HAT MEGYÉBEN PUSZTÍTOTT A VIHAR. Hat megye (Argeș, Krassó-Szörény, Dâmbovița, Hunyad, Máramaros és Vrancea) kilenc településén kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak a hétfői vihar után. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a mentőegységek 36 épületről távolítottak el építőelemeket, 25 úttestre dőlt fát és egy villanyoszlopot takarítottak el, emellett 40 személygépkocsi megrongálódott.
Târgoviștén mentőakciót hajtottak végre egy lesodródott tető alá szorult személy kimentése érdekében. Az áldozat eszméleténél volt, könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. (Maszol)
ELNÖKI PÁRT IS LEHET. A PNL Ilie Bolojan pártelnökkel szemben álló csoportja egy liberális-konzervatív platform létrehozásán dolgozik a párton belül, amely később akár önálló politikai alakulattá is válhat. A kezdeményezés mögött azok a liberális politikusok állnak, akik Adrian Veștea miniszterelnök-jelöltségét támogatták és nyílt konfliktusba kerültek a pártvezetéssel; a legismertebbek Alina Gorghiu, Hubert Thuma, Nicoleta Pauliuc, Adrian Veștea, Ionuț Stroe és Monica Anisie. A csoport elsődleges célja, hogy a PNL-n belül folytassa a Bolojan vezette irányvonal elleni szervezkedést, és megpróbálja megbontani a liberálisok jelenlegi együttműködését az USR-vel és az RMDSZ-szel. A platform létrehozói bíróságon támadják meg a kongresszusi döntéseket, de ha végül távozniuk kell a PNL-ből, Liberális-Konzervatív Párt néven új pártot alapíthatnak. Az elképzelések szerint az új formáció Nicușor Dan államfő politikai bázisává válhat, ennek érdekében a kezdeményezők együttműködnének Eugen Tomac PMP-jével, a kisebb parlamenti csoportokkal, valamint az AUR elégedetlen képviselőinek egy részével is. (Transtelex/G4Media)
AZ AUR IS FORRONG. A kormányválság berántotta a legnagyobb ellenzéki pártot is: miután a liberálisoknál kitörtek a belharcok, és a PSD-ben sincs nyugalom, a konfliktus az AUR-t sem kerülte el. Mint kiderült, George Simion pártelnök a múlt héten az utolsó pillanatban megváltoztatta a frakció álláspontját és megakadályozta az Adrian Veștea vezette kormány megszavazását (amelyben négy minisztériumot alkudtak ki, köztük a gazdaságit Simion vezetésével). A döntésnek nem volt egyértelmű támogatottsága a párton belül, és kemény törésvonalak jöttek felszínre: Simion az előrehozott választásokig szeretne eljutni, az alakulat több befolyásos háttérembere és politikusa azonban a PSD-vel való nyílt kormányzati együttműködésnek örült volna jobban, köztük Silvia Uscov, aki hétfőn ki is lépett a pártból. Az AUR-on belüli konfliktust még a Realitatea Plus televízió és annak műsorvezetője, Anca Alexandrescu is megérezte, mivel ő korábban intenzív kampányt folytatott a kormány megszavazása mellett, hogy ezzel gyengítse Ilie Bolojan politikai befolyását, és nyílt konfliktusba keveredett az AUR-közeli szavazókkal és a párt köreiből érkező vendégekkel. A helyzet vasárnap este mérgesedett el végleg, amikor Călin Georgescu a stúdióban élő adásban bírálta a műsorvezető politikai opportunizmusát. A feszült szóváltást követően a Realitatea Plus példátlan közleményt adott ki: bejelentették, hogy bojkottálják Georgescut, és mindaddig nem hívják meg a műsorokba, amíg a politikus nyilvánosan bocsánatot nem kér a televíziótól és a nézőktől. (Transtelex)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.