Forma–1Jövőre plusz egy tesztnapot kapnak a pilóták

2026. június 25., csütörtök, Sport

A Forma–1-ben szereplő csapatok a következő évtől a szezon előtt plusz egy tesztnapot kapnak – közölte a sportág irányító testülete.

  • Fotó: Facebook / F1
    Fotó: Facebook / F1

A jelenlegi háromnapos tesztidőszakot négynaposra növelik az autók összetettsége miatt – közölte a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a motorsport világtanácsának (WMSC) makaói ülését követően. Hozzátették, hogy a WMSC ratifikálta a javasolt változtatásokat, amelyek célja a belső égésű motor és az energia-visszanyerő rendszer hozzájárulásának újraegyensúlyozása a következő két idényben. A változtatások célja, hogy több teljes értékű időmérőt futhassanak a járművel, miután a versenyzők a szezon elején széles körben panaszkodtak, hogy a versenyzés veszélyesebbé vált.

Vasárnap az Osztrák Nagydíjjal folytatódik a világbajnokság. Az első előrejelzések szerint könnyen előfordulhat, hogy a Red Bull Ringen sorra kerülő futam lesz idén az eddigi legforróbb viadal. Az osztrák nemzeti meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a hőmérséklet 35 Celsius-fok körül alakul majd, a hétvége alatt végig hőségriadó lesz érvényben, amire a FIA is reagálhat. Amennyiben ők is érvénybe léptetik saját riasztásukat, azzal feljogosítják a pilótákat a tavalyi évben jóváhagyott speciális hűtőmellények használatára.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-06-25: Sport - :

Három győri kézilabdázó az idény álomcsapatában (Női kézilabda)

A Bajnokok Ligája-ezüstérmes Győri Audi ETO KC együttesének három játékosa került be az idény álomcsapatába az európai szövetség (EHF) szavazásán.
2026-06-25: Történelmünk - :

Maksai Őse Péter angliai küldetése (Az Erdélyi Fejedelemség háromszéki diplomatái 6.)

Erdélyt annyira megviseli a tizenöt éves háború (1591–1606), hogy Bartholomäus Pezzen tanácsos elcsüggedve írja I. Rudolf császárnak: „Higgye el Felséged, sokfelé jártam, de ekkora nyomorral még a legutolsó bulgáriai vagy szerbiai török rabszolgánál sem találkoztam, pedig ezekről azt tartják, hogy náluk rosszabb sorsa már senkinek sem lehet”. Megdöbbenve jegyzi le egy krónikás is az éhínségről: „Az akasztott embereket egynéhány helyen lelopták a fáról, megették az éh emberek. Sarmaságon az anyját a fia megsütötte, főzte, megette. Besztercén a temetőt őrzeni embereket állítanak, mert amely halottat nappal eltemettek, éjjel kiásták, ellopták, megették.”