Története során először játszik európai kupafináléban a Freiburg, az Aston Villa pedig a távoli múlt dicsőségét idézné meg újra az Európa-liga isztambuli döntőjében. A ma 22 órakor kezdődő mérkőzést az M4 Sport, a Digi Sport és a Prima Sport élőben közvetíti.
Az egykor a legjobbak közé tartozó birminghami klub 1982-ben, azaz 44 éve hódította el a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, aztán 1983 januárjában a Szuperkupát is, ugyanakkor az 1996-ban megszerzett Ligakupa óta egyetlen trófea sem került a gyűjteményébe.
Abban, hogy a Villa ismét az élmezőnybe emelkedett Angliában és kontinentális szinten is, elévülhetetlen érdemei vannak Unai Emery vezetőedzőnek. A 2022-ben kinevezett spanyol szakember a második számú európai klubsorozat specialistájának számít, négy végső sikerével ugyanis csúcstartó a sorozatban – háromszor a Sevilla, egyszer a Villarreal trénereként nyert döntőt, emellett egy aranycsatát bukott el, még az Arsenal kispadján 2019-ben.
A Freiburg számára nemcsak a történelmi siker közelsége jelenthet motivációt, hanem a BL-szereplés kivívása is, hiszen a Bundesliga hetedik helyezettjeként a csapat csak a Konferencia Ligára szerzett indulási jogot, márpedig az Európa-liga bajnoka a következő idényben csatlakozhat a legrangosabb sorozat mezőnyéhez.
Julian Schuster tréner 2024-ben érkezett a 12 éven át regnáló Christian Streich helyére a Freiburg együtteséhez, irányításával a klub szintet lépett: első idényében ötödik lett a Bundesligában, majd a második szezonban magabiztosan menetelt az Európa-liga fináléjáig, ami azért is kiemelkedő, mert a német gárda korábban (2023-ban és 2024-ben) csak a nyolcaddöntőig tudott eljutni a második számú európai kupasorozatban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.