Három megyében összesen hét házkutatást tartottak a rendőrök vasárnap egy összehangolt akció keretében. Az akció során pénzt, ékszereket és mobiltelefonokat foglaltak le, két férfit pedig őrizetbe vettek prostitúció elősegítésének gyanújával – közölte tegnap a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nagyszabású házkutatási akciót Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyében hajtották végre azzal a céllal, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek egy 38 és egy 54 éves férfival kapcsolatban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy anyagi haszonszerzés céljából támogatták és elősegítették más személyek prostitúciós tevékenységét.
A rendőrök az akció során mobiltelefonokat, pénzt, ékszereket és iratokat foglaltak le. A két gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vették és a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányságra szállították. A nyomozást a sepsiszentgyörgyi rendőrség bűnügyi nyomozóirodájának munkatársai ügyész irányításával folytatják.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.