Belföldi hírek — Farcádi Botond

2009. március 31., kedd, Belföld
Megszűnt a vizsgálat a rendőrparancsnok ellen

Beszüntették az ügyészségi vizsgálatot Radu Sandu Moldovan Hargita megyei rendőrparancsnok ellen, akit azzal gyanúsítottak meg, hogy a kommunista időkben kiskorúakat kínozott. Dan Petru, a Maros megyei ítélőtábla mellett működő ügyészség vezetője elmondta: a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet feljelentései Sandu ellen megalapozatlanoknak bizonyultak.

A kormány által alapított intézet célja az, hogy levéltári anyagokra és tanúvallomásokra támaszkodva feltárja a kommunizmus idején elkövetett hatósági visszaéléseket. A rendőrparancsnok 1985 és 1989 között a csíkszeredai rendőrségen dolgozott. Az terjedt el róla, hogy visszaéléseket követett el a kihallgatások során, a rendőrségre berendelt személyek közül többet meg is kínozott. Marius Oprea, az intézet igazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy a birtokukba került vallomások szerint Moldovan 1989 előtt rendszeresen kínvallatásnak vetett alá kiskorúakat, több áldozatát a fűtőtesthez bilincselte, majd addig verte őket, míg el nem ájultak. Az ügyészség vezetője szerint azonban az intézet birtokában levő feljelentések jelentős részéről kiderült, hogy nem is az érintettek írták.

Fenyegetőznek a háziorvosok

Holnaptól országszerte bezárhatják a háziorvosi rendelőket, mert az orvosok elégedetlenek az új keretszerződés előírásaival. Akkor nyitják meg újra a rendelőket, amikor a hatóságok ,,valódi" tárgyalásokba kezdenek velük — tudatja a háziorvosok képviselőinek közleménye. Az orvosokat az háborította fel, hogy Ion Bazac egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, a keretszerződés megalkotásakor figyelembe vették az egészségügyben dolgozók meglátásait és javaslatait. Ez a Családorvosok Országos Társasága és a Háziorvosok Nemzeti Érdekképviselete szerint is a közvélemény félretájékoztatása. Kifogásolják továbbá azt is, hogy az idei keretszerződés megnehezíti és túlbürokratizálja a rendelők tevékenységét. A miniszter azonban kitart amellett, hogy a háziorvosoknak alá kellene írniuk a szerződést, mert a tényleges tevékenység szabályozását még csak ezután dolgozzák ki.

Nicolai a liberális listavezető

Norica Nicolai áll a Nemzeti Liberális Párt európai parlamenti képviselőjelölt-listájának első helyén, őt követi Adina Vălean és Renate Weber — jelentette be tegnap Crin Antonescu, az alakulat elnöke. Csibi Magor a lista nyolcadik helyén áll. Hiányzik a jelöltek névsorából Daniel Dăianu volt pénzügyminiszter, jelenlegi EP-képviselő, valamint Adrian Cioroianu volt külügyminiszter. Antonescu szerint Cioroianu elutasította a felajánlott nyolcadik helyet. Daniel Dăianuról elmondta: óriási különbségek vannak a párt és a volt pénzügyminiszter politikai és gazdasági meglátásában. ,,Ha az NLP támogathatja majd Dăianut a Román Nemzeti Bank vezetői tisztségére, szívesen megteszi" — szögezte le Antonescu.

EP-képviselő lenne Monica Macovei

Monica Macovei volt igazságügyi miniszter beiratkozik a Demokrata-Liberális Pártba, és képviselői helyre pályázik az európai parlamenti választásokon — közölte tegnap Emil Boc. Az alakulat vezetője hozzátette: a jelöltlista élén Theodor Stolojan áll, őt követi Monica Macovei, Cristian Preda, Traian Ungureanu és Marian Jean Marinescu. ,,Románia és a D-LP számára is nyereség, hogy egy politikus, aki függetlenként szerzett magának helyet a közéletben, továbbmegy, és európai parlamenti képviselőként fog harcolni azokért a célkitűzésekért, amelyekért Romániában is küzdött" — kommentálta Monica Macovei indulását a kormányfő.

Tiltakoztak a diákok

Több mint hatszáz magyar diák gyűlt össze a Kolozsváron tegnap délután szervezett tüntetésre. A magyar diákok a tanórák számának csökkentését, az oktatási reform újragondolását kérték. A Magyar Középiskolások Országos Szövetsége által szervezett tiltakozó felvonulásra Kolozs, Szilágy, Bihar és Hunyad megyéből gyűltek össze a tanulók. A tüntetők az óraszám csökkentését, illletve a minisztérium és a diákok képviselői közötti párbeszéd elindítását kérték. Azzal viszont nem értenek egyet, hogy csökkentsék a testnevelési, az idegennyelv-, osztályfőnöki és rajzórák számát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1548
szavazógép
2009-03-31: Belföld - x:

Hírsaláta

BEFOGNÁK A SAJTÓ SZÁJÁT. A Független Újságírásért Központ és a Sajtószervezetek Konvenciója az új polgári törvényköny-tervezet kapcsán közös állásfoglalást fogadott el, amelyben felhívják a figyelmet annak sajtó­szabadságot sértő cikkelyeire, és felkérik az igazságügyi minisztériumot azok törlésére, illetve arra kérik a parlament két házát, küldjék vissza a tervezetet a kormánynak, és jöjjön létre egy valós társadalmi párbeszéd e kérdésről. (Cotidianul)
2009-03-31: Közélet - x:

Még nem a városé a Művész filmszínház - Váry O. Péter

Tegnap Sepsiszentgyörgyön jártak az országos mozivállalat, a Radef képviselői, hogy a még tavaly hozott kormányrendeletnek megfelelően átadják a városnak a Művész filmszínházat.