E tekintetben kimondottan élen jár George Simion, az AUR vezére, akinél az elmúlt nagyjából két évben többszörösen is beigazolódott: őt is sokkal könnyebb utolérni, mint a közmondásos sánta kutyát. Sokan emlékezhetünk még a fantasztikus kampányígéretekre, melyek közül a legismertebb a 35 ezer eurós lakásokról szóló lufi – erről egyébként maga a korábbi államfőjelölt jelentette ki, hogy nem volt egyéb, csak marketingfogás. Rokon értelmű kifejezéssel élve: mese; más szóval néphülyítés, valódi jellege szerint ordas hazugság. És a sort lehetne folytatni például az amerikai útjaival kapcsolatos félrebeszélésekkel és egyebekkel is.

Az elmúlt napokban ugyanakkor egy újabb oldalát ismerhettük meg az önmeghatározása szerint szuverenista, valójában szélsőjobboldali pártelnök „igazságmondó” képességének. Simion – és tegyük hozzá: egyes elvbarátai is – valahányszor olyasmi kerül szóba, ami rossz fényben tüntethetné fel őket, akkor zsigerből tagadnak, ködösítenek, maszatolnak, s próbálnak úgy tenni jól dokumentált tényállással szemben is, mint aki ott se volt. Ez reflex működött szinte tankönyvszerűen a napokban is, amikor Magyar Péter, a magyarországi országgyűlési választásokon kétharmados győzelmet arató Tisza Párt elnöke tett néhány sarkos kijelentést Orbán Viktor és az AUR viszonya kapcsán, s ennek során George Simiont úgy írta le, mint aki „magyar háborús hősök, a mi őseink sírjain táncolt”. Az egy nappal korábban még gratuláló AUR-vezér, mint akit méh csípett meg, gyors tagadásba kezdett, s nem kevés cinizmussal fűszerezve próbálta hárítani a nyilatkozatot. Pedig mindazt, ami az úzvölgyi haditemetőnél hét évvel ezelőtt történt – s aminek George Simion nemcsak részese, hanem első számú elkövetője volt – fénykép- és videófelvételek sora őrzi, a még igencsak friss, élő emlékezetről nem is beszélve.

Csodálkozni nyilván nem érdemes, legfeljebb megütközni azon, milyen erkölcsi fertőt rejt a kifelé folyamatosan nemzetféltő, magát a nép pártolóinak hirdető román szélsőséges alakulatok világa. Egy olyan közegben ugyanis, ahol a történelemhamisítás, a mitizálás, egy párhuzamos valóság hazug hirdetése, a hangzatos, de valójában fájdalmasan üres ígéretek, és nem utolsósorban a botrányra és ingyencirkuszra épülő „politizálás” a normális ügymenet része, a hazugság, a tagadás, a ködösítés csak mellékes tünet. A valóssággal való ingoványos viszony, az igazságnak a saját érdekek szerinti torzítása, sőt, erőszakolt megváltoztatása tulajdonképpen a szabály itt, és nem a kivétel. Elég csak példaként a háromszékiek által túlságosan is jól ismert Mihai Târnoveanu, illetve az AUR-ral és elvbarátaikkal egy követ fújó Calea Neamului legutóbbi, Bölönben húsvét vasárnapján véghezvitt provokatív felvonulására, illetve az unitárius templom kapcsán a „történelmi igazságtételre” célzó kijelentésekre gondolni.

Józan ember számára nem kétséges, hogy minden olyan megnyilvánulás jogos, amely felelősségre próbálja vonni a román politikai préri ezen ijesztő példányait, ám szomorúan kell megállapítanunk, hogy az erdélyi magyar közösség még bocsánatkérésre sem igazán számíthat tőlük. És ami még ennél is aggasztóbb és elszomorítóbb, hogy ez a társaság továbbra is a lakosság egy elég nagy hányadának támogatását élvezi, hazugságaik pedig, bármennyire aljasak, termékeny talajra hullanak.

Az úzvölgyi temetőbe betörő sírgyalázók. Fotó: Albert Levente