Turos Lóránd szenátor megerősítette, hogy megvásárolja a több erdélyi magyar sajtóorgánum működtetésében érintett Magyar Médiaszolgáltatást Támogató Központ Nonprofit Kft.-t (MMTK). Az RMDSZ politikusa szerint a szövetség „sem tulajdonosként, sem szervezetként” nem érintett a tranzakcióban –számolt be honlapján a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE).
Az erdélyi magyar újságírókat tömörítő szervezet szerdán kérte fel az RMDSZ szatmári szenátorát, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot és tisztázza a tranzakcióval kapcsolatos sajtóhíreket. Felkérését azzal indokolta, hogy tagjai aggódnak szakmai jövőjük és a kiadványok sorsa miatt. A MÚRE az indokok között említette azt is, hogy a többségi tulajdonrész értékesítője olyan médiatermékek eladásából jut jelentős jövedelemhez, melyek az utóbbi években több milliárd forint értékben kaptak közpénztámogatást a magyar államtól. „Ebből következőleg a médiacsoport részleges értékesítésének pénzügyi részletei is a nyilvánosságra tartoznak” – írták.
Az újságíró-szervezet Turos Lóránd válaszát ismertető újabb közleménye szerint a szenátor a felkérésre küldött levelében megerősítette, hogy folyamatban van az MMTK százszázalékos tulajdonrészét érintő tranzakció. Ennek része a GaGa Rádió hálózatát működtető Alamo Impex 97 Kft. 55 százalékos tulajdonrésze is, mely az MMTK tulajdonában van. Az Alamo Impex 97 Kft. kisebbségi tulajdonosa az Erdélyi Médiatér Egyesület. A szenátor levelében hangsúlyozta, hogy a tulajdonváltás jelenleg is folyamatban van. Ez két magánszemély között zajlik, az RMDSZ „sem tulajdonosként, sem szervezetként” nem érintett benne – húzta alá. Azt is leszögezte, hogy az eladóval, Radu Morarral szembeni szerződéses kötelezettségei miatt az adásvétel pénzügyi és egyéb részleteiről egyelőre nem áll módjában nyilatkozni. A szenátor az Alamo Impex 97 Kft. többségi tulajdonrészének megvásárlásával a Rádió GaGa és a 12 frekvenciás rádióhálózat többségi tulajdonosa lett. Ezzel hosszú távú célja egy szakmailag hiteles, fenntartható hálózat működtetése – írta a MÚRE-nak.
Az újságíró-szervezet közlése szerint Turos Lóránd levelében arra is rámutatott, hogy a tranzakció nem vonatkozik az Erdélyi Médiatér Egyesület vagy a Prima Press Kft. által működtetett online és nyomtatott sajtótermékekre. A sajtóban olyan információk is megjelentek, miszerint az ügyletben az írott médiatermékek is érintettek, mivel a romániai Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) adatbázisa szerint az MMTK a rádiós frekvenciák mellett a Krónika és a Székelyhon márkanevét, print és online logóját is birtokolja.
A Székelyhon és a Krónika online lapokat az Erdélyi Médiatér Egyesület tulajdonában lévő székelyudvarhelyi Prima Press Kft. adja ki, amely a Főtér.ro portált, a Nőileg magazint, a Heti Hírmondót és a nyomtatott hetilapként működő nagyváradi Bihari Naplót is megjelenteti.
Turos Lóránd az adásvételi folyamat lezárulását követően további tájékoztatást ígért a nyilvánosságnak – közölte a MÚRE.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.