Színes és változatos programsorozattal nyitották meg az elmúlt hétvégén a 2026-os turisztikai idényt a fürdővárosban. A Városi Művelődési Ház és a polgármesteri hivatal, valamint több helyi kulturális intézmény által szervezett rendezvények a helyi hagyományokra, a gyógyturizmusra, valamint a kulturális élet értékeire helyezték a hangsúlyt. A város több pontján zajlottak közönségvonzó események.
A programsorozat egyik leglátványosabb eleme a Lőrincz Zsigmond-sípályán szervezett kötött hőlégballonos repülés volt, amely már a kora reggeli órákban vonzotta az érdeklődőket. Az időjárási viszonyok függvényében lebonyolított repülések során kisebb csoportok emelkedhettek a magasba.
A Városi Művelődési Ház előtt hagyományos és helyi termékek vására várta az érdeklődőket: a standoknál helyi termelők kínálták portékáikat, a látogatók megkóstolhatták a kovásznai ásványvizeket is. A Pokolsár Egyesület, akárcsak az előző években, idén is két hatalmas üstben főzött gulyással kínálta a vendégeket. Külön standon mutatták be a város turisztikai kínálatát, szálláshelyeit és gyógyászati értékeit is.
Szombaton a néptáncé volt főszerep a Kovásznai Források folklórfesztivál révén, délután pedig a Kádár László Képtárban mutatták be a Csoma nemzetközi kiállítást. Az esti órákban a Tanulók Klubja tánccsoportjai modern tánc- és mazsorettbemutatóval léptek közönség elé, majd az uzoni Atlantisz fúvószenekar koncertje zárta a napot.
Vasárnap a Piliske utcában, a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpont közelében a Letűnt idők portája című kiállítás egy magángyűjtemény segítségével idézte meg a régi falusi élet mindennapjait és használati tárgyait. A művelődési házban Bede Erika és Csata Zoltán fotóit tekinthették meg az érdeklődők, a Városi Könyvtár könyvkiállítással kapcsolódott be, amely Kovásznát, mint a mofetták és az ezer ásványvízforrás városát mutatta be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.