Három támogatási programot készít elő a romániai juh- és kecsketenyésztőket érintő válság enyhítésére a mezőgazdasági minisztérium – jelentette be Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter az ágazat képviselőivel tartott nagyszebeni találkozón.
A megbeszélések egyik legfontosabb témája az exporttilalom gazdasági hatásainak kezelése volt. A korlátozások miatt a tenyésztők nem tudják értékesíteni állataikat, azok tartása pedig jelentős többletköltségekkel jár. A minisztérium ezért olyan intézkedéseket kíván bevezetni, amelyek egyszerre segítik a járványok megelőzését és a gazdálkodók anyagi veszteségeinek mérséklését. Az első támogatási forma a járványvédelmi beruházásokat célozza. A gazdák támogatást kaphatnak olyan eszközök beszerzésére, amelyek az állatok elkülönítéséhez, karanténba helyezéséhez és a betegségek terjedésének megakadályozásához szükségesek.
A második intézkedés egy de minimis támogatási rendszer lenne. Ennek keretében megnövekedett takarmányozási költségeik egy részének megtérítésére számíthatnak az állattartók.
A harmadik program a bevételkiesések részleges kompenzációját szolgálná. A minisztérium ezzel közvetlenül azokat a gazdasági veszteségeket kívánja enyhíteni, amelyeket az exporttilalom és a járványhelyzet okoz a tenyésztőknek.
A három támogatási forma egyelőre előkészítés alatt áll, így a lehetséges összegeket és a jogosultsági feltételeket még nem hozták nyilvánosságra.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.