Két arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza a háromszéki tekések a Kolozsváron rendezett utánpótlás és felnőtt Román Kupa döntőjéről. A küzdelemsorozat tizenharmadik kiírásán a kézdivásárhelyi versenyzők két marosvásárhelyi, illetve egy talmácsi klub színeiben remekeltek, és ismét bebizonyították, hogy a céhes város sportolói a romániai tekesport élvonalához tartoznak.
Szombaton és vasárnap a kolozsvári Györgyfalvi Sportkomplexum tekecsarnoka adott otthont a Román Kupa küzdelmeinek. A versenyt kézdivásárhelyi csapat nélkül, ám több céhes városi sportoló részvételével rendezték meg: Mihály Stefánia a Marosvásárhelyi Electromureș Romgaz, Várdó Kristóf és Lukács Attila a Marosvásárhelyi VSK, míg Várdó Olivér, Tamás András és Várdó Kristóf a Talmácsi VSK színeiben kamatoztatta tudását.
Stefánia az U23-as korosztály egyéni versenyében második lett, emellett Balogh Andrea oldalán bronzérmet szerzett a női párosok vetélkedőjében, míg csapatban – Budoi Noémi, Szabó Júlia Emese és Balogh Andrea társaságában – az első helyen végzett. A háromszéki sportoló a felnőttek csapatversenyében is érdekelt volt, ahol a vásárhelyi együttessel szintén aranyérmet nyert. A huszonhárom év alatti fiúk versenyében a Marosvásárhelyi VSK színeiben gurító Kristóf és Attila csapatban ezüstérmes lett, a Talmácsi VSK alakulatát képviselő Kristóf, András és edző-játékosként Olivér a felnőttek mezőnyében szerzett második helyezéssel tette teljessé a Kovászna megyeiek sikeres hétvégéjét.
„Stefánia a megszokott módján, azaz okosan, fegyelmezetten és magabiztosan játszott, pedig edzéshiányban van, amióta Marosvásárhelyen megszűnt a hatsávos pálya, és jelenleg nincs lehetőség rendszeres edzésre. Ott jár egyetemre, a sok verseny és tanulás után nagyon várja a vakációt, és azt, hogy a hűvös kézdivásárhelyi tekebarlangunkban újra készülhessen. A fiúk is kitettek magukért, hiszen mind Kristóf, mind Attila remek teljesítményt nyújtott, előbbi pedig a felnőttek mezőnyében is jól gurított, akárcsak András. Ahhoz, hogy játékosaink a jövőben is fejlődni tudjanak és további remek eredményeket érjenek el, szükség lenne egy 4–6 sávos versenypályára. Így nem kellene órákat utazniuk ahhoz, hogy edzenek vagy versenyezzenek” – nyilatkozta Várdó Olivér. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.