A múlt héten lejátszották a Román Kupa megyei szakaszának első és második fordulóját. A mostani kiírás meglepetéscsapata, Szentkatolna hazai környezetben előbb magabiztosan diadalmaskodott a Perkő felett, majd szoros mérkőzésen nyert Bodzaforduló ellen.
A bajnok Kovászna és a 2024-ben kupagyőztes Árkos már az első körben kiesett: előbbi Bodzaforduló, utóbbi Uzon vendégeként szenvedett vereséget. A 2023-ban aranyérmes Zágon is korán búcsúzott, az orbaiszéki alakulat ugyan vezetést szerzett Szitabodza otthonában, azonban a házigazdák fordítottak, az első és a második félidőben is kétszer voltak eredményesek, így negyeddöntőbe jutottak, ahol aztán könnyedén igazolták a papírformát. A sorozat második szakaszában erdővidéki rangadót is rendeztek: a címvédő Bardoc izgalmas és gólgazdag találkozón múlta felül Barót együttesét.
Eredmények, Román Kupa, megyei szakasz:
* 1. forduló: Bodzaforduló–Kovászna 3–1 (gsz.: Alexandru Filofie 46., Radu Cristea 53., 81., illetve Cosmin Brânzan 49.), Csernáton–Maksa 5–6 (gsz.: Szőcs András 9., 98., Orbán-Beke Árpád 40., Biró Balázs 74., Demeter Attila 102., illetve Király Nándor 5., Vancea László 22., Miksán István 32., 100., 116., Vancea Róbert 107.) – hosszabbítás után, Zágonbárkány–Papolc 4–1 (gsz.: Gabriel Hornea 21., Vlad Neculea 48., David Popica 56., Robert Călitu 90., illetve Orghidán Loránd 34.), Uzon–Árkos 2–1 (gsz.: Doru Pavelucă 41., Ancu Roland 63., illetve Ferencz Zsombor 28.), Szitabodza–Zágon 4–1 (gsz.: Petru Tudor-Prundar 31., Alin Boricean 32., Flavius Hosu 80., Silviu Muntean 87., illetve Fábián Gellérd 29.), Szentkatolna–Perkő 4–0 (gsz.: Gál Szabolcs 39., Alexandru Ilieș 64., Deák Norbert 87., 88.), Nagyajta–Barót 0–3 (zöldasztalnál).
* 2. forduló: Bardoc–Barót 4–3 (gsz.: Lázár Attila 13., Szabó Alpár 48., Imets Ádám 56., 66., illetve Gyerő Roland 45+1., 57., Bardocz Szilárd 90+2.), Szentkatolna–Bodzaforduló 1–0 (gsz.: Deák Norbert 47.), Uzon–Szitabodza 2–5 (gsz.: Szász Apor 54., Nicolae Ciobanu 86., illetve Roger Dănilă 20., 40., Flavius Găitan 32., Adrian Baciu 65., Silviu Muntean 68.), Zágonbárkány–Maksa 3–0 (zöldasztalnál).
Az elődöntők párosítása: Zágonbárkány–Bardoc (ma, 18 óra), Szentkatolna–Szitabodza (ma, 18 óra). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.