Mindenki magyar, aki magyarnak vallja magát, magyarul gondolkodik, álmodik, és aki szeret magyarnak lenni, éljen bárhol a nagyvilágban – jelentette ki Magyar Péter a nemzeti összetartozás napján, tegnap Budapesten a Kossuth téren. A miniszterelnök a nemzeti lobogó felvonása után mondott beszédében a magyarság szívére nehezedő kősziklaként beszélt Trianonról; óriási eredményként értékelte a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak visszaállításáról szóló megállapodást és bírálta a felvidéki magyarokat sújtó Beneš-dekrétumokat.
Magyar Péter kiemelte: a magyar nemzet nemrég ítéletet mondott a megosztottság, a gyűlölet és a félelemkeltés fölött. Arra adtak felhatalmazást a magyarok, hogy újra egyesítsék a nemzetet, hogy olyan közjogi méltóságok képviseljék az országot, akik valóban kifejezik a nemzet egységét, nem hallgatnak, amikor meg kell szólalni, akik nem hagyják szó nélkül azt sem, ha egy külföldi politikus magyar hősöket gyaláz és a sírjukat tapossa, és nem hagyják, hogy bárkit is kirekesszenek a nemzetből – mutatott rá. Felidézte, hogy 1920. június 4-én 10 órakor, a trianoni diktátum aláírásának időpontjában Magyarországon megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, az iskolákban és a hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbócra eresztették, bezártak az üzletek, megállt az élet. „A magyar történelem legnehezebb pillanata 106 évvel később is kősziklaként nehezedik a szívünkre”– fogalmazott.
Magyarország mindenkori vezetőinek kötelességük kiállni minden magyar érdeke mellett, ugyanis nincs jobb vagy rosszabb magyar, csak magyar van – mutatott rá. „Ki kell állni azon felvidéki honfitársaink mellett, akiktől még ma is a Beneš-dekrétumokra hivatkozva koboznak el magánvagyont”– emelte ki. Évente még ma is százas nagyságrendben történnek ilyen, az európai értékeket és jogrendet sárba tipró események. És aki ezt kritizálni meri, azt börtönnel fenyegetik – nehezményezte. „Értjük és érezzük a felelősségünket. Minden magyarnak meg kell adni a jogot ahhoz, hogy büszke legyen a magyarságára, használhassa a gyönyörű nyelvünket” – jelentette ki.
Kitért arra is, hogy szerdán óriási eredményt ért el Magyarország: hosszú idő után végre a kárpátaljai magyar kisebbség is megkapja azokat az alapvető jogokat, amelyek mindenkit meg kell hogy illessenek. „Megőrizhetik és fejleszthetik nyelvi, vallási önazonosságukat, hagyományaikat, gyarapíthatják és méltón őrizhetik gazdag kulturális örökségüket, végre kifejezhetik magyarsághoz tartozásukat nemzeti szimbólumainkkal, nemzeti ünnepeink megtartásával, politikai jogaik magyar nyelven történő gyakorlásával, saját nyelven tanulhatnak és intézhetik majd ügyeiket a hivatalokban” – sorolta az eredményeket. Hozzátette: a nemzetiségi iskolák tanulói ünnepségeiken elénekelhetik majd a magyar himnuszt, használhatják a nemzeti lobogót. Az iskolai adminisztrációt megtehetik majd magyar nyelven, a bizonyítványokat magyar nyelven is kiállíthatják, magyar nyelven vizsgázhatnak. A jövőben magyar nyelv és irodalomból is érettségi vizsgát tehetnek. Az ukrán fél garanciát vállalt arra is, hogy alacsonyabb létszám esetén is fenntartja a nemzetiségi iskolákat. „Mintegy százezer magyar ember, magyar honfitársunk kapja vissza az alapvető jogait és a reményt arra, hogy átadhatja az identitását, amit a szüleitől és a nagyszüleitől kapott” – jelentette ki.
A magyar nemzet tudja, hogy Magyarország akkor lehet sikeres, ha erős szövetséges és kiszámítható partner – mondta a kormányfő. A magyar nemzet ereje abban áll, hogy egyszerre képes megőrizni történelmi emlékezetét és közös jövőt építeni – jelentette ki. „Magyarország szíve ott dobban minden magyarban, ott dobban a Londonban dolgozó munkásban, a csíkszeredai pedagógusban, az ungvári édesanyában, a soproni édesapában és a balassagyarmati kisgyermekben” – fogalmazott. „Honfitársaim, magyarok, köszönöm, hogy együtt vagyunk, és köszönöm, hogy együtt is maradtunk” – mondta Magyar Péter, aki azzal zárta beszédét, hogy „Isten áldja Magyarországot, Isten áldjon minden magyart szerte a nagyvilágban”.
„Ezer éven is túl nyúló történelmünk, anyanyelvünk, gazdag hagyományaink, közösen vallott értékeink fűznek össze bennünket, magyarokat határainkon innen és túl” – írta Sulyok Tamás köztársasági elnök tegnap a Facebook-oldalán. Az államfő bejegyzésében Babits Mihályt idézte: „az emberi öntudat alapja az emlékezet, a nemzeti öntudaté a történelmi emlékezet”. „Őrizzük és óvjuk egymást és magyarságunkat” – írta Sulyok Tamás.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.