KézdivásárhelyFelháborodás, kérdések és ígéretek az ivóvíz körül

2026. május 18., hétfő, Közélet

Ismét az ivóvíz volt a téma Kézdivásárhelyen. A pénteki tanácsülés egyik napirendi pontjaként a néhány héttel ezelőtti vízszennyezési eset, az ivóvíz jelenlegi minősége, valamint a tervezett díjemelések kerültek terítékre. A jelenlévők kemény kérdéseket intéztek a szolgáltató Hydrokov jelen lévő szakembereihez, akiknek több ponton is magyarázkodniuk kellett.

  • A gyűlésen a Hydrokov több munkatársa is jelen volt. A szerző felvétele
    A gyűlésen a Hydrokov több munkatársa is jelen volt. A szerző felvétele

A gyűlésen Kozsokár Attila, a Hydrokov igazgatója objektív okok miatt nem tudott jelen lenni, a szolgáltatót Keresztes Zoltán pénzügyi, Butyka Elemér operációs és Bács-Benke Eszter technikai igazgató képviselte, de jelen volt Pap Lajos mérnök is, a kézdivásárhelyi részleg vezetője. A vita elején a szolgáltató képviselői elismerték: hibáztak a kommunikációban. Mint fogalmaztak, „egy nappal később történt meg a tájékoztatás, mint kellett volna”, és ezért vállalják a felelősséget. A kijelentés azonban nem csillapította a kedélyeket.

Több tanácstag szerint elfogadhatatlan, hogy közel egy hónappal (26 nappal) az incidens után még mindig nincs egyértelmű, írásos szakmai jelentés arról, mi okozta a fertőzést. Többen azt kifogásolták, hogy a szolgáltató csak feltételezésekről beszél, miközben konkrét bizonyítékok továbbra sincsenek, s ennek kapcsán a vállalat menedzsmentjének kompetenciáját is megkér­dőjelezték.

A Hydrokov szakemberei részletesen ismertették az elmúlt hetekben végzett mintavételek eredményeit. Elmondásuk szerint több helyszínről gyűjtöttek vízmintát, köztük tűzcsapokból és lakóházakból is. A legfrissebb laboreredmények szerint a víz jelenleg iható, bakteriológiai és mikrobiológiai szempontból megfelel az előírásoknak. Arra a kérdésre azonban, hogy kizárható-e egy újabb, hasonló fertőzés, már jóval óvatosabban válaszoltak. A szakemberek elmondták: a hálózatba való külső beszivárgást nem sikerült kimutatni, ugyanakkor a fertőzés eredeti forrását továbbra sem tudták teljes bizonyossággal azonosítani, tehát továbbra is csak feltételezéseik vannak arról, hogy mi történhetett.

A tanácsülés egyik legélesebb része akkor következett, amikor szóba kerültek a lakossági panaszok és az esetleges károk. Több tanácstag felvetette: mi történik azokkal a családokkal, akiknél a csőtörések utáni szennyezett víz háztartási gépeket, kazánokat vagy szűrőrendszereket károsíthatott. A szolgáltató képviselői szerint a felelősség kérdése vizsgálható, amennyiben független szakértő bizonyítja, hogy a kár a szolgáltatás minősége miatt következett be.

A vízminőség mellett a díjszabás-emelés kérdése is terítékre került, Balázs Attila tanácsos azt firtatta: miért nem tájékoztatták őket, hogy idén nem kettő, hanem tizenegy százalék körüli lesz az emelés? A Hydrokov képviselői azzal védekeztek, hogy az árakat nem a vállalat határozza meg önállóan, hanem országos szabályozás alapján (a közösségi közüzemi szolgáltatások országos szabályozó hatósága az ANRSC által) történik a jóváhagyás. Ennek értelmében az általuk alkalmazott kétszázalékos emelésre rászámítódik még a múlt évi kilencszázalékos infláció is. Ezt egyébként a részvényesek közgyűlése el is fogadta, az egész megyét érintő drágulás ellen egyedül Kézdivásárhely szavazott. A tanácstagok azt hangsúlyozták: az embereket nem a jogi mechanizmus, hanem a hónap végén fizetendő számla érdekli.

A közel egy órás, időnként szóváltásokkal tarkított vita végén a városvezetés egyértelművé tette: részletes, írásos jelentést várnak a szolgáltatótól, beleértve a laboreredményeket, a feltételezett okokat és a megelőző intézkedések tervét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-05-18: Közélet - Bodor János:

Turisztikai szezonnyitó Kovásznán

Színes és változatos programsorozattal nyitották meg az elmúlt hétvégén a 2026-os turisztikai idényt a fürdővárosban. A Városi Művelődési Ház és a polgármesteri hivatal, valamint több helyi kulturális intézmény által szervezett rendezvények a helyi hagyományokra, a gyógyturizmusra, valamint a kulturális élet értékeire helyezték a hangsúlyt. A város több pontján zajlottak közönségvonzó események.
2026-05-18: Közélet - Bartos Lóránt:

Medve járt Gelence központjában

A hangzatos kormánybejelentések ellenére nem látszik javulni a medvehelyzet Háromszéken. Bár a hírek arról szólnak, hogy megemelik a kilövési kvótát és egyszerűbbé válik a lakott területekre betévedt, veszélyt jelentő vadak kilövése is, mindebből mintha mit sem érzékelnének a települések lakói: a hétvégén Gelencén kaptak lencsevégre egy termetes példányt a községközponton átvezető megyei úton.