A múlt hétTe drága élet

2026. június 16., kedd, Jegyzet
Kuti János

A Drágán add az életed című filmnek, amelynek főszereplője Bruce Willis, eddig öt része volt, s lehet ennél több epizód már nem készül. Az, hogy nekünk itt, Romániában egyre drágább lesz az életünk (illetve a megélhetésünk), azt nap mint nap tapasztalhatjuk (és lehet, hogy évekig eltart, mint egy rossz szappanopera). Ennek a rossz szappan­operának a szereplői mi vagyunk, de nemhogy tiszteletdíjat kapnák érte, még mi fizetjük meg a részvételt – nem olcsón, jó drágán.

Ezt persze a pénzügyi szakemberek egész jól meg tudják magyarázni az évi inflációval, amely az idén az áprilisi 10,71 százalékról májusban 10,85 százalékra nőtt a statisztikai hivatal közlése szerint. Ez azt jelenti, hogy a pénzünk egyre kevesebbet ér. Az elmúlt 12 hónapban, 2025 júniusa és 2026 májusa között a fogyasztói árak változása az előző 12 hónaphoz viszonyítva (2024 júniusa és 2025 májusa közöttihez képest) 9,4 százalékos volt, de állítólag az élelmiszerek „csak” 6,7 százalékkal drágultak egy év alatt. (Ha kimegyünk a piacra vagy be az élelmiszerüzletekbe, mintha nem ezt tapasztalnánk.)

A hivatal adatai szerint leginkább a szolgáltatások drágultak, átlagban 13,53 százalékkal, és megrázó, hogy az áram ára egy év alatt 55 százalékkal nőtt, ezért jobb, ha nem fogyasztjuk, ha kell, ha nem. Vizet is csak módjával, nem kell állandóan tele fürdőkádban pancsolni, mert a túlfolyón potyára lefolyik egy része a víznek (amit ugye kétszer fizetünk: amikor a csapból kijön, s amikor a csatornán elfolyik). Ráadásul a tisztítószerek is drágultak 10,19 százalékkal, ezért ne kenjünk sokat magunkra, hogy ne kelljen aztán bő vízzel lemosni. Ne sokat szemeteljünk, mert az is sokba kerül. 

Meg kell nézni azt is, hogy milyen élelmiszert veszünk, mert amint látom, épp azok drágultak, amelyek nem nagyon egészségesek. A tojásban például sok a koleszterin, ráadásul 14,1 százalékkal drágult. A vörös húsok sem nagyon egészségesek: lám, a marhahús 11,58 százalékkal kerül többe, mint egy éve. Az édességek (mennyi sok rosszat hallunk azokról is!) 10,59 százalékkal, a kávé, ami egyeseknek szívdobogást és álmatlanságot okozhat, 21,2 százalékkal kerül többe. 

Olyanokat is sokszor hallhatunk, hogy húzzuk meg a nadrágszíjat, de úgy gondolom, hogy legjobb lesz, ha húzentrógert használunk, akkor nem kell folyton húzni, s megmarad rajtunk a nadrág, akárhogy lötyög is.

A könyvek, újságok 10,62 százalékkal lettek drágábbak, de ezekből szerencsére keveset fogyasztunk. A gázolaj (36 százalékkal), a benzin (30,6 százalékkal) is alaposan megdrágult, de az autójavítás is 15,31 százalékkal kerül többe. Járjunk inkább gyalog, hiszen a mozgás egészséges. Aztán ha mégis nagyon utazhatnékunk támad, vegyük igénybe a közszállítást vagy a vonatközlekedést, amelyeket az állam szubvencionál (a mi adónkból – aki vonatozik, tulajdonképpen visszaigényli a korábbi befizetéseit). A lakbérek 43,6 százalékkal drágultak, de szerencsére Romániában majdnem mindenkinek van saját lakása, nem úgy, mint a nyugati országokban. 

Arra ösztökélnek a közgazdászok, hogy legyünk óvatosabbak a költekezéssel, de ezt helyettünk a pénztárcánk is meg tudja tenni. Mi meg arra kellene ösztökéljük a politikusokat, hogy hassanak az amerikai elnökre, Trumpra és az izraeli, valamint az iráni vezetőkre, hogy hagyják már abba kisded háborúzásukat, mert az energiaárak leginkább amiatt emelkednek. (A békekötést különben álladóan ígérik.)

A közösségi oldalakon találni jobbnál jobb ötleteket arra, hogy miként spórolhatunk. Például ne vegyünk szezontermékeket időnap előtt. Ott a szamóca, amit ingyen tudunk szedni az erdőben, ha még várunk egy keveset. Aztán ne sok romlandó élelmiszert vásároljunk, mert a végen még ki kell dobjuk. 

Drágult a cipő- és ruhajavítás is. Így nyáron ne járjunk cipőben, mert a mezítláb járás is egészséges, még a lúdtalpat is lehet vele javítani. Ruha is alig kell a melegben. A ház körüli munkákat végezzük el saját kezűleg. A világhálón meg lehet tanulni, még az agysebészi teendőket is. 

A Pennsylvaniai Egyetem oldala, a Financial Wellness jó pénzügyi tanácsokat ad arra, hogy miként bánjunk jövedelmeinkkel. (Már ha vannak). Az 50/30/20-as metódust ajánlják. 50 százalékot használjunk a szükséges dolgok megvásárlására, 30-at a választható kiadásokra, 20 százalékot pedig spóroljunk meg. Az a legjobb ilyen javaslat, hogy „először fizesd ki magadat”, ami azt jelenti, hogy amikor megkaptad fizetésedet, a megtakarítást elsőként tedd félre, utána fizesd ki a számláidat, s a többit aztán elköltheted, ahogy akarod. 

Nálunk az a baj, hogy sokan először kifizetik számláikat, és egyébre már nem is marad semmi. 

 

Fotó: Pixabay.com

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-06-16: Közélet - Nagy D. István:

Épület- és területadó: pályázhatnak a vállalkozások (De minimis program)

Múlt héttől nyújthatják be pályázataikat azok a sepsiszentgyörgyi kis- és közepes vállalkozások (kkv-k), amelyek élni szeretnének a megyeszékhelyi önkormányzat által több mint egy évtizede indított, a befizetett épület- és területadó egy részének visszatérítését célzó de minimis program nyújtotta lehetősséggel – jelentette be sajtótájékoztatóján Édler András, a programot lebonyolító Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Emlékeztetett: a programban változásokat eszközöltek, ezek nyomán a vállalkozásoknak a korábbi évekhez képest esettől függően jelentősen nagyobb összegeket téríthetnek vissza.
2026-06-16: Közélet - Bartos Lóránt:

A Mozgás Éjszakája Kézdivásárhelyen

Első alkalommal csatlakozott Kézdivásárhely a Kárpátmedence-szerte népszerű Mozgás Éjszakája rendezvénysorozathoz, amely pénteken este a sport, az egészséges életmód és a közösségi élmények ünnepévé változtatta a céhes várost. A Zöld Nap Egyesület, a Trixikidz Egyesület és számos partner szervezésében megvalósult esemény minden várakozást felülmúlt: a végleges összesítés szerint 1181 résztvevő kapcsolódott be a programokba.