Az Aston Villa szerdán 3–0-ra diadalmaskodott az SC Freiburg felett Isztambulban az Európa-liga döntőjében, ezzel története harmadik európai kupasikerét ünnepelhetette. A birminghami csapat spanyol menedzsere, Unai Emery ötödször nyerte meg a sorozatot.
Remek iramban zajlott az első félidő, mindkét együttes támadó szellemben futballozott. Az angolok mezőnyfölényben játszottak, a veszélyesebb helyzetek azonban a németek előtt adódtak. A játék képével ellentétben némileg meglepő volt, hogy az Aston Villa előnnyel vonulhatott a szünetre, viszont két remek villanás két bombagólt eredményezett, ezeket a lövéseket nem védhette Noah Atubolu.
A második felvonást veszélyes rohamokkal indította az Aston Villa, amely az 58. percben egy közeli találattal eldöntötte az összecsapást. A hátralévő időben mindkét gárda kialakított még egy nagy lehetőséget, ellenben újabb gól nem született. Az angolok végül 17, a németek csupán négy alkalommal célozták meg a kaput.
A birminghami alakulat a harmadik európai kupadöntőjét vívta, trófeát pedig az 1996-ban elhódított Ligakupa után szerzett ismét. Unai Emery vezetőedző továbbra is a második számú klubsorozat specialistájának számít, ugyanis öt végső sikerrel csúcstartó: korábban háromszor a Sevilla, egyszer a Villarreal trénereként ért a csúcsra. Emellett egy döntőt veszített, még az Arsenal kispadján.
Az Európa-ligában az Aston Villa a tizenöt mérkőzéséből kilencet zárt kapott gól nélkül, illetve a legtöbb találatot jegyezte a kiírásban, egyedül a Nottingham Forest elleni elődöntő első játékrészében nem zörgette meg a hálót. A birminghami klub a második számú európai trófea 31. tulajdonosa lett, egyben a hatodik angol.
Eredmény, Európa-liga, döntő: Aston Villa–SC Freiburg 3–0 (gólszerzők: Tielemans 41., Buendía 45+3., Rogers 58.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.