Élénk, sok nevetéssel tarkított beszélgetés alakult ki kedd este az Őrkőről Sepsiszentgyörgyön. Április 8., a Nemzetközi Roma Nap alkalmából a Művész moziban levetítették Vörös T. Balázs A falon túl című dokumentumfilmjét, utána pedig az Amenkha Egyesület akkori és mai elnökei, Dima Mihály és Dima György meséltek a nem is olyan régi időkről, amelyeket elsősorban az azóta megélt változások távolítanak el a mától.
A falon túl egy olyan film, amelynek anyagát 1997-től, nagyjából tíz éven át gyűjtötte Vörös T. Balázs; akkor még megvolt a Váradi József utca felső végén levő tömbházakat a szemközti apró házaktól elválasztó, közel 200 méter hosszú, két méter magas betonkerítés, amelyet az őrkői cigányok nagyon sértőnek éreztek, ahogy vezetőik ezt most, közel kilenc évvel a lebontása után elmondták. Bemelegítésként a moderátori szerepet vállaló Veres-Nagy Tímea, a Sepsi GAL Egyesület igazgatója felelevenítette, hogy Dima Mihály 1977-ben 23, Dima György pedig 12 éves volt. Dima Mihály – aki ma Előpatak polgármestere – elismerte: akkoriban ellenségnek látta a rendőrséget, a polgármesteri és minden más hivatalt is, és sokat harcolt ellenük, de sokat tanult a Pro Nobis Egyesülettől (aki okos emberekkel jár, okos dolgokat tanul, aki lótolvajjal, az pedig lopni tanul, jegyezte meg), amiért utólag is köszönetet mondott Papp Adolfnak és Kernászt Hubának, sőt, Czimbalmos-Kozma Csaba korábbi alpolgármesternek és Antal Árpád polgármesternek is, hogy szóba álltak velük és mellettük álltak, mert most már ő is tudja, hogy a legjobb elképzeléseket sem lehet egyik napról a másikra megvalósítani.
Közel három évtizednyi távolságból azonban már látszik a változás: ma már csak egy olyan utca van az Őrkőn, ami olyan maradt, mint amilyen a filmen volt (köszönet az alkotójának, hogy most meg tudjuk különböztetni a múltat a jövőtől), sokan építettek szebb és jobb házakat a külföldi munkájukból, a szekereket autók váltották fel, és sok apró lépés történik mindennap. A cigányok mindig is a magyaroktól tanultak, és ha nincs az a pár ember, aki közel ment az őrkőiekhez, akkor ma nem tartanánk itt – vélekedett. Dima Mihály gyermekkori megaláztatásairól és felnőttkori svédországi éveiről is mesélt, ahol a 8 osztályához még ötöt hozzátett (szakácsnak tanult a feleségével együtt), és arról is, hogy mit honosítana meg errefelé az északi oktatásból, mentalitásból, ha tehetné. Itt ugyanis nagyon nehéz kiemelkedni a szegénységből – szögezte le, az iskola szerepét hangsúlyozva. Meg kell ragadni minden alkalmat a tanulásra, mert ha nem ezt tesszük, akkor lemaradunk, és ezért nem a polgármester lesz a hibás – figyelmeztetett. Végül azt üzente a többségieknek: legyenek türelmesek, és igyekezzenek leküzdeni az előítéleteket.
Ezekből ugyanis van bőven. Fal már nincs, mégsem ismeri egymást a város magyar és cigány közössége, és ebben az elkülönített cigány iskola és cigány templom is szerepet játszik – állítja Dima György, az Amenkha Egyesület jelenlegi vezetője, aki azt is megemlítette, hogy már a Szent György Napok műsorából is rég kikoptak a régebb rendszeresen fellépő őrkőiek. A fal bontásában az egész közösség, köztük az édesapja is részt vett, a kiérkező daruk már csak az oszlopokat kellett kiemeljék, egy láthatatlan fal létezését azonban még mindig érzik. Fájlalják azt is, hogy mikor valaki szembekerül a törvényekkel, mindannyiukat megbélyegzik; több olyan esetet is felelevenített, amelyben érezték a negatív megkülönböztetést az emberek és a hatóságok részéről. Beszélt a „fehér házban” végzett munkájáról is, a kezdeti nehézségekről és sikerekről, az egyesületekkel való együttműködésről, és kiemelte: a gyermekeikért küzdenek, nekik jobb életet szeretnének biztosítani. A fejlődés lassú, de látható, és nem kezdte ki a hagyományaikat: a virrasztások, temetések ugyanúgy zajlanak, mint évtizedekkel ezelőtt, lovak is vannak még szép számmal, habár a szekerezést már elég rég betiltották a városban. Dima György szerint oldaná az előítéleteket, ha minél többen kijárnának az Őrkőre, már csak azért is, mert a cigányok összetartanak, és ki tudják mutatni a szeretetüket a látogatók iránt is.
Lett volna több mesélni való, és több kérdés a hallgatóság részéről, de menni kellett, kezdődött a következő film.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.