Agresszív kóbor kutya kapcsán emelt szót a legutóbbi képviselő-testületi gyűlésen Pál Levente felsőrákosi önkormányzati képviselő (EMSZ). Nem olyan rég egy idős embert harapott meg az állat, félő, hogy gyerekekre is rátámad – állította.
Pál Levente elmondása szerint rengeteg a gazdátlan kutya a faluban, ezek közül egy igencsak vad. Nemrégiben arról volt szó, hogy ezt a kutyát – melynek harapása miatt egy idős férfit nemrég kórházba kellett szállítani – befogják és a menhelyre szállítják, ez azonban nem történt meg. A fekete-fehér szőrű kutyát a napokban a háza környékén is látta, és úgy érzi, joggal kell féltenie tőlük kisgyermekeit. Ha nem lép a hivatallal szerződésben levő állatorvos, és az agresszív eb megtámadja családjának tagjait, „nem áll jót magáért” – jelentette ki.
A kérdésben illetékes Szakács László alpolgármester elismerte, valóban gondot okoznak a Barót és a hozzá tartozó falvak utcáin kóborló kutyák. Úgy vélte, elszaporodásukban jelentős szerepet játszanak a lakók is, akik a „szép, kicsike, jó forma pumuklit” etetik. Sajnos, az állatorvosnak egyéb feladata is van, semhogy minden egyes jelzéskor kutyát befogni induljon. Példaként említette, a riasztások miatt hetente legalább két alkalommal – akár éjjel is – „medvevadászatra” kell menniük, mert azok elriasztásán is jelen kell lenniük.
Amúgy is meglehetősen nehéz érvényt szerezni az előírásoknak. Úgy véli, a kóbor kutyaként számontartott ebek mintegy hatvan százalékának tulajdonosa van. Tudják, látják, ha egy gazda nem megfelelően tartja a kutyáját, de nem mehetnek csak úgy be az udvarára, hogy így vagy úgy tartsa őket. Talán az állatrendőrségnek kellene többet tennie, mert az agresszív kutyák ellen sem lehet erővel fellépni: nincs az a vadász, aki fegyvertartási engedélyének bevonását kockáztatná, csak hogy meglőjön egy harapósnak mondott ebet.
A tanácstagok végül abban egyeztek meg, hogy Pál Levente küldjön egy fényképet a városházának a veszélyes kutyáról, az ekképp azonosított ebet célzottan befogják és elszállítják a menhelyre – ahol egyébként épp üresedés van: mindössze három kóbor kutyát gondoznak a tizenöt férőhelyes létesítményben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.