Románia egyik legelismertebb pop-rock együttese, a Taxi basszusgitárosa, de ezt az identitását méltatlanul kevesen ismerik. Annál többször láthatják-hallgathatják Kerezsi Csongort különböző székelyföldi zenei produkciókban, népzenétől rockbulikig terjedő dimenziókban, és közben egyre több és motiváltabb diák tanulja el tőle a „bőgőzést”. Beszélgetés dzsesszes bölcsőről, autodidakta fejlődésről és Sepsiszentgyörgy mérhetetlen zenei gazdagságáról.
– Gyerekként, tinédzserként milyen zenék hallgatásával alapozta meg, illetve próbálták megalapozni az ön zenei ízlését?
– Egyéves koromig a fejem fölött volt a magnó, apám azon hallgatott dzsesszzenét. Az elején kicsit idegesített, de az új zenékkel a későbbiekben is többnyire úgy voltam, hogy először nem nagyon jöttek be. De mivel akkoriban nem volt túl sok választási lehetőségünk, azt hallgattuk, ami érkezett, két-három meghallgatás után megragadt egy részecske, és mivel a lemezt elejétől végig hallgattuk, megragadt egy másik részlet is, míg végül a lemez egész tartalma rögzült. A rockos idő nálam nem tartott túl sokáig, a hajdobálós korszak gyakorlatilag egyetlen bulit jelentett, másnap úgy fájt a nyakam, hogy mozdítani sem bírtam. Nem mondom, hogy ennek következtében, de a blues felé irányultam. A Hobo Blues Band volt akkoriban a nagy sláger, klikkesedések is jelentkeztek: hobósok a suliban, az osztályban, a haveri körben.
– Ilyen „kényszerpályán” haladva elég egyértelműnek tűnhetett, hogy a zene környékén marad. Nem is voltak szabadulási kísérletek?
– Azért akadtak. Szüleim eleinte hegedűst akartak faragni belőlem. Aztán jött egy fordulat: másodikos koromban szemműtéten estem át Marosvásárhelyen. Vissza kellett járni szemtornára, ezért aztán beírattak a vásárhelyi művészeti líceumba, ahová két éven át jártam. Harmadikban egyszer naplóvizitre került sor, a szüleim számára csúnya dolgok derültek ki, akkor megfogtak és hazahoztak. Itthon egy harmadik hegedűtanár vett kezelésbe, ami nem vált az előnyömre. De az az igazság, hogy nem is nagyon szerettem a hangszert. Kilencedikben azt mondtam, hogy dobolni szeretnék, amire az volt a reakció, hogy dobfelszerelésestől dobunk ki a házból, mert az nagyon zajos hangszer. De akkor legalább gitározni… Na jó, de csakis klasszikust. Azt szerettem is, eljutottam odáig, hogy klasszikusgitár-szakra készültem felvételizni Brassóba az egyetemre. Kiderült azonban, hogy abban az évben nem indítanak klasszikusgitár-szakot, mert nincs tanár. Akkor mehetünk is haza, mondtam apámnak, de ő nem, az egyetemet el kell végezni, és beírattak pedagógia-zongora szakra. De nem tudok zongorázni, vetettem fel. Nem baj, hazamegyünk, anyád megtanít. Két hét volt a felvételiig, két héten át reggeltől estig gyakoroltam. Nulla zongorás előélettel. Ez idő alatt rájöttem, hogy iszonyú sok billentyű van a zongorán, de tanultam is valamit, amivel minimális átmenő jeggyel felvettek. A lemaradás aztán végig kísért az egyetemi éveim alatt.
– Zenetanárnak tanult, de hogyan lett ebből a későbbiekben nagybőgő és basszusgitár?
– Igazából már gitáros koromban is dzsesszzenésznek képzeltem el magam. Ami aztán nem jött össze, a bőgőshiány viszont állandó volt Szentgyörgyön. Felmértem, hogy erre van szükség. Apám is basszusgitározott, közben anyámmal együtt énekeltek a Vox Humana kórusban, s ha turnézni indultak, beugrottam helyette gitározni, basszusgitározni. Közben a Mikó népi zenekarába is bőgőst kerestek, és miután két bőgős is volt a családban – öcsém és apám –, mondtam nekik, hogy gyorsan tanítsatok meg bőgőzni, mert indulnak turnéra. Egy ideig pingpongoztak velem, végül öcsém vett kezelésbe: figyelj ide, ez itt a nagybőgő. Van rajta négy húr, érted? Jobb kézben a vonó, bal kézben a hangszer. Meghallgattam, behúztam ceruzával, hol kell lefogni, tartani a hangokat. Így kezdődött.
– Az még azért messze nem volt az a kreatív zene, amely egyrészt a dzsessz irányába vezet, másrészt az egyik legmenőbb, legkarakteresebb romániai banda, a Taxi felé.
– Valóban nem, de fokozatosan gyűltek az infók. Akkoriban még nem volt YouTube vagy hasonló, de kezdtem kiszedegetni „fül után” a nóták bőgővonalát. Közben odafigyeltem az apám és öcsém tanácsaira is, sőt, titokban követtem is azokat. És most itt állok tanárként, egy csomó zenei projekt részeseként, amelyekben basszusgitározok, népzenei projektekben pedig bőgőzöm. A Taxinak 2009 óta vagyok állandó tagja. Általában bármelyiket szívesen csinálom, szeretek zenélni, és bármi újat kell játszanom, mindig kihívásnak számít. A legelső prioritás azonban a Taxi.
– Mitől vált ilyen fontossá a Taxi? Hogyan kötött ki immár közel húsz esztendeje a rangos bukaresti együttesnél? Ki talált meg kit?
– Ez sem volt egy nagyon egyenes út. Tinca Teddy barátom felhívott, van egy Laurențiu Cazan nevű előadóművész Brassóban, zenekart akar magának, oda ajánlottak engem. Kéthetente volt egy fellépésünk, amolyan prevenciós muzsika volt, meg volt írva rendesen, mit kell eljátszani. Sokan nem bírták azonban az iramot, adott pillanatban ketten maradtunk Laurențiuval, általa kerültem a Taxihoz. Előzetesen három nap alatt bevágtam a koncertanyagot, egyet próbáltunk, este lement az első koncert. Azóta a második családomat jelenti az a csapat, jó a hangulat, jók az emberek, jó a zene. Mi kell ennél több?
– Hogyan működnek a dolgok az együttesben?
– Általában úgy, hogy Dan Teodorescu, az együttes alapítója és frontembere érkezik a dalok alapötletével, átküldi mindenkinek: ezt tanuljátok meg, koncerten játsszuk. Otthon mindenki saját elképzelése szerint kitalál rá valamit a saját hangszerével, ezeket általában beálláskor gyorsan átpróbáljuk, hogyan is szól. Volt olyan, amiből azonnal megszületett a dal, de olyan eset is akadt, amikor azt mondtuk, ezt még halasszuk egy kicsit. Mostanában havonta egyszer azért lemegyek Bukarestbe, próbálunk, de korábban éveken át a színpadon, beálláskor dobtuk össze a számot. A nagyobb koncertek előtt azért készülünk; négy évvel ezelőtt egy nagy szimfonikus zenekarral léptünk fel, ott azért kellett próbálni rendesen.
– Mégis: mitől jó a Taxi zenéje? Stílus tekintetében milyen polcra helyezik magukat?
– Dan szavaival élve, ha lett volna egy rockos szólistánk, rockzenekar lennénk, így viszont csak pop-rock zenekar vagyunk. Egyébként teljesen nyitott a stílusunk, különbözőek a számaink, van ott bossanova, rumba, rock, pop, van minden. Egyfajta zenei zakuszka, de a legjobbik fajtából. A nótáink általában szövegcentrikusak, ezt többnyire Dan írja, aztán a szárazgitárocskájával létrehoz valami harmóniavilágot. Ő kínálja a csupasz karácsonyfát, mi pedig megpróbáljuk feldíszíteni. Van, amikor azt mondja, hogy valami más szól, mint ami eredetileg a fejében megszületett, próbáljuk meg az eredetit. De azért lehet hatni rá. Az elején megpróbáltam beletenni apait-anyait, megmutatni mindent, amit tudok, akkor szóltak, hogy ezt nem, eddig nem ez volt. Rendben, akkor maradjon olyan, mondtam, majd szépen-finoman kezdtem belecsempészni magamat. Még csak észre sem vették – de legalábbis nem tették szóvá –, hogy közben teljesen más lett a nóta. Mert közben mindig minden alakul, a dalok csiszolódnak, ahogy a köveket a patakban mossa a víz.
– A legutóbbi Szent György Napok alkalmával a szentgyörgyiek is szembesülhettek azzal, hogy mennyi jó zenész és banda van Szentgyörgyön. Ön ezt mire vezeti vissza, illetve milyen volt a visszhangja a zenészberkekben?
– Az okokról egyszer Tinca Teddyt is kérdezték egy bukaresti interjúban. A nem éppen tudományosan megfogalmazott kérdésre ő tréfásan, ironikusan azt felelte, hogy "valószínűleg a nálunk még iható csapvíz tehet róla". A humort félretéve: a képzésen múlnak a dolgok. Idén tényleg egy csomó jó szentgyörgyi zenész kapott végre teret a városnapokon. Valamikor így indult az egész, ha rajtam múlna, változatlanul ezt a vonalat erősíteném. És mivel mindig születnek új projektek, a közönség minden évben mást kapna. És elárulom: még így is van néhány olyan zenekar, amely egyelőre nem kapott teret, holott bőven megérdemelte volna.
Kerezsi Csongor
Zenetanár, zenész, a Taxi együttes basszusgitárosa. Sepsiszentgyörgyön született 1973-ban, a helyi Mikes Kelemen Gimnáziumban érettségizett 1991-ben, a brassói Transilvania Egyetem zenepedagógia szakán diplomázott 1998-ban. A Taxihoz 2009-ben csatlakozott, 2014 óta a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola nagybőgő és basszusgitár szakos tanára. Munkássága: 16 zenei album alkotó résztvevője.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
