A hagyományok köteleznek: a sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör – Háromszék rendszerváltás utáni első sportegyesülete – május 16-án harmincnegyedik alkalommal rendezi meg a nagy érdeklődésnek örvendő Gáll Lajos Futónapot. A helyszín ezúttal is a Rétyi Nyír, ahol a futás szerelmesei három távon – 1,5, 5 és 21 kilométeren – mérhetik össze kitartásukat és gyorsaságukat. Az esemény minden korosztály számára nyitott, így a kezdőktől a tapasztalt versenyzőkig mindenki megtalálhatja a maga kihívását.
Hétfőtől már lehet nevezni a Gáll Lajos Futónapra, amelynek harmincnegyedik kiírását május 16-án 10 órától tartják a Rétyi Nyírben. A terepfutóversenyre április 30-ig kizárólag online, a my-run.ro oldalon lehet jelentkezni, ahol már több mint száznegyvenen jelezték részvételi szándékukat. Március 31-ig a nevezési díj 120 lej, áprilisban 150 lejt kell befizetnie annak, aki indulna a hagyományos viadalon. A részvételi díjat az esemény előtti napon vagy a helyszínen kell kifizetni, ekkor kapják kézhez a futók a versenycsomagot is. Akárcsak tavaly, a megmérettetés három távon zajlik: gyerekeknek 1,5 kilométer, míg a felnőtteknek 5 és 21 kilométer. A tíz korosztály nyertesei mellett mindkét nem abszolút győztesét is díjazzák.
Mint ismert, a Gáll Lajos Futónapot 2019-ig Sepsiszentgyörgyön tartották, a koronavírus-járvány miatt két évig nem rendezték meg, 2022-től pedig a Rétyi Nyír ad otthont a hagyományos erőpróbának. Tavaly marosvásárhelyi, sepsiszentgyörgyi és újkászoni sikerrel zárult a futónap, amelyen összesen 192-en álltak rajthoz. A gyerekek között a megyeszékhelyi Kovács Dorka és Baki-Jákó Apor győzött, az 5 kilométeres számban az újkászoni Huszár Irma és a szentgyörgyi Codrea Árpád diadalmaskodott, a leghosszabb, 21 kilométeres kihívás pedig a marosvásárhelyi Bálint Réka és a megyeszékhelyi Dániel Attila diadalát hozta. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.