Első alkalommal szerveztek Apák napját Aldobolyban

2026. június 23., kedd, Közélet

Június 21-én első alkalommal rendezték meg Aldobolyban az Apák napját. Az eseménynek az aldobolyi református gyülekezeti ház udvara adott otthont. Az ötletgazda Vinczi Botond református lelkipásztor volt, kezdeményezését pedig az aldobolyi református egyházközség presbitériuma és nőszövetsége is felkarolta. A rendezvény megvalósítását lehetőségeihez mérten támogatta a Mondo Market, a Zöld Bódé és Illyefalva önkormányzata.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A nap középpontjában az édesapák és gyermekeik álltak. A szervezők különféle ügyességi és csapatjátékokkal várták a résztvevőket, amelyek során az apáknak rugalmasságra, együttműködésre és a gyermekeik iránti bizalomra volt szükségük a feladatok sikeres teljesítéséhez.

A délután folyamán mintegy tíz játék zajlott le. A programban szerepeltek csapatmunkára épülő feladatok, szülő-gyermek kihívások, valamint egymás elleni versenyek is. A megmérettetések után a résztvevőket megérdemelt babgulyás várta.

Az estét hangulatos tábortűz zárta, amely mellett Vinczi Botond református lelkipásztor és Jakab Csaba biztosította a zenei aláfestést.

A szervezők célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az édesapák szerepének fontosságára, hangsúlyozva, hogy az édesanyákhoz hasonlóan – bár más módon – az apák is meghatározó szerepet töltenek be gyermekeik életében.

Lőrinczi Dénes

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-06-23: Közélet - Bartos Lóránt:

Titkos ízek Kézdialmásról (Prémium gyümölcsfeldolgozót indított a közbirtokosság)

A kézdialmási Hegyes-Jiros Közbirtokosság példaértékű beruházásba kezdett: egy modern, de a hagyományokat és a kézműves minőséget szem előtt tartó gyümölcsfeldolgozót hoztak létre. A Titkos ízek névre keresztelt márka történetéről, a működés kihívásairól és a jövőbeni tervekről Rancz Sándor, a közbirtokosság elnöke számolt be.
2026-06-23: Belföld - :

Királycsináló szerepben az AUR (Kormányalakítás)

Rohamtempóban akarták letudni a szociáldemokraták és a liberális párt szakadárjai az új kormány megszavazását, ám az előzetes jelzések szerint kezdeményezésük kudarcra ítéltetett. Lapzárta után, este fél tízkor kezdődött a parlamenti szavazás, ám minden számítás azt mutatta, nem lesz meg az elfogadáshoz szükséges 233 voks, csak akkor, ha sikerül meggyőzniük az új kabinet támogatásáról az AUR-t. George Simion tegnap délután azt nyilatkozta, pártja nem támogatja Adrian Veștea kormányát, majd este nyolcig tárgyalásra hívta a kormányfőjelöltet. Ezt követően újabb feltétellel rukkolt elő: Nicușor Dan nyilatkozatától tette függővé voksaikat, azt várta, hogy az elnök egyértelműsítse, elfogadhatónak tartja-e az AUR támogatását.