Közel negyven zsák nagyon változatos összetételű szemetet gyűjtöttek be pénteken a Hatodon. A baróti magánerdészet, a bodosi közbirtokosság, a baróti erdőbirtokosság, a nagybaconi polgármesteri hivatal, a Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete (ZIKE), a Baróti Szabó Dávid Középiskola diákjai és a nagybaconi önkormányzat fogott össze, hogy a hatodi út egy szakaszát megtisztítsák az elmúlt években felgyűlt hulladéktól.
A mintegy negyven dolgos ember – köztük a szakmai gyakorlaton részt vevő tucatnyi iskolás – a hét kilométeres útszakasz mentén rengeteg olyan hulladékot talált, amely jól kivehetően nem véletlenül került az erdő közepébe, hanem szándékosan szállítottak oda. De kinek éri meg, hogy a vécéülőkétől, az autógumitól, a babakocsitól vagy a gondosan, tegás zsákba pakolt papír- és műanyaghulladéktól úgy szabaduljon meg, hogy gépkocsijába pakolja és kiszállítja? – tették fel a kérdést.
Egyed Emőke, a ZIKE vezetője úgy nyilatkozott, régebbi tervük valósult meg az összefogás által. „Sepsiszentgyörgyre menet egyre többször tűnt fel, hogy a Hatodon folyton gyűl az út menti szemét. Ezért örvendek különösképpen, hogy a közbirtokosságok, a magánerdészet, az iskola és a helyi önkormányzat összefogott, és ilyen nagy területet fésülhettünk át. Sok hulladékot szedtünk össze, de ősszel vissza fogunk térni, mert úgy véljük, még sok tennivalónk maradt.”
A baróti magánerdészet által kiadott, a közösségi oldalon közzétett közleményben arra hívják fel az emberek figyelmét, hogy az erdő nem szeméttelep! „Köszönjük minden partnerünknek, a szorgalmas diákoknak, önkénteseknek és kollégáknak, akik munkájukkal tisztává varázsolták ezt a hatalmas területet, ahol alapvetően nem is kellene takarítani. A ti összefogásotok mutatja a jövő útját! Kéréssel fordulunk mindazokhoz, akik megfordulnak az erdeinkben: Ne hagyjanak szemetet – se az erdőben, se az út szélén, se »csak ez az egy alkalommal«. Amit magukkal hoztak a természetbe, vigyék is haza, amikor távoznak. Mutassanak példát, amelyet mások is szívesen követnének. Az erdő nem szeméttelep. Ez egy olyan hely, amelyet csupán kölcsönkaptunk az utánunk jövő generációktól, és kötelességünk tisztán hátrahagyni nekik.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.