Június 4-én, a történelmi Magyarország feldarabolásának évfordulóján az erdővidékiek több helyen is megemlékezéseket tartottak. Vargyason Trianon-emlékművet avattak, Nagyajtán a Határtalanul program révén nagyajtai és magyarországi iskolások közös programjára került sor, Bibarcfalván a Vitézi Rend koszorúzott, míg Olaszteleken a templomudvaron a Történelmi Vitézi Rend tagjai emlékeztek.
Csütörtökön 11 órától a vargyasi unitárius templomban istentiszteletet tartottak, amelyet a gyermekek szereplése követett, ezután az emlékezők az unitárius paplak előtt található kopjafaparkhoz vonultak, ahol felavatták a Soós András helybeli kőműves által készített Trianon-emlékművet. Az emlékműnél megemlékező beszédet Imets Lajos polgármester mondott. „Nemzet nélkül nincs haza, külhoni magyarság nélkül pedig nincs nemzet. Az elmúlt évek megmutatták: nemcsak arra vagyunk képesek, hogy újjáépítsük a magyarok közötti kapcsolatokat, hanem olyan tartalommal, egymásra figyeléssel, közös felelősséggel és cselekvéssel töltsük meg, amelyek a jövőt építik. Isten áldja meg a magyarságot, Isten áldja meg Erdővidéket és Vargyast” – hangsúlyozta.
Nagyajtán is nagyszabású megemlékezést tartottak. A Határtalanul program révén három magyarországi településről, Csákánydoroszlóról, Győrvárról és Újhartyánból érkeztek vendégek Nagyajtára, akik helyi iskolásokkal együtt az összetartozás jegyében mutattak be műsort a kultúrotthonban, majd közösen meglátogatták az unitárius vártemplomot, ahol a közel száz vendéget Fekete Levente tiszteletes fogadta – tudtuk meg Kovács Mihaelától, a nagyajtai iskola igazgatójától. Bibarcfalván a Vitézi Rend tagjai szerda este megkoszorúzták a református templom előtti Trianon-emlékművet.
Olaszteleken a református templom udvarán a Történelmi Vitézi Rend bardóc-miklósvárszéki tagjai csütörtök délután fél hattól kezdődően tartottak megemlékezést. Tüzes-Bölöni Ferenc olaszteleki lelkipásztor-esperes áhítatában tiszta szeretetet, jóságot, megtartó magyar szót kért nemzetünk tagjai számára. Kósa Ilona Imola székkapitány felelevenítette a trianoni döntés megalázó feltételeit, hangsúlyozva, hogy a 106 éve kezdődött megpróbáltatások sora máig sem ért véget. „De mindezek ellenére túl kell lépnünk Trianon tragikus örökségén” – mondta, majd felolvasta Beke Éva Trianon meséje című költeményét, melynek utolsó sora Trianon minden fájdalmára és reményére utal: „A határ túloldalán milliónyi magyar szív dobog ma is, mert a hűség erősebb volt minden tollvonásnál.”
Szavalt Dimény Olga is, majd Krizbai Imre nyugalmazott lelkész tartott beszédet, kitartásra biztatva a jelenlevőket. „Előre!” – mondotta, üdvözölve a szebb jövőben hívő igaz magyarokat az igaz románokkal együtt. Ezután Boda Boglárka énekelt, majd vitéz Bartha Imre törzskapitány beszélt a trianoni döntést megelőző nagyhatalmi viszonyokról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.