Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be tegnap Alexandru Busoi energetikai államtitkár.
Pénteken és szombaton kővel megrakott uszályokat süllyesztettek el a Csernavodától 60 kilométernyire található elágazásnál, minek hatására másodpercenként mintegy 50 köbméterrel több víz jutott az erőmű felé vezető Öreg-Dunába, de a jelek szerint a javuló tendencia nem volt tartós – mutatott rá Busai. Amennyiben le kell állítani az atomerőmű még működő, az ország energiaszükségletének 10 százalékát fedező, 700 megawattos 2-es blokkját is, az elosztóhálózatot kezelő Transelectrica várhatóan 10–30 százalékos korlátozást fog bevezetni a nagy ipari fogyasztók számára az esti csúcsidőben, de a lakossági fogyasztókat ez nem érinti – mondta az államtitkár.
Vasárnap a bukaresti hatóságok még derűlátóan nyilatkoztak arról, hogy az első két uszály elsüllyesztése nyomán a vízszint 4 centimétert emelkedett Csernavodánál. Tegnap azonban az előző napinál 5 centiméterrel alacsonyabb, mínusz 227 centiméteres vízállást mértek Csernavodánál, és az előrejelzés szerint a következő két napon további 2–8 centiméter közötti apadásra lehet számítani. A Duna vízhozama múlt szerdán süllyedt a négy évtizede feljegyzett, másodpercenként 1400 köbméteres történelmi mélypontra a romániai szakasz belépőpontján, Báziásnál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.