Mivel az első világháború csőstül zúdította magyar népünk nyakába a szerencsétlen kezdetet és még inkább a véget, székely népünk ifjai megpróbálták a lehetetlent. 1918. november 10-én, két nappal a belgrádi fegyverszüneti egyezmény után Budapesten megalakul a Székely Nemzeti Tanács. A védelem nélkül kiszolgáltatott és bomlásnak indult magyar lakosság a harcra kész székelységet hívta színre. A Marosvásárhelyen összehívott székely nemzeti gyűlés a Wilson amerikai elnök által meghirdetett önrendelkezési jog alapján készült kimondani a Székely Köztársaság létrehozását, ám mivel a körülmények nem kedveztek – megsértették volna a fegyverszüneti egyezményt, Károlyi Mihály magyar miniszterelnök is ellenezte a lépést, sok területről nem tudott jelen lenni a szavazáshoz szükséges képviselet stb. –, nem született határozat.

December elején Kolozsváron megalakult a Székely Hadosztály, amelynek a parancsnoka Kratochwil Károly ezredes, a vezérkar főnöke pedig Siménfalvy Károly őrnagy lett. A békekötés után megjelentek Kolozsváron a román csapatok, és Berthelot francia tábornokkal közösen új demarkációs vonalat állapítottak meg a két csapat között (Nagybánya–Kolozsvár–Dé­va), aminek következtében a Székely Hadosztály Bánffyhunyadon állapodott meg. Mint ismert, a Székely Hadosztály igen szegényesen volt felfegyverezve, még puska sem jutott minden katonának, az állandó harcban egyre nyugatabbra vonult vissza.

A Székely Hadosztály tagja volt Puskás Jenő nagybátyám, édesapám báty­ja, aki a harcokban megsebesült. A hadosztály felbomlása után Budapesten maradt, és jogász végzettségének megfelelően rendőrségi fogalmazói állást töltött be igen korán, mindössze 26 éves korában bekövetkezett haláláig (agyhártyagyulladással került kórházba). Mivel édesapám nevében közöltük a Székely Hadosztály általa még életében megírt történetét, mintegy utolsó megemlékezésként teszem közzé a Háromszékben Jenő nagybátyám közben előkerült fényképét.