Gyermek- és ifjúsági napok a 16. Kálvin-hétenÖsszefogás, játék és lelki útravaló

2026. június 25., csütörtök, Közélet

A 16. Kálvin-hét rendezvénysorozata kiemelkedő közösségi élményeket nyújtott a Kézdi-Orbaiszéki Református Egyházmegyében, ahol egymást követő napokon a gyermekek és a fiatalok kerültek a középpontba.

  • Tábortűz körüli beszélgetéssel ért véget Oroszfaluban az ifinap. Fotó: Kézdi-Orbai Református Egyházmegye
    Tábortűz körüli beszélgetéssel ért véget Oroszfaluban az ifinap. Fotó: Kézdi-Orbai Református Egyházmegye

A hétfői gyermeknapnak a maksai református templom adott otthont, ahová mintegy 205 gyermek és negyven felnőtt érkezett, köztük lelkészek, pedagógusok és önkéntes segítők. A program Balogh Zoltán kézdi-orbaiszéki esperes köszöntőjével és a barátosi Életrevalók ifjúsági zenekar dicsőítésével indult. Az idei alkalom vezérigéje Jónás könyvéből származott, a lelkipásztorok pedig interaktív módon jelenítették meg a bibliai történetet, közelebb hozva a gyerekekhez azt a központi üzenetet, hogy Isten szeretete megtartóerő, és mindenkinek lehetőséget kínál az újrakezdésre. A résztvevők húszfős csoportokban, forgószínpadszerűen kapcsolódtak be a kreatív foglalkozásokba, ahol kincskeresés, puzzle, memória- és rajzjátékok, valamint a cethal gyomrát idéző szabadulószoba várta őket. A tartalmas és élménydús napot a helyi gyülekezet presbitériuma és nőszövetsége által készített ízletes tokány közös elfogyasztása koronázta meg.

A Kálvin-hét harmadik napján, kedden az oroszfalusi református templomban az ifinap keretében a tizenévesek és a fiatal felnőttek gyűltek össze. A találkozóra több mint 70 fiatal érkezett az egyházmegye számos gyülekezetéből, akiket Beder Imre egyházmegyei főjegyző és Raff Róbert, az oroszfalusi egyházközség lelkipásztora üdvözölt. Az áhítaton Opra Koppány kisbaconi lelkész hirdette az igét Timóteus első levele alapján, rávilágítva a mai fiatalok legfőbb kihívásaira, például a közösségi média okozta hamis önértékelési csapdákra és a megfelelési kényszerre. Hangsúlyozta, hogy a keresztény ember az identitását nem a környezete visszajelzéseiből, hanem Isten szeretetéből meríti, a Krisztus-követés pedig sokszor az árral szembeni tudatos haladást jelenti, amely megmutatkozhat a beszédben, a magaviseletben és a tiszta életben is.

Az igei alkalmat követően a fiatalok interaktív állomásokon, beszélgetések és csoportos feladatok során mélyítették el a hallottakat, saját mindennapi kérdéseikre keresve a válaszokat. Ez a sikeres ifjúsági program is megerősítette a közösségi összetartozást, amelyet a közös vacsora után egy hangulatos, tábortűz melletti énekléssel és kötetlen beszélgetéssel zártak a résztvevők.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-06-25: Kultúra - :

Mai székhelyére költözik a társulat (Szabadság tér 1.)

Fordulóponthoz érkezett a sepsiszentgyörgyi színház története. Lassan véget ér a 2025/2026-os színházi évad, ezzel együtt pedig a színház jelenlegi épületétől is elbúcsúzik a társulat és a közönség. Elkezdődik ugyanis az intézménynek otthont adó épület felújítása, ősztől ideiglenes játékterekben várja nézőit a színház. Fotósorozatunkban a színházépület külső és belső alakulását követheti végig az olvasó annak felépítésétől napjainkig.
2026-06-25: Közélet - Bartos Lóránt:

Piknikező iskola az Evitában

Egyetlen felső-háromszéki középiskola van, amely a nyári vakáció előtt diákpikniket tart: a Gábor Áron Szakközépiskola. Szerdán az iskola diákjai a tanintézmény katrosai táborában lazítottak, rázódtak össze a következő tanévre, főzőcskéztek, sportoltak és beszélgettek.