Barcelonáig ment a Lábbusz

2026. május 22., péntek, Közélet

3 427 000 lépést tettek meg csak ebben a (még tartó) tanévben a sepsiszentgyörgyi lábbuszozók; ez 2533 kilométert jelent, éppen akkora távolságot, mint ha Barcelonáig sétáltak volna el – jelentette be Buslig Kincső tegnap reggel a Lábbusz ötödik születésnapjára megszervezett főtéri ünnepségen, ahol a Sepsi felirat is alkalomhoz illő színekbe öltözött.

  • Ötéves a lábbuszos közösség – fel sem fér egyetlen csoportképre. Fotó: Albert Levente
    Ötéves a lábbuszos közösség – fel sem fér egyetlen csoportképre. Fotó: Albert Levente

A sárga trikókkal, zászlókkal, léggömbökkel és köszönőlevelekkel felszerelt gyermekek és kísérőik ezúttal mindannyian a központba igyekeztek – rendes tanítási napokon a lábbuszozók nagyjából fele más útvonalakon megy iskolába, óvodába, csak néhány járat fut össze az Erzsébet parkban, ahol a különböző városrészekből érkezők iskolák szerint újraoszolva folytatják útjukat –, ahol már többen várták őket, köztük a Sepsi OSK és a Román Jégkorongszövetség kabalája, valamint Antal Árpád polgármester is. Köszöntőbeszédében a járatok működését – az útvonalakat és a felnőtt kísérőket – megszervező Buslig Kincső felelevenítette, hogy öt évvel ezelőtt az ötletgazda Kondor Ágotával izgatottan lesték, hogy ki csatlakozik a programhoz; kezdetben három útvonal volt mintegy 60 gyermekkel, ma már tíz Lábbusz közlekedik a városban, összesen nagyjából 300 gyermekkel. Ez egy közösség története, tette hozzá, megköszönve a hozzáállást a szülőknek, az ezernél több önkéntesnek (akik később oklevelet és lábbuszos trófeát is kaptak), és azt is elmondta: a sepsiszentgyörgyi lábbuszprogramot már 13 városban vették át, de reméli, hogy ez a szám is növekedni fog.

Nagy az érdeklődés iránta, erősítette meg Antal Árpád polgármester, aki elmondta: román újságírók azt is megkérdezték, hogy az induláskor gondolta-e, hogy öt év múlva is működni fog a kezdeményezés. Igen, mert ismerte az ötletgazdát és a szervezőt is – felelte, és egy hatalmas plüssmackót adott át Buslig Kincsőnek. Ezek után következett a kísérők és a támogató cégek, intézmények, egyesületek díjazása, a fotózás, egy közös tánc a Z Dance csapatának irányításával és egy születésnapi sütemény, mielőtt a Lábbuszok újra elindultak az iskolába. A lábbuszozás célja a környezetszennyezés (az autóforgalom) csökkentése, a gyermekek reggeli megmozgatása, egészséges életmódra szoktatása oldott, vidám hangulatban. A kitartóbbak jutalomban is részesülnek: a lábbuszos füzetbe gyűjtött matricákat (mindennap jár egy, esetenként – például nagy fagyban – kettő is) beválthatják ajándéktárgyakra (kitűző, hűtőmágnes, kulcstartó, bögre, tolltartó, ernyő, trikó, hátizsák stb.), mozijegyre, pizzára vagy menüre, de vitaminra, a koordináció és a testtartás felmérésére, illetve gyógytornára is; a nagydíj ebben a tanévben a Napsugi kaland- és élménytáborban, illetve az Egészségmegőrző gyermektáborban való részvétel. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-05-22: Kármentő - Kuti János:

Miért is rossz a kormányválság?

Nem tudom, hogy mindenki miért van úgy oda a nálunk levő kormányválság miatt, amikor Hollandiá­ról azt mondták, hogy 2012 és 2023 júliusa között „a kormányválság nem esemény, hanem korszak volt”. 2012-ben nem tudtak megegyezni a koalíciós partnerek, és azután is cirkuszok sora következett. 2021-ben lemondott a kormány, és 299 napig tartott az új kabinet megalakítása. Aztán 2023-ban az is összeomlott.
2026-05-22: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Életet menthet a megfelelő tudás

Valóságot mintázó helyzetekben kellett bizonyítaniuk elméleti és gyakorlati tudásukat azon diákcsapatoknak, melyek részt vettek tegnap a Kovászna Megyei Vöröskereszt által meghirdetett elsősegélynyújtó versenyen. A megyei vetélkedő idei kiadásán több mint négyszáz diák, 63 gimnáziumi, valamint 25 líceumi csapat indult mintegy hatvan pedagógus kíséretében.