Gombászok a székelyek szent hegyén

2026. augusztus 18., kedd, Nyílttér

Augusztus 9–14. között rendeztük meg immár 27. nemzetközi gombásztáborunkat és mikológiai-etnomikológiai konferenciánkat (természettudományi-néprajzi tehát) a László Kálmán Gombászegyesület (LKG) szervezésében, melynek elnöke alulírott. Ezúttal Kápolnásfaluban került rá sor összesen mintegy száz résztvevővel majdnem az egész magyar nyelvterületről (a Kárpát-medencéből). De volt vendégünk, gombásztársunk Hollandiából, sőt, Indiából is.

  • Túra közben – Madarasi-Hargita. Fotó: Molnár Rudolf
    Túra közben – Madarasi-Hargita. Fotó: Molnár Rudolf

Néprajzi és természettudományi vonatkozású kutatások eredményeit mutattuk be, felmértük a vidék gombavilágát a mikológia, a népi gombászat szempontjait is figyelembe véve.

Előadások, kiállítások, versenyek, játékok, gombaismereti túrák igyekeztek kielégíteni a négy nemzedékből és a romániaiakon kívül főleg az anyaországból verbuválódott érdeklődőket, bedolgozókat.

Az előadók között volt például Budapestről a magyar és a nemzetközi mikológia egyik legjelentősebb kutatója, emeritus egyetemi tanár, dr. Rimóczi Imre és dr. Pál-Fám Ferenc egyetemi tanár Kaposvárról, dr. Benedek Lajos, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem oktatója, alulírott, a Bukaresti Tudományegyetem nyugalmazott tanára és mások.

A tábor romániai résztvevői közül a legtöbben Sepsiszentgyörgyről, illetve Kovászna megyéből érkeztek, itt lévén a szervező egyesület székhelye, országos központja.

9-én a megnyitón szervező házigazdaként üdvözöltük a jelenlévőket, majd Udvarhelyszék népi gombászata címmel volt előadás alulírott részéről. Naponta általában négy gombásztúrát tartottunk helybeliek kalauzolásával (a túravezetők dolgát Lőrincz Andor, a fő házigazda hangolta össze, túravezetőnk volt György Márton, Both Ibolya, Both Ágoston és Both Károly), de szerepelt a programban azonosítás, gombás játékok gyakorlása, a gombák szépe kiválasztása.

Előadások naponta voltak. Rimóczi Imre a magyar és az európai gombászat műhelyeibe engedett betekinteni, a maga gombászútjáról beszélve és vetítve, Farkas János a felismerendő gombákat mutatta be az érdeklődőknek, és azt, hogy mi minden bántja, bánthatja a gombászt, Zsigmond Győző az LKG elmúlt évi rendezvényeiről, Pál-Fám Ferenc (neki volt záró, összegező előadása is), valamint Benedek Lajos a vidék gombáiról a frissen szedett példányokat felmutatva tartott előadást. A szedett gombákról naponta tartottunk bemutatót, de ismertettük az új gombanaptárat és több kiadványt is.

Jelen volt a Tortoma Kiadó igazgatója, Demeter László is, hogy kiadványaikról tájékoztassa a gombászközösséget. 

A gombafelismerési verseny, a szabadtéri gombaismereti játékok, a mindennapi gombás rejtvény, a hozott gombasavanyúságok versenye is összejött, és a szabad program sem maradt el, amikor a vidék látványosságait tekinthették meg a táborozók. Külön színfoltként bemutatót néztünk meg a gombát nyersanyagként felhasználó népi mesterségről, népművészeti ágról, a bükkfatapló és a nyírfatapló megmunkálásáról (a korondi Máthé Barnának köszönhetően). Gombás ételeket is kóstolhattunk a táborban szedett ehető, sőt, finom gombák felhasználásával. Sárga és ibolyás rókagombából, valamint keserűgombából és fakó zsemlegombából adtunk le a legtöbbet a konyhára.

A szép erdei utakon szedtünk szamócát, málnát, áfonyát. Volt, aki horgászott sikeresen, szép számban fürödtek a nagy dézsa vizében, pingpongoztak is egyesek.

Több tanfolyamosunk felkészítése és vizsgáztatása is megtörtént a táborban. Sikeresen vizsgázott Dicsőszentmártonból Borbély Tibor, Marosvásárhelyről pedig Dálnoki Emese. A gyermekek között a gombafelismerési versenyen a kézdivásárhelyi 12 éves Mikola Hanga lett az első.

Átadta a szervező egyesület a Veress Magda-díjat, ezt két medgyesi gombásztársunk, Fülöp Lóránt és neje, Emília kapta a gombászat népszerűsítéséért, a mikológiai kutatások támogatásáért, gombaismereti rendezvények szervezéséért. Veress Magda leányai (Bíborka és Judit) Svédországból küldik hozzájárulásukat, a díjjal járó összeget.

A tábortűz előtt helybeliek kínáltak számunkra táncot, zenét. Kivételes élményben lehetett részünk: muzsikált a Kápolnásfalu kisebb-nagyobb gyermekeiből összeálló (ifjúsági) fúvószenekar (Benedek Viola karmester vezetésével), és legényest táncolt Gere Adrián Zsolt.

Erdélyi és anyaországi szakemberek segítségével (Pál-Fám Ferenc és Benedek Lajos irányításával) történt az azonosítás, a terepmunka. Tábori titkárunk most Farkas János volt, a képes fajlista készítője pedig Molnár Rudolf. A táborozók (gyermekek, fia­talok, közép- és idősebb korúak) ez alkalommal is alaposan hozzájárultak a vidék gombavilágának felméréséhez, a vidék népszerűsítéséhez. 

Az időjárási viszonyok nem kényeztettek el bennünket, nem esett eleget, de 220-nál több gombafajt gyűjtöttünk, azonosítottunk a táborban, és ki is állítottuk feliratozva ezek nagy részét. Olyan fajt is találtuk, mellyel eddig még nem találkoztunk táborainkban, előfordulásáról Székelyföldön eddig nem tudtunk (sziklai pöfeteg, Lycoperdon rupicola). A ritkán előfordulók közül például sárga lapátgombához is volt szerencsénk ezúttal. Készülünk a Hargita gombavilágáról plakátot is összehozni a közeljövőben.

A Hargita-hegységet jártuk be elsősorban, a Lucs nevű védett lápos erdőt is (a megyei környezetvédelem engedélyével), és persze a közvetlen környéken (Madarasi-Hargita) is gyűjtöttünk tudományos célra. A helyszínen 215 fajt sikerült meghatározni, és kb. 10–20 faj még meghatározásra, illetve számbavételre vár.

Eredményes, örömteli szakmai és baráti rendezvény részesei lehettünk a Magic Harghita Resortban. Köszönjük támogatóinknak, hogy hozzájárulásukkal fedezni tudtuk például a szakmai munkát végzők költségeit, hogy kevesebbe került az étkezés, a szállás, és díjakat is átadhattunk a bedolgozóknak, versenyeink nyerteseinek.
 

Zsigmond Győző, az LKG elnöke

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 164
szavazógép
2026-08-18: Gazdakör - Bartos Lóránt:

Három program körvonalazódik (Juh- és kecsketenyésztők támogatása)

Három támogatási programot készít elő a romániai juh- és kecsketenyésztőket érintő válság enyhítésére a mezőgazdasági minisztérium – jelentette be Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter az ágazat képviselőivel tartott nagyszebeni találkozón. 
2026-08-18: Jegyzet - Pálmai Tamás:

Pézék (Békési levelek)

P. Z. monogrammal több embert volt szerencsém megismerni. Gyerek voltam még, amikor Péter Zolti bácsit megismertem, aki valójában dr. Péter Zoltánként a Kovászna megyei néptanács titkára volt, de nekem a gyerekkori barátom, Laci édesapja, aki, ha látott, rám mosolygott, megsimogatta a kobakomat, és aki mindig nyakkendőt és ahhoz való tűt viselt. Még kiránduláskor is.