Tavaszi Zöld Napok Kézdivásárhelyen

2026. április 21., kedd, Közélet

A Zöld Nap Egyesület péntektől vasárnapig immár tizenhatodik alkalommal szervezte meg a Tavaszi Zöld Napokat. A Föld világnapjához kapcsolódó háromnapos rendezvénysorozat során érdekes előadásokkal, dokumentumfilm-vetítéssel, kanári-szigeteki esttel és csemeteöntözéssel készültek a szervezők. A kikapcsolódásról sem feledkeztek meg: asztalitenisz-bajnokság, társasjátékozás és természetesen egy pörgős Mozgó Délután is szerepelt a programban.

  • Az asztalitenisz-bajnokság díjazottai. Fotó: Zöld Nap Egyesület
    Az asztalitenisz-bajnokság díjazottai. Fotó: Zöld Nap Egyesület

A Tavaszi Zöld Napok rendezvénysorozat péntek délelőtt a csemeteöntözéssel kezdődött, ezt követően a Kicsid Gábor Sportcsarnok előterében került sor a hatvannyolcadik Mozgó Délutánra, ahol a hagyományos programok – amőba, asztalitenisz, sakk, szaladás, mikádó, origami, jenga és malom – mellett zumba és jóga is színesítette a kínálatot. A nap zárásaként amatőr asztalitenisz-bajnokságra került sor. A négy kategóriában meghirdetett verseny végén a legeredményesebb résztvevőket érmekkel és oklevelekkel jutalmazták, a legnagyobb létszámban pedig a felnőtt férfiak neveztek. A rangadót idén is a városháza sportirodájával partnerségben szervezték meg.

Szombaton a vállalkozói inkubátorház konferenciatermében különböző témájú előadásokkal várták az érdeklődőket. Elsőként Szőcs Csongor nyujtódi termelő a laskagomba-termesztés lehetőségeit és annak módszereit ismertette. Őt Kelemen Andrea dietetikus követte, aki az egészséges táplálkozás alapjairól és a tudatos vásárlás fontosságáról beszélt, majd Bíró András Attila amatőr fotós a mobilfotózás világába vezette be a hallgatóságot, és azt a kérdést járta körül, hogy vajon forradalomról vagy inkább önámításról van-e szó. A rövid szünetet követően dr. Kovács Orsolya fogorvos előadásában a szájhigiénia és a krónikus betegségek közötti összefüggésekre hívta fel a figyelmet. Ezt követően Perdi Róbert sakk­oktató lépésről lépésre mutatta be a sikeres sakkozás alapjait. A délután folyamán a résztvevők egy filmvetítésen is részt vehettek, amely a Csomád–Bálványos Natura 2000 térséget mutatta be. A programot Para Zoltán Róbert környezetmérnök elő­adása zárta, aki a védett tájak és az élő örökség jelentőségéről beszélt. A rendezvényen közreműködött Kádár Henrietta, az Apor Péter Szaklíceum, Venczel Beáta, a Bod Péter Tanítóképző, valamint Laczkó Aba Botond, Fetés Bence és Ardelean Georgiana Renata, a Nagy Mózes Főgimnázium diákjai (felkészítő tanáraik: Albert-Rettegi Izabella és Dezső Zelinda).

A háromnapos rendezvénysorozat vasárnap este egy különleges, nemzetközi hangulatú esttel ért véget a Vigadó Művelődési Központ dísztermében. Az Egy csepp Kanári-szigetek című nemzeti est keretében a résztvevők egy izgalmas kulturális utazáson vehettek részt, amely betekintést nyújtott a Kanári-szigetek gazdag hagyományaiba, szokásaiba és mindennapi életébe. Az est házigazdái a tenerifei Laura Santos Hernandez és Mireya Morales Costa, a Zöld Nap Egyesület nemzetközi szakmai gyakornokai voltak, akik személyes élményeiken, táncokon, énekeken, verseken keresztül hozták közelebb a közönséghez a különleges szigetvilágot.

Ráduly Attila, a rendezvény fő szervezője a tizenhatodik kiadás végén elmondta: idén az esemény jelmondatául Albert Ein­stein gondolatát választották: „Nézz mélyen a természetbe, és akkor mindent jobban megértesz.” Azt is elmondta, hogy a rendezvényt a jövőben is megszervezik, véleménye szerint nem elegendő csupán egyetlen napot szánni a jövőnknek és az éghajlat védelmének, ezért legalább egy hétvégét kívánnak ismét e célnak szentelni. Kiemelte továbbá, hogy Kézdiszéken jelenleg is ez az egyetlen, háromnapos zöld tematikájú eseménysorozat, amely sokszínű programjaival minden korosztályt megszólít. Zárásként rámutatott: létünk alapja az élővilág sokféleségének megőrzése, és erre a felelősségre a lakosság figyelmét is folyamatosan fel kell hívni. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 733
szavazógép
2026-04-21: Máról holnapra - Farkas Réka:

Ellenszélben is menni tovább

Tisztelt Olvasó!
Nem örömteli, de megtisztelő feladat átvenni a Háromszék főszerkesztését. Nem örömteli, mert elődöm, Farcádi Botond igazán tisztességesen helytállt, lemondása veszteség, vigasz talán, hogy a továbbiakban „mezei” újságíróként több írással gazdagítja lapunkat.
2026-04-21: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Szabadtéri játékokkal várják a gyermekeket (33. Szent György Napok)

Családi programokkal, szabadtéri játékokkal, érdekes foglalkozásokkal szólítja meg az idei városnapi forgatag a legkisebbeket, a Gyermekváros május 2–3-án várja látogatóit hagyományos helyszínén, az Erzsébet parkban.