Sok érdeklődőt vonzott szombaton késő délután Sepsibodokon az a rendhagyó, A múltnak van jövője című kiállítás, melyet a helyi Fundamentum Egyesület hívott életre. A kiállítás anyaga sikerrel ötvözi a múlt emlékeit, az elődöktől örökölt tudás és hagyomány alapján teremtett új, ám a régit is továbbéltető tárgyakat a bútoroktól, hétköznapi eszközöktől, a kerámiákon keresztül, egészen a szőttesekig, varratosakig, ruházatig, nemezalkotásokig. Az ünnepi műsorral fűszerezett megnyitón egy élő, sokoldalú, értékeit felmutatni képes, ugyanakkor a megújulás, a jelenkorhoz való alkalmazkodás terén is jól teljesítő közösség képe rajzolódott ki.
Székely Erika, az egyesület elnöke felidézte, tíz évvel korábban a mesemondó vetélkedő alkalmával a falu apraja-nagyja megmozdult, közösen gyűjtötték azokat a kincseket, melyek a község csapatát a győzelemhez segítették. Egy évtized elteltével azért hívták életre a kiállítást, hogy ismét összegyűjtsék a kincseket, nemcsak a tárgyakat, hanem az emberi, személyes emlékeket, illetve megismertessék a jelen alkotóit és műveiket. A megnyitón a múltidézést és egyben a jelen értékeinek felmutatását Józsi Bianka népdallal, Cseh Kinga Klára citerajátékkal, Csákány Orsolya saját költeményeivel, Máthé Izabella fuvolajátékával szolgálta.
Székely Erika szerint a kiállítás anyaga élő emlék, szorgos kezek munkájának lenyomata, minden egyes tárgy mögött egy arc, egy sors, egy küzdelem vagy éppen egy boldog pillanat áll. Az egyesület vezetője a gyűjtés során összeszedett, eseteként több évszázadon átívelő, a tárgyakhoz kötődő, bensőséges, néhol megrázó családi történetekből is megosztott egy kisebb csokrot. Az elnök hangsúlyozta, a kiállítás egyben a jelen büszkeségét is hordozza festett bútorok, horgolt, varrt, faragott, nemezelt, agyagból formált alkotások formájában. A művelődési otthon nagytermében elhelyezett tárlat egyik különlegessége volt az a vetített fotósorozat, mely az Ilyen lehetett címet viseli, és amely régi fotográfiákat vonultat fel, melyeket a mai technika segítségével kiszíneztek és „mozgásba” hoztak, hidat képezve ezáltal múlt és jelen közé. A régi fényképfelvételeket az egyesület tagjainak kezdeményezésére gyűjtötték össze a sepsibodoki református egyházzal a településről, és utóbbiak kezdeményezésére tavaly kiállítás is született a fotográfiákból.

A tárlaton látható „kortárs” alkotások oroszlánrésze a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet által indított Szakkör program keretében alakult helyi szakkörben született, ezért a kiállítás hivatalos megnyitásának feladata Berecki Ágotára, az Amőba Alapítvány régiós szakkörvezetőjére hárult. Sepsibodokon a Székely Erika vezette szakkörben kezdetben a szövés és a tojásírás technikáját sajátították el a résztvevők, majd bútorfestéssel és az állatfigurák horgolásával bővült a tevékenység. Berecki Ágota szerint valami hasonlót álmodhattak meg a program létrehozói, ami szombaton látható volt a kiállításon. A cél az volt, hogy az alkotás életforma legyen, és egyben közösségformáló, a múltat, a népművészetet visszahozza a jelenbe mikroközösségek által. A régiós vezető a szakkörök székelyföldi alakulását ismertette, hangsúlyozva: az öt év alatt tapasztalt hatalmas érdeklődés visszaigazolta, hogy valóban közösségépítő szerepe volt ennek a programnak.
A megnyitón felszólalt Kozma Csaba, a Henter Károly Általános Iskola igazgatója is. Arról beszélt: jó érzés büszkeséggel körülnézni és visszaigazoltnak látni, hogy a néphagyomány őrzése, az elődök értékeinek átmentése embereket hoz össze, közösségeket alakít, és e kiállításnak talán ez a legnagyobb hozadéka. Az igazgató kitért az egyesülettel ápolt igen jó kapcsolatra, az oktatásban vállalt meghatározó szerepükre. Az összegyűltekhez Fodor István, Bodok község polgármesteri is intézett néhány szót, méltatva az egyesület eddigi tevékenységét, mely nemcsak a múltra, de a jelenre és a jövőre is koncentrál. Az elöljáró felidézte, hogy sajnos sok, az elődöktől örökölt érték elveszett az elmúlt évtizedekben, ezért mindenképp értékelendő, hogy vannak emberek, akik energiát fektetnek abba, hogy megmentsék és továbbéltessék a megmaradt kincseket. Javasolta, hogy a hamarosan megújuló oltszemi Mikó-kastély egyik termében helyezzék el a jövőben a kiállítást. A megnyitó meghívottjaként Sorin Dănilă, a bodoki Matild borvíz vállalat igazgatója is szót kapott, aki egyebek mellett tiszteletét fejezte ki a helyi közösség irányában azért az igen erős nemzeti, lokális-kulturális öntudatért, mely eredmény mások mellett a hagyományok kézzelfogható megőrzése, továbbadása, ehhez elmondása szerint dél-romániaiként hasonlót a saját kulturális közegében nem tapasztalt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.