Első alkalommal csatlakozott Kézdivásárhely a Kárpátmedence-szerte népszerű Mozgás Éjszakája rendezvénysorozathoz, amely pénteken este a sport, az egészséges életmód és a közösségi élmények ünnepévé változtatta a céhes várost. A Zöld Nap Egyesület, a Trixikidz Egyesület és számos partner szervezésében megvalósult esemény minden várakozást felülmúlt: a végleges összesítés szerint 1181 résztvevő kapcsolódott be a programokba.
A rendezvény az Aktív Magyarország program támogatásával valósult meg, és Kézdivásárhely azon öt erdélyi település közé tartozott, amelyek idén bekapcsolódtak a kezdeményezésbe. A szervezők több mint húsz sportágat kínáltak az érdeklődőknek, akik estétől egészen hajnalig ingyenesen próbálhatták ki a különféle mozgásformákat.
Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke lapunknak elmondta: az egyik legnépszerűbb programnak az éjszakai kerékpártúra bizonyult. A kedvezőtlen időjárás sem tántorította el a sportolókat: 190 kerékpáros vállalta a több mint 16 kilométeres távot a szakadó eső ellenére. Szintén nagy érdeklődés övezte a hosszútávfutást, ahol 48 résztvevő teljesítette a 7,7 kilométeres útvonalat. A labdarúgás is kiemelkedő népszerűségnek örvendett. A kispályás és nagypályás mérkőzések együtt összesen 180 játékost mozgattak meg. Az esti gyalogtúrán mintegy kilencvenen vettek részt, köztük is kisgyermekekkel, akik a város parkjait és nevezetességeit fedezhették fel.
A küzdősportok közül az ökölvívás is vonzotta az érdeklődőket, 47-en kapcsolódtak be az edzésekbe és bemutatókba. A szellemi sportok kedvelői sem maradtak program nélkül: a sakkversenyen 18-an ültek asztalhoz. A zenés mozgásformák közül a zumba bizonyult a legnépszerűbbnek, amelyen 19-en vettek részt.
Már a nyitóprogramok is jelentős érdeklődés mellett zajlottak. A Sinkovits Stadionból induló futásokon családok, fiatalok és idősebb sportkedvelők egyaránt rajthoz álltak. A sportcsarnok környékén egész este pezsgő élet fogadta az érdeklődőket, ahol a különböző sportágak képviselői folyamatosan váltották egymást. A zumba- és kangooórák is jó hangulatban zajlottak, miközben a dartshelyszínen állandó volt a mozgás.
Az est folyamán a résztvevők többek között jógán, aerobikon, street hockeyn, asztaliteniszen, tollaslabdán, teqballon, ergométeres evezésen, streetballon, bodyartedzésen, görkorcsolyázáson, valamint harcművészeti bemutatókon is részt vehettek. A változatos kínálatnak köszönhetően minden korosztály megtalálhatta a számára legmegfelelőbb mozgásformát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.