Sokkoló képeket és információkat közölt az ungvári toborzóközpontban uralkodó embertelen körülményekről az ukrán emberi jogi biztos hivatala. Dmitro Lubinec ombudsman tájékoztatója szerint sokakat hetek óta tartanak ott fogva, van, aki már 50 napja sínylődik a Területi Toborzási és Szociális Támogatási Központ (TCK) ungvári börtönében.
A hadköteleseket jogtalanul megfosztják irataiktól és telefonjuktól. Ügyvédi segítséget nem vehetnek igénybe, családtagjaikkal sem léphetnek kapcsolatba. Fogva tartásuk körülményei alapjaiban sértik az emberi méltóságot. 60 főre egyetlen zuhanyzó és wc áll rendelkezésre, ennyi emberre 3 bögre és 8 vastányér jut, amit mosogatás nélkül adnak át egymásnak. Étkeztetésük további kérdéseket vet fel. A vaságyakon ágynemű sincs. A higiéniai normák semmilyen próbát nem állnak ki. Az egészségügyi ellátás kritikán aluli, olyanokat soroznak be, akik még laikus szemmel is teljességgel alkalmatlanok a szolgálatra.
Dmitro Lubinec emberi jogi biztos szerint a Kárpátalja megyeszékhelyén uralkodó szörnyű állapotok jól példázzák a jelenlegi mozgósítási rendszer „törvényen felüliségét”, amikor a toborzóirodák gyakorlatilag „börtönként” működnek.
Dunda György
Fotó: Facebook / Dmitro Lubinec
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.