A Ferencváros 4–0 arányú vereséget szenvedett tegnap a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. A portugál alakulatnak a görög Panathinaikosz vagy a spanyol Real Betis lesz az ellenfele a folytatásban.
A portugálok a labdabirtoklási fölényre épülő játékukkal kezdtek, és bár úgy tűnt, türelmesen szövögetik az akcióikat, bizonyos helyzetekben nagyszerűen váltottak sebességet és gyorsan mentek át védekezésből támadásba. Részben ennek az eredményeként jegyezték korán a vezető góljukat, amelyet percekkel később követett a második, ráadásul utóbbival összesítésben egyenlítettek is.
A magyar bajnoknak rengeteg energiáját elvitte a védekezés, emiatt kevés időt töltött az ellenfél térfelén. Az első kapura lövésére is sokáig, a 24. percig kellett várni, akkor Bamidele Yusuf 18 méterről fölé továbbított. A szünetig a vendégeknek nem sikerült felvenni a Braga tempóját, Gróf Dávid egy alkalommal bravúrral védett, és úgy tűnt, nem sok esélye lesz kiharcolni a továbbjutást a magyar együttesnek.
A különleges kinézetű bragai stadionban lendületesebben és a párharcokba keményebben beleállva indította a második félidőt a Ferencváros, viszont nyolc perc után megint felállhatott a középkezdéshez, a csapatkapitány és klubikon Ricardo Horta ugyanis egy remek lövéssel megszerezte saját maga második és a házigazdák negyedik találatát.
Ezt követően voltak fellángolásai Robbie Keane legénységének, azonban két kapura tartó és Lukáš Horníček kapus által védett lehetőségénél többre nem futotta az erejéből. A Braga végig kézben tartotta az összecsapást, bár a labdarúgói egyre határozottabban mentek bele az egy az egy elleni párharcokba, a játékvezető pedig több sárga lapot is kiosztott.
Eredmény, Európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágó: SC Braga–Ferencvárosi TC 4–0 (gólszerzők: Horta 11., 53., Grillitsch 16., Martínez 34.) – összesítésben: 4–2.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.