Nicușor Dan államfő ma a Cotroceni-palotában egyeztet a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ vezetőivel a közalkalmazotti bértörvény tervezetéről. Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter kijelentette, ez az utolsó esély a közalkalmazotti bértörvény elfogadására.
Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint a 16 órára tervezett találkozón a bértörvényről tárgyaló munkacsoportok képviselői és négy pártelnök vesz részt: Sorin Grindeanu (PSD), Ilie Bolojan (PNL), Dominic Fritz (USR) és Kelemen Hunor (RMDSZ).
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki tegnap Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter. Elmondta: a Nyugat-barát pártok között kevesebb üzengetésre és több párbeszédre lenne szükség. „Romániának a lehető leghamarabb teljes jogkörű kormányra van szüksége. Három és fél hónapja ügyvivő kormányunk van, korlátozott hatáskörű ügyvivő miniszterekkel, ez pedig sok helyzetben nem segít, sőt, bizonyos intézkedéseket is akadályoz” – mondta Cseke Attila. A miniszter szerint Romániának más országok példáját kellene követnie, ahol nagykoalíciók alakultak a szélsőségesek kormányra kerülésének megakadályozására. Az RMDSZ egy kölcsönösségen alapuló politikai megállapodást tart jó megoldásnak, amely biztosítja a teljes jogkörű kormányzást, akár a bal- és jobboldali pártok előre egyeztetett rotációs kormányzásával.
Arra a kérdésre, hogy összeállhat-e még a korábbi négypárti koalíció, Cseke Attila kijelentette: mindig van lehetőség tárgyalóasztalhoz ülni és megállapodásra jutni. Cseke Attila szerint egy technokrata kormánynak egyáltalán nem lenne parlamenti hátországa. „A politikai válságra politikai megoldást kell találni” – szögezte le az RMDSZ-es miniszter.
Az utolsó lehetőség
Ez az utolsó hét, amikor még politikai megállapodás születhet az egységes közalkalmazotti bértörvényről ahhoz, hogy a jogszabályt augusztus 31-e, az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalt határidő előtt elfogadják és kihirdessék – közölte tegnap a Facebook-oldalán Dragoș Pîslaru. Bejegyzésében az ügyvivő munkaügyi miniszter emlékeztetett, hogy a PNRR mérföldkövének teljesítése 770 millió euró helyreállítási forrás lehívását tenné lehetővé.
Az ügyvivő miniszter szerint a törvény elfogadása már négy éve húzódik, az elmúlt hetekben pedig lejárató és félretájékoztatási kampány indult a tervezet ellen. Pâslaru kiemelte, hogy a jogszabály jövőre mintegy 12 milliárd lejes többletforrást biztosít a közszférában kialakult béraránytalanságok felszámolására, a bérkiadások kiszámíthatóbbá tételére és a szétzilált rendszer teljes átszervezésére.
Pîslaru emlékeztetett arra is, hogy a Moody’s pénteki értékelése szerint a közalkalmazotti bértörvény elfogadása javíthatná Románia hitelminősítési kilátásait. A tárcavezető szerint a tervezet alapján a közalkalmazottak több mint kétharmadának nőne a jövedelme, és az állam kompenzációval biztosítaná, hogy senkinek se csökkenjen a fizetése.
A miniszter szerint az ellenállás részben félretájékoztatásból, részben politikai számításból fakad. Úgy vélte, hogy a törvény elfogadása kiszámítható bérpályát teremtene, és megszüntetné azt a gyakorlatot, hogy választási években a pártok politikai ígéretekkel próbáljanak fizetésemeléseket kilátásba helyezni.
Pîslaru beszámolt arról, hogy az elmúlt három hétben a törvénytervezetnek elsősorban az egészségügyre és az oktatásra vonatkozó részeit dolgozták át. Az egészségügyben pontosították a pótlékok rendszerét, a különböző intézménytípusok és közalkalmazotti kategóriák szerinti bérszorzókat, valamint a kisegítő személyzet besorolását. Az oktatásban növelték az óraadó munkáért járó díjat, kedvezőbb változat készült az osztályfőnöki pótlékra, és vizsgálják egy jelentősebb 2028-as béremelés lehetőségét.
A miniszter a politikai vezetőket felelős hozzáállásra és a törvény támogatására kérte. Szerinte a reform nemcsak a helyreállítási alapból lehívható mintegy négymilliárd lej miatt fontos, hanem azért is, mert több mint 800 ezer közalkalmazottnak jelentene közvetlen előnyt anélkül, hogy a többieket hátrányosan érintené.
Pîslaru a szakszervezeteket és a közalkalmazottakat is arra kérte, ne hagyják elveszni a lehetőséget. Emlékeztette őket arra, hogy egyes megszokott bérösszetevők, például pótlékok megszűnhetnek ugyan, de ezeket beépítenék az alapbérekbe, így a dolgozók többségénél összességében jövedelemnövekedés lenne.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.