Bűnügyek félévi mérlege

2026. augusztus 11., kedd, Közélet

Tovább nőtt a családon belüli erőszakkal kapcsolatos bejelentések száma Kovászna megyében: az év első hat hónapjában 644 esetben riasztották a rendőröket ilyen ügyben, 278 esetben büntetőeljárás is indult. Jelentősen megszaporodtak a lakásbetörések is.

  • A rendőrség félévi mérlegéről Alin Pahonțu számolt be.  A szerző felvétele
    A rendőrség félévi mérlegéről Alin Pahonțu számolt be. A szerző felvétele

Az első hat hónapban több mint kétezer bűncselekményt jelentettek Háromszéken. Míg a személy ellen elkövetett bűncselekmények száma csökkent, a vagyon elleni bűncselekményeké, különösen a lakás- és gépkocsifeltörések, valamint a csalások száma nőtt. A lakásbetörések száma 37-ről 62-re emelkedett, a legtöbb esetben a kár értéke csekély volt. Az esetek nem köthetők egyetlen településhez vagy elkövetői csoporthoz, több nagyobb értékre elkövetett betörés ügyében sikerült azonosítani az elkövetőket. 

Az első fél évben nem történt emberölés a megyében, jegyeztek azonban két ember­ölési kísérletet és hat rablást is, valamennyi ügyben rövid időn belül azonosították az elkövetőket – összegzett Alin Pahonțu, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság parancsnoka azon a sajtótájékoztatón, amelyen a rendőrség, a csendőrség és a tűzoltóság első félévi mérlegét ismertették.

Hat hónap alatt 278 családon belüli erőszakként besorolt bűncselekményt regisztráltak, a leggyakoribb esetek közé tartozik a testi sértés, a fenyegetés, illetve a távoltartási végzés megszegése. A rendőrség 87 ideiglenes távoltartási végzést bocsátott ki, 53 esetben pedig elektronikus nyomkövető viselésére is kötelezték a bántalmazót. A közvetlen veszélyben lévő áldozatoknak ugyanakkor csak mintegy harmada élt az ideiglenes távoltartási végzés lehetőségével.

Az első hat hónapban a rendőrség 57 eltűnt személy ügyében indított keresést, közülük 26 felnőttet és 31 kiskorút kerestek. Eddig 54 ügyet sikerült lezárni, három személyt még keresnek. A rendőrség szerint a RO-Alert-riasztások nagyban hozzájárulnak az eltűnt személyek gyors felkutatásához, a legutóbb Sepsiszentgyörgyről eltűnt két kislányt is a figyelmeztetésnek és a lakossági együttműködésnek köszönhetően találták meg.

Az illegális fakitermelés visszaszorítása érdekében végzett ellenőrzések során a megyében 477 bírságot szabtak ki, elkoboztak közel 883 köbméter fát, ezekben az ügyekben 174 büntetőeljárást indítottak el. A gazdasági bűnözés elleni fellépés során több mint 81 ezer csempészcigarettát, nagy mennyiségű hamisított árut, valamint mintegy 230 ezer euró értékű pénzt és egyéb vagyontárgyat foglaltak le. Ezenfelül 34 lőfegyvert és több mint 1600 lőszert vontak ki a forgalomból.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-08-11: Közélet - Bodor János:

Kovásznai hírcsokor

Hőszigetelési és homlokzatfelújítási munkálatok zajlanak Kovásznán az önkormányzat gazdasági igazgatóságának Gábor Áron utcai épületén. Az ingatlan körül felállították az állványzatot és megkezdték a munkát a falakon. A beruházás célja az épület energiahatékonyságának javítása, valamint a homlokzat felújítása. A munkálatok költségeit az önkormányzat a helyi adókból és illetékekből befolyó összegekből fedezi.
2026-08-11: Közélet - Hecser László:

Kóbor kutyára panaszkodnak Felsőrákoson

Agresszív kóbor kutya kapcsán emelt szót a legutóbbi képviselő-testületi gyűlésen Pál Levente felsőrákosi önkormányzati képviselő (EMSZ). Nem olyan rég egy idős embert harapott meg az állat, félő, hogy gyerekekre is rátámad – állította.