Kisvárdán a Bolondok tánca

2026. június 25., csütörtök, Közélet

A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján a Bélai Marcel által rendezett Bolondok tánca című előadását játssza a Tamási Áron Színház társulata. Az idén 38. kiadásához érkezett rendezvény június 26. és július 4. között zajlik, a sepsiszentgyörgyi előadást a nyitónapon, pénteken 18.30-tól láthatja a közönség a versenyprogram részeként a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ színpadán.

  • Jelenet az előadásból. Fotó: Izsák Előd
    Jelenet az előadásból. Fotó: Izsák Előd

A kilencnapos fesztiválon több mint húsz előadás látható négy helyszínen; nagyszínpadi produkciók, monodrámák, kísérleti előadások és vizsgamunkák egyaránt helyet kaptak a programban. A versenyelőadásokat idén is Balogh Tibor művészeti tanácsadó válogatta. A szervezők szerint az előadások olyan kérdéseket járnak körül, mint a hatalom és kiszolgáltatottság viszonya, a történelem és a személyes emlékezet kapcsolata, a diktatúrák öröksége, az emberi méltóság, a szabadság, a hit, a szerelem vagy éppen a túlélés lehetőségei. A fesztivál ideje alatt minden nap szakmai beszélgetések várják az érdeklődőket, ahol az előző napi előadásokat elemzik, továbbá workshopok és kísérőesemények egészítik ki a programot. A díjakról szakmai zsűri dönt majd.

Bélai Marcel rendező szerint a Bolondok tánca az opportunizmus túlburjánzásáról, a látszat és a valóság ellentmondásairól szól, mely korunk társadalmainak egyik legaggasztóbb problémája. Mint mondta, az elmúlt 80 év konszenzusai napról napra dőlnek meg, és megint az erő nyelvén kezdtek el kommunikálni azok, akik a nagypolitikát és a világ társadalmi, gazdasági folyamatait alakítják. Az erő nyelve azonban a problémák elfedését szolgálja. „Az igazságkeresés dobog a történet legmélyén, csakhogy ezt olyan groteszk, önmeghasonuló embereken keresztül mutatja be a szerző, hogy nemigen lehet eldönteni, humoros vagy inkább végtelenül kilátástalan a kép, amit látunk” – nyilatkozta a darabról Bélai Marcel rendező.

Iván Habarovics vidéki kormányzóságában minden rendben van. Az orosz forradalom csupán távoli árnyképnek tűnik a hétköznapi fontoskodásaik, ügyes-bajos hivatali teendőik, nyílt titokként kezelt magánéleti afférjaik között lavírozó szereplőknek. Azonban épp az lesz minden baj forrása, hogy a fővárosban híre megy: ebben a kormányzóságban – az elöljáró és titkára által koholt hivatalos jelentésekkel ellentétben – nincs is forradalom. Miközben menteni próbálják a menthetőt, egyre világosabbá válik, hogy – kéz kezet mos alapon –, valahol mindenki hozzájárult a társadalmi hazugság gépezetéhez, még azok a forradalmi ifjak is, akik épp a forradalom érdekében nem robbantanak ki forradalmat.

Az előadásban a rendező közvetlen munkatársai voltak: Kiliti Krisztián dramaturg, Szőke Zsuzsi díszlettervező, Lokodi Aletta jelmeztervező, Kónya-Ütő Bence zeneszerző, Veress Zsóka ügyelő és Kis Katinka súgó. Szereplők: Mátray László, Szalma Hajnalka, Göllner Boróka, Gajzágó Zsuzsa, Korodi Janka, Fekete Mária, Kolcsár József, Márton Lóránt-László, Pál Ferenczi Gyöngyi, Nagy-Kopeczky Kristóf, Pálffy Tibor, Erdei Gábor, P. Magyarosi Imola, Pignitzky Gellért, Derzsi Dezső, Kovács Kati és Varsányi Szabolcs. (nbs)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-06-25: Belföld - :

Több millió eurót kaphat Parajd

Az Európai Parlament költségvetési szakbizottsága tegnap megszavazta, hogy az Európai Unió Szolidaritási Alapjából 14 300 000 euró érkezik Romániába a tavaly májusi áradások okozta károk enyhítésére – jelentette be Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselője.
2026-06-25: Kultúra - :

Mai székhelyére költözik a társulat (Szabadság tér 1.)

Fordulóponthoz érkezett a sepsiszentgyörgyi színház története. Lassan véget ér a 2025/2026-os színházi évad, ezzel együtt pedig a színház jelenlegi épületétől is elbúcsúzik a társulat és a közönség. Elkezdődik ugyanis az intézménynek otthont adó épület felújítása, ősztől ideiglenes játékterekben várja nézőit a színház. Fotósorozatunkban a színházépület külső és belső alakulását követheti végig az olvasó annak felépítésétől napjainkig.