Sétáló macskára, zuhanyozó szomszédra is panaszkodnak

2026. március 19., csütörtök, Közélet

Csendháborítás és a bérelt parkolóhelyek elfoglalása miatt fordultak leggyakrabban a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrséghez a tavaly, a város rendfenntartásával megbízott intézmény diszpécserszolgálata több mint 1400 hívást fogadott 2025-ben.

  • Fotó: Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség
    Fotó: Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség

A befutó panaszok többsége megalapozottnak, jogosnak bizonyult, de több szokatlan telefonos bejelentést is jegyeztek – ismertette a helyi rendőrség. Míg a csendháborításra főként hétvégén panaszkodnak, a fizetett parkolóhelyek elfoglalásáról nap mint nap érkeznek bejelentések. Ennek kapcsán arra figyelmeztettek, hogy a bérelt parkolóhelyen távozáskor fel kell emelni a parkolásgátlót, ahogyan azt a bérleti szerződésben is rögzítették, ily módon elkerülhetők a későbbi kellemetlenségek.

A szokásos esetek mellett több furcsa helyzetről is értesültek tavaly a helyi rendőrség munkatársai. Akadt olyan betelefonáló, aki a szomszéd macskájára panaszkodott, mert az átsétált a kertjén, mások pedig egy egész városnegyedben hallható esküvő miatt telefonáltak. Bár utóbbi esetben nem a zaj, hanem az zavarta a betelefonálót, hogy a násznépnek volt pénze limuzint bérelni, a helyi rendőrség csendzavarás miatt szabott ki bírságot. Hangosan játszó gyermekekre, kisebb, csendesebb összejövetelekre vagy a késői órában zuhanyzó szomszédra egyaránt panaszkodtak tavaly a sepsiszentgyörgyiek, a helyi rendőrség azonban csak akkor szabhat ki büntetést csendháborításért, ha az esetnek maguk is fültanúi. Gyakran nem is a jelzett tevékenység zajos, hanem a tömbház hangszigetelése rossz, „ilyenkor hiába zavaró a szomszéd, nincs mód a bírságolásra, hiszen nem is lenne korrekt ilyesmit kiállítani” – fogalmaztak beszámolójukban.

A diszpécserszolgálat a beérkező hívások fogadása mellett a város és a közterületek biztonságát is felügyeli a videókamerás térfigyelő rendszer segítségével. Amennyiben problémát észlelnek, azonnal értesítik a terepen tartózkodó járőröket, biztosítva a gyors és hatékony közbelépést. Szükség esetén kérésre a Román Rendőrség rendelkezésére bocsátanak egy-egy felvételt. A helyi rendfenntartók a nap 24 órájában elérhetők, a bejelentéseket és panaszokat WhatsAppon a 0739 886 992-es, illetve a 0800 800 767-es ingyenesen hívható telefonszámon fogadják.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-03-19: Közélet - :

Csalással szerzett támogatás

A Kovászna Megyei Ügyészség március 16-án kelt vádiratában egy céget és több természetes személyt állított bíróság elé különböző gazdasági és közegészségügyi bűncselekmények miatt – közölte az intézmény tegnap.
2026-03-19: Közélet - Böjte Ferenc:

Egy emlékmű hányatott sorsa

Baróton már március 13-án, pénteken kezdetét vette az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékéhez köthető rendezvények sorozata. A Demeter Zoltán könyvtáros szervezte Tortoma Önképzőkör meghívottai ugyanis helyi történészek voltak, akik a Barót közelében, Vécernél lezajlott 1848-as csaták emlékezetéről, a később ott felállított emlékmű sorsáról beszélgettek. Bemutatták Benkő Levente ...itt 1848-ban elesett vitézek hamvai nyugosznak... című könyvét is.