszínére. A település mögötti hegylábi dombvidék újharmad- és negyedkori üledékekből épül fel, innen ömlik az Oltba az ágostonfalvi Rákpatak, amely látványos módon feltárta a kövületekben gazdag lerakódásokat és a helyi lignittelepet is, ahonnan adataink szerint egy gumósfogú őselefánt agyarmaradványait szállították múzeumba. A patak belevágta folyását a széntelepbe, ahol a helyiek szerint a régi időkben egy szénkitermelést szándékoztak megnyitni, amiből semmi sem lett. 

Utcakép

Telepedéstörténet

Egykori munkatársaim, Florin Stamnbirț, Marioara Papuc, Borbély András – utóbbi az apácai román iskola tanítójaként – meséltek a környék magyar földesurai által telepített románság alkotta településről. Ioan Gălbează egykori elektrotechnikai mester állítása szerint erdélyi, mezőségi román népesség rakott itt fészket, a régiek még ápolták őseikkel a rokonságot, és népviseletüket is részben megtartották. A leányok ráncos fehér szoknyát viseltek, amelyre fekete selyemből készített és gyöngyszemekkel díszített fótát tettek. Az inget régebben házilag szőtt anyagból varrták, melyet néha piros és sárga keresztszemekkel díszítettek. Az öregasszonyok fekete bő szoknyát viseltek, fehér csipkés szélűt, rajta fekete alapú és virágos díszítésű gyöngyös katrincával, télen színes bársonylajbit gyöngyös díszítéssel. Ma már egyre ritkább a lányok viselte gyöngyös párta, a férjes asszonyok fátylas fejdísze, az öregebbek fekete fodros fejkendője. Ritka a férfiakon a fehér posztónadrág is, amit inkább táncos műsorok alkalmával lehet látni. Néha még megfigyelhetőek a férfiingek ujjgallérjain a keresztszemek. A férfiak derekukon díszes, színes bőrövet hordtak, és díszes, alacsony, gömbölyded tetejű kalapot.
Adománybirtok volt

Cserei Miklósnak (1610–1666) Baróton, Nagyajtán és Bölönben is voltak birtokai, amelyekhez részint örökségként, részint vásárlás útján jutottak. A család egyik adománybirtoka Ágostonfalva volt, Barcsai Ákos fejedelem adományozta Cserei Miklósnak 1659-ben „örökösen, fiúágon”. 

Ágostonfalva aztán lassan Erdővidék vasútállomása lett, fel sem lehetne sorolni, hány jeles ember, személyiség szállt itt le másfél évszázad alatt a vonatról. Benedek Eleket és bodosi Budai Józsefet is itt várta a kocsi, amikor Budapestről hazaérkeztek. Az állomásépületen látható egy fémjel, mely Erdővidék legalacsonyabb tengerszint feletti magasságát jelzi (468 m). Ez volt a térképészek számára Erdővidék magassági alappontja. 

Szent Miklós-templom

„Baj van Köpecen”

Az 1848–49-es szabadságharc idején a környék román népfelkelői, így az ágostonfalvi jobbágyok is az osztrákokkal tartotak. A köpeciek máig nem felejtették el, hogy a „nagy bajban” az osztrákok mellett ez a szomszéd falu is „ellenfélként ugyan, de kivette a részét”. Ma már csak az tud részleteket a Baj van Köpecen-eseményről, aki könyvet olvas, mert lassan feledésbe merülnek az eltelt több mint másfél évszázad kegyetlen eseményei. 

Azóta már teljesen felszámolták a köpeci megállót, sem szenes, sem pedig borvizes vagonokat nem tologatnak az ágostonfalvi állomáson a mozdonyok. A szomszédos Köpecen pedig emlékek, emlékjelek, emlékművek és emléktáblák őrzik a hely és a vidék felejthetetlen történelmét.

Védőszentek: Szent Ágoston, Szent Miklós

Ágostonfalva neve első hallásra Szent Ágostont juttatja eszünkbe, arra viszont nem találtunk adatot, hogy élt volna itt valaha valamelyes kultusza a szentnek, ugyanis a falu jelenlegi, a 18. század végén épült templomának védőszentje Szent Miklós püspök.

Világháborús emlékmű

„Ágostonfalva egykori kisközség a történelmi Nagy-Küküllő megye kőhalmi járásában, az Olt legészakibb kanyarodásánál – írja Csiffáry Tamás (1958–2010) Magyar történelmi helynevek című munkájában. – A település felett emelkedő Monaszteria-hegy csúcsát a kalugerek kolostora koronázta; a híres zárdát Mária Terézia alatt Buccow rombolta le, s romjaiból épült a község temploma.” Cserei Miklós hagyatékából tudjuk, hogy a falu jobbágyai az ő ágostonfalvi részbirtokán laktak, neki dolgoztak, és a Macskalyuk (ma Macskalik) nevű csereerdőbe hajtották ki makkra a család disznócsordáját. Egy korabeli híradásból kiderül, hogy a falu lelkésze erdejét árulja, s akkoron ott görögkatolikus kolostor volt, papját B. Andrásnak hívták. Könnyen meglehet, hogy ez volt az a kolostor, amelyet Buccow (1712–1764) Habsburg-tábornok, Erdély katonai parancsnoka, majd főkormányzója, a főkormányszék elnöke, a madéfalvi veszedelem gyilkosa leromboltatott, feltételezzük, hiszen az ágostonfalvi jobbágyok, akárcsak a szomszédos székelység, nem akartak beállni az erőszakosan szervezett katonai határőrségbe. A leromboltatott templom védőszentje lehetett Szent Ágoston; ismert szentje ő nemcsak a római katolikus, hanem a görögkatolikus és a görögkeleti vallásnak is. Az ágostonfalvi kolostor lerombolását nem felejtette el az utókor, és már a diktatúra idején keresztet állítottak helyére, 2007-ben pedig Erdély mitropolitája, Laurenţiu püspök részvételével a Kolostorhegy tetejére szabadtéri oltárt építettek, és elhelyezték egy majdan megépülő görögkeleti kőtemplom alapkövét. 

Az bizonyos, hogy a falu telepítése előtt is lakott ember ezen a vidéken, mert a La bordee nevű helyen 1939-ben 294 darabból álló ezüstpénz-kincsleletet találtak, mely a római köztársaság idejében volt használatos Kr. e. 217 és Kr. u. 37 között. Ugyancsak a falu fölötti dombtetőről 10. századbeli, Árpád-kori nyílhegyek kerültek a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. A falutörténet említése szerint a település rövidebb ideig a Villa Sancti Augustini nevet viselte. 

A település Szent Miklós-temploma régebbi, kisebb harangjának felirata: 1789. Basilius clopotar. Nagyobbik harangját egy Kacára elszármazott, de ágostonfalvi szenátor öntette Bukarestben 1922-ben az ismert Nicolae Ionescu-cégnél. Feltételezik, hogy az 1773-ban épült ágostonfalvi görögkeleti templom ikonosztáza, amely a Szűz­anyát és a kis Jézust ábrázolja, a hegyi kolostorból származott volna. Mesélik, hogy a kép csodával határos módon mentette meg a haláltól a kolostortemplom papját: a Buccow-féle támadás idején egy puskagolyó a Szűzanya képén gellert kapott és a támadó katona életét kioltotta.