„Vádirat az istenek ellen” – többször is így határozza meg a mesélő a történetet, ami talán összezavarja az olvasót, azonban Lewis teológusként, gondolkodóként úgy vezet végig az eseményeken, hogy a nehéz kérdésekre adott válaszok bennünk bontakoznak ki. 

Az emberi lélek ismeretéről beszél az, ahogyan a szerző elénk tárja Oruál teljes életét. Beszél nekünk a könyv a gyermekkor sebeiről, a szeretetlenség átkáról, a felnövés fájdalmairól, szövetségesek megtalálásáról és elveszítéséről, valamint arról, hogyan csiszolják egymást emberek az élet fájdalmas veszteségeinek közepette. Egy lecsupaszított emberi lélek áll előttünk, akinek magányosan kell elhordoznia saját terheit, veszteségeit, de aki rengeteg változáson, fejlődésen is keresztülmegy: az elhanyagolt nagytestvérből bátor, önfeláldozó uralkodóvá formálódik.

Ezekben a bonyolult folyamatokban mégis a leghangsúlyosabb kérdés: hol van Isten? A főhős vádirata az istenek ellen szól, akiket könyörtelennek, érdektelennek ismer meg. Olyan istenek ellen hadakozik, akiket nem indít meg az emberek fájdalma, akik közömbösek a szenvedő könyörgéseire, akik önkényesek, és akiknek templomai bűzlenek az áldozatoktól. Ezeknek az érzéseknek a nehéz levegője már-már megfojtja az olvasót, miközben rádöbben: korunk emberének kérdései fogalmazódnak meg a regény lapjain. Lewis az Istent ma is érő vádakat szövi be nagy érzékenységgel a klasszikus történet emberi szálai közé. Olyan nehéz kérdések ezek, amelyek a keresztyén embert nemcsak kívülről érik sokszor felkészületlenül, hanem időnként, kimondatlanul belül is megfogalmazódnak. Miért nem érkezik válasz az imáimra? Miért kell a nehézségeket elhordoznom? Miért nem avatkozik közbe Isten nyilvánvaló módon?

Ezen kérdések mentén vezet minket a regény a „bennünk élő Isten” megtalálása felé, hiszen „Hogyan is akarnánk szemtől szembe találkozni, hogyan is provokálhatnánk ki akár egyetlen pofont, míg arcunk nem lesz?”

Gál Adél