Mózes László
Az 1941. júniusi jászvásári (Iași) pogrom áldozataira emlékeztek a napokban. Nyolcvanöt esztendővel ezelőtt Ion Antonescu tábornok parancsára a karhatalmi erők több mint 13 ezer zsidót öltek meg, akkoriban a város mintegy harminc százaléka a zsidó közösséghez tartozott.
Fontos, hogy a szokványos közéleti témák mellett ez a kérdéskör is a lehető legnagyobb nyilvánosságot kapja. A szörnyűséges eseménysor felidézése rávilágít arra, hogy napjainkban is egyre erőteljesebben terjed az antiszemitizmus, a kisebbségellenesség, egyáltalán, a gyűlöletbeszéd. Történelmileg igazolt, hogy gazdasági nehézségek, társadalmi bizonytalanság idején a szélsőségesség veszélye még fenyegetőbb.
Az évforduló okán Romániába látogatott Jichák Hercog izraeli államfő, aki vasárnap a jászvásári megemlékezéseken vett részt, tegnap pedig Nicușor Dan elnökkel találkozott, aki 2025-ben előbb megóvta, majd visszaküldte a parlamentbe s csak a két elutasítás után hirdette ki az úgynevezett Vexler-törvényt, amely szigorúbb büntetéseket ír elő a fasiszta, xenofób, legionárius eszmék dicsőítőinek. Hercog délután beszédet mondott a bukaresti parlamentben, ott, ahol a honatyák mintegy harmada szélsőséges, kisebbségellenes pártokat képvisel.
„Az antiszemitizmus újjáéledésével szemben közös felelősségünk az igazság, az emlékezet és az emberi méltóság védelme” – hangsúlyozta Jichák Hercog vasárnap Jászvásáron, köszönetet mondva a moldvai város polgármesterének, valamint Románia elnökének, parlamentjének és kormányának, hogy elkötelezték magukat az antiszemitizmus elleni küzdelem és a holokauszt emlékének megőrzése mellett. Ám azt is megjegyezte: az emlékezés nem törölheti el az 1941. június 28. és július 6. között Jászvásáron és környékén meggyilkolt több ezer zsidó nő, férfi, gyermek és idős ember szenvedését, ahogy az elkövetők erkölcsi bűnösségét sem csökkentheti. Sőt, mint fogalmazott, a megemlékezés azokat a 85 évvel ezelőtti nyári napokon elkövetett bűncselekményeket, megaláztatásokat, veréseket vagy halálvonatokat sem teszi meg nem történtté, amelyeket a legmagasabb szintről irányítottak és a társadalom valamennyi rétegéből származó emberek hajtottak végre. Ráadásul, folytatta, máig nem sikerül választ találni arra a kérdésre, hogy miképpen volt mindez lehetséges egy nagy európai városban, amely évszázadokon át a zsidóság virágzó központja volt...
E történelmi tények továbbra sem ismertek széles körben, e kérdések a mai napig megválaszolatlanok. Éppen ezért nincs helye magyarázkodásnak, félreérthető szavaknak, csak tisztán és egyértelműen lehet fogalmazni: a történelem szörnyűségei megbocsáthatatlanok. Egyetlen lehetőség létezik: szembenézni a múlttal és elutasítani, elítélni minden olyan mai szót, gesztust és cselekedetet, amelyek a legcsekélyebb formában is uszítanak, gyűlöletet keltenek, veszélyt hordoznak. Kerülendő továbbá minden értelmezhető, vitatható megjegyzés, például Nicușor Dan tegnap a gyűlöletbeszéd térnyerésére figyelmeztetve megjegyezte, ez ellen határozottan, ugyanakkor tapintattal, körültekintően („cu tact”) kell fellépni azért, hogy mérséklődjék a társadalmi feszültség, a radikalizmus. Fából vaskarika: hogy lehet a gyűlöletbeszéd ellen határozottan, ugyanakkor mégis tapintattal, körültekintően fellépni? Mint oly sok nézete, ez is erőteljesen vitatható, s inkább gyengeségre, részrehajlásra vall, mintsem valós megoldási készségre. Hiszen a diplomácia, az óvatoskodás hatástalan azokkal szemben, akiknek létformája a gyűlöletbeszéd, az antiszemitizmus és a kisebbségellenesség.
Jichák Hercog és Nicușor Dan a Cotroceni-palotában. Fotó: presidency.ro
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.