KézdivásárhelyVéget ér a DAC-tó kálváriája

2026. augusztus 13., csütörtök, Közélet

Korábban csődvédelmet kért az a vállalkozás, amely megnyerte a kézdivásárhelyi, úgynevezett DAC-tó környékének szabadidőközponttá való alakítását. Hogy az egész közbeszerzési procedúrát ne kelljen megismételni, a munkálatot egy alvállalkozó fogja befejezni, és így véget érhet az évek óta zajló építkezés.

  • Egy évvel ezelőtt, 2025 júliusában még így nézett ki a terep – akkor még dolgoztak.  A szerző archív felvétele
    Egy évvel ezelőtt, 2025 júliusában még így nézett ki a terep – akkor még dolgoztak. A szerző archív felvétele

Az ún. DAC-tót és környékét szabadidőközponttá való alakítása egy pályázatban szerepelt a Székely Katonanevelde felújításával. A lakosság életszínvonalát javítani hivatott, európai uniós finanszírozású projekt első fele rég befejeződött: a régi kaszárnya épülete régi pompájában díszeleg, de ez korántsem mondható el a másik beruházásról. Ugyan a kivitelező kitakarította a tavat és a környékét is rendezte, illetve néhány építmény felhúzása is megtörtént, de időközben a cég anyagi gondokkal kezdett küszködni, és a végén már külföldi vendégmunkásokat is foglalkoztató vállalkozás csődvédelmet kért, ezzel gyakorlatilag megpecsételve a munkálat sorsát.

Szerencsére sikerült egy megoldást találni: egy alvállalkozóval kötnek szerződést, egy brassói, lakóparkok építésével is foglalkozó nagy cég lép be a képbe és fogja befejezni a munkálatot. A megoldást a gyulafehérvári Központi Fejlesztési Régió illetékeseivel is egyeztette a kézdivásárhelyi városháza, és nem emeltek ellene kifogást, hogy így lehessen pontot tenni a beruházás végére. Ugyancsak változás, hogy a munkálatok ellenértékét a továbbiakban az alvállalkozónak fogják fizetni.

A tó környékén – amely gyakorlatilag a Kászon-patak egy holtága – piknikezőhelyek lesznek kialakítva, bicikliutat is építenek, és olyan építmények is készülnek, amelyek szabadidős, de akár pedagógiai tevékenységek lefolytatására is alkalmasak lesznek. A tó a közelében lévő, a kommunizmus idején DAC néven ismert újrahasznosító központról kapta ragadványnevét. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-08-13: Közélet - Farkas Orsolya:

Extrém gyorshajtás Háromszéken

Egy hét alatt több mint háromszáz szabálysértési bírságot szabtak ki és húsz vezetői engedélyt vontak be Háromszéken. A közlekedésrendészek hálóján két olyan extrém gyorshajtó is fennakadt, akik több mint 70 km/órával lépték túl a sebességkorlátozást. 
2026-08-13: Jegyzet - László Zsuzsa:

Igen, de!…

Nem fogok esszét írni a türelemről, nem is tudnék. De ha tudnék, sem tehetném pirulás nélkül, mivel akad munkám még magammal a türelem dolgában is. És még sok minden másban, nem tagadom. De legalább próbálkozom, mikor ilyen, mikor olyan, hol több, hol kevesebb sikerrel. És egyre gyakrabban szomorít el az egyre gyakrabban tapasztalt türelmetlenség, a mindenben csak a hibát kereső, folyton akadékoskodó elégedetlenkedés. Felpörgött a világ, így igaz, és mintha enyhén szólva kifordult volna a sarkából. Érezzük a bőrünkön és bőrünk alatt. Személyes történeteinkkel és azokon túl megélt hétköznapjainkban.