Miért is rossz a kormányválság?

2026. május 22., péntek, Kármentő
Kuti János

Nem tudom, hogy mindenki miért van úgy oda a nálunk levő kormányválság miatt, amikor Hollandiá­ról azt mondták, hogy 2012 és 2023 júliusa között „a kormányválság nem esemény, hanem korszak volt”. 2012-ben nem tudtak megegyezni a koalíciós partnerek, és azután is cirkuszok sora következett. 2021-ben lemondott a kormány, és 299 napig tartott az új kabinet megalakítása. Aztán 2023-ban az is összeomlott.

Ahhoz képest az ország és a kormányfő egész jól vitte, hiszen 2010-től 2024-ig (14 évig) Mark Rutte volt a miniszterelnök, és végül NATO-főtitkárrá nőtte ki magát. Biztosan azért, mert túlélt mindent mint kormányfő, és akik kinevezték a katonai szövetség élére, arra gondolhattak, hogy akkor a NATO is túlél úgy 14 évet az ő vezetésével, még akkor is, ha netán Trump kiviszi Európából a katonáit vagy kilépteti Amerikát a szervezetből.

Mi is most egész jól megvagyunk kormány nélkül, mert a kormányválság miatt egyelőre semmi újabb megszorító intézkedés nincs a láthatáron, csak az baj, hogy Ilie Bolojan nem úszta meg nálunk a kormánybuktatást, pedig neki is készíthettek volna valami jó állást valamelyik európai sóhivatalnál, hiszen bebizonyította lojalitását azokhoz.

Az elnök, Nicușor Dan megmondta, hogy addig folytatja a tárgyalásokat a pártokkal, míg azok valamiképpen egyezségre nem jutnak egy új kormány ügyében, és így mintha Pató Pál uramat idézné és azt mondaná: Ej, r­á­érünk arra még! Hiszen többségi kormányzást akarna, nem kisebbségit. Lehet, addig vár, amíg előrehozott választások nem lesznek, amit nem akar, így várhat a rendes választásokig is, ha addig őt is meg nem buktatják.

A román sajtóban több helyen olvastam, hogy a pártok semmiben nem akarnak megegyezni. Mintha a Nem, nem, nem… kezdetű nótát fújnák, mind ellenzékben szeretnének maradni; egyedül az AUR akar kormányozni, pedig jobb lenne annak is ellenzékben maradnia, mert lehet, hogy éppen ellenzékisége miatt emelkedik a népszerűsége.

Akik a válságot kirobbantották, a PSD-sek nem akarnak kormányozni Bolojannal és pártjával, a PNL-vel, hiszen nem azért buktatták meg. Ez fordítva is igaz, a PNL sem akar többé semmit a PSD-vel. Az RMDSZ szeretne mindenképp kormányozni, mert már megszokta, hogy állandóan kormányoz, de sajnos nincs kivel.

A politológusok és mindenféle szakértők és szakértetlenek meg ijesztgetnek mindenkit, hogy ha nem lesz kormányunk, mennyi veszély fenyegeti az országot és így minket is. Ha meg esetleg lesz kormányunk, lehet, majd az fog fenyegetni sokakat mindenféle sokkokkal. Most leginkább azzal riogatnak, hogy nem kapunk az uniós alapokból. No és ha nem? Azokat a pénzeket nehezebb eltéríteni, mint amelyek az államkasszából folynak el mindenféle pártalapon megszerzett vagy megadott funkciókban levőknek a veszteséges állami vállatokon keresztül vagy meg nem érdemelt fizetések által. Amúgy is nehéz lenne megvalósítani, amiket a pénzekért cserébe kér tőlünk az unió. Eddig megértők voltak, hiszen nekünk megengedték az óriási költségvetési hiányt is. Vajon hogyan képzelik, hogy csökkentsük az állami alkalmazottak számát, a költségeket, eltüntessük a pénznyelő fekete lyukakat, megszüntessünk mindenféle kiváltságokat, amelyek a pártpolitika alapján igenis járnak? De hát miért is ne adna pénzt az unió? Hiszen eddig is megígértük, hogy mindent teljesítünk, amit kérnek tőlünk. Hát azért aggódnak az unió vezetői, hogy nincs kormányunk, és azt akarják, hogy mindenképp legyen? Ha sokat reklamálnak, oda lehet tenni miniszterelnöknek Călin Georgescut vagy George Simiont. Ha most nem engedik kormányt alakítani az AUR-t és illusztris képviselőit, majd a következő választások után állhatnak a kormányhoz, mert akkor valószínűleg nagy fölénnyel fogják megnyerni azokat. És ha így lesz, ők aztán a nép nevében fogják kritizálni Brüsszelt, és az ottani vezetők megnézhetik magukat. Ha nem adnak pénzt, az AUR-osok mondhatják, hogy ez igazságtalanság, emiatt vannak és lesznek nálunk nehézségek.

Különben azzal is ijesztgetnek, hogy Görögország sorsára (csődbe) jutunk, és elsüllyedünk, ha nem lesz sürgősen kormányunk, és az nem intézkedik gyorsan az ország hajóján és főleg az államkasszán levő lyukak betömésén. Erre, mint látjuk, nem nagyon van hajlandóság, mert a pénzek, amelyek elfolynak, jó zsebekbe kerülnek.

 

Kormányalakítási tárgyalás az államfővel. Az AUR vállalkozna a feladatra. Fotó: presidency.ro

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-05-22: Közélet - Fekete Réka:

Cselekedjétek a jót! (Ökumenikus ballagás Sepsiszentgyörgyön)

Amikor eljön a felismerés, hogy nem vagyunk jó helyen, valami nincs rendben, nem jó úton járunk, amikor minden olyan szürke, langyos, akkor megkérdezzük: hol lehet, amit keresünk? A válasz: csak a hideg és a forró ad biztonságot, a langyosat kiköpi az Isten. 
2026-05-22: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Barcelonáig ment a Lábbusz

3 427 000 lépést tettek meg csak ebben a (még tartó) tanévben a sepsiszentgyörgyi lábbuszozók; ez 2533 kilométert jelent, éppen akkora távolságot, mint ha Barcelonáig sétáltak volna el – jelentette be Buslig Kincső tegnap reggel a Lábbusz ötödik születésnapjára megszervezett főtéri ünnepségen, ahol a Sepsi felirat is alkalomhoz illő színekbe öltözött.