Több figyelmet a játszóterekre

2026. augusztus 18., kedd, Közélet

Bár a sepsiszentgyörgyi játszóterekről naponta összeszedik az eldobált hulladékot, a játékokat pedig havonta lemossák, fertőtlenítik, sok szülő panaszkodik a szemét miatt. Az is előfordul, hogy a játszótereket nem a rendeltetésüknek megfelelően használják, visszatérő probléma a csendháborítás, ugyanakkor közterületi alkoholfogyasztás miatt is bírságol a helyi rendőrség. Az önkormányzat évekkel ezelőtt jelentette be a város hat játszóterének teljes körű felújítását, de a korszerűsítés forráshiány miatt egyelőre várat magára.

  • Tiszta, biztonságos játszótereket szeretnének a sepsiszentgyörgyi szülők. Fotó: Farkas Orsolya
    Tiszta, biztonságos játszótereket szeretnének a sepsiszentgyörgyi szülők. Fotó: Farkas Orsolya

A sepsiszentgyörgyi játszóterek állapota egy közelmúltbeli baleset nyomán került ismét a figyelem középpontjába. Egy édesanya a közösségi médiában számolt be arról, hogy kislánya játék közben megbotlott, és egy földön heverő törött üvegdarab mélyen felvágta a tenyerét, a sebét össze kellett varrni. 

Az édesanya mellett többen jelezték a bejegyzés alatt, hogy a város különböző játszóterein rendszeresen találnak üvegszilánkokat, cigarettacsikkeket, ürüléket. Meglátásuk szerint ezekre a területekre – különös tekintettel arra, hogy gyerekek játszanak rajtuk – jobban oda kellene figyelnie a városvezetésnek, de ugyanígy a környéken lakóknak is.

 

A tisztaság megőrzése közös felelősség

A játszóterek tisztán tartása kapcsán Máthé Lászlót, a megyeszékhely köztereinek tisztán tartásáért felelős Tega Rt. igazgatóját kérdeztük, aki lapunknak elmondta: a vállalat munkatársai minden reggel végigjárják a játszótereket, kiürítik a szemeteseket és összeszedik az eldobált hulladékot. Hetente gereblyéznek, a játékokat pedig havonta legalább egyszer lemossák és fertőtlenítik. A füvet a növekedés ütemétől függően nyírják le. 

Máthé szerint komoly gondot okoz, hogy a játszóterek és az utcák szeméttárolóiba rendszeresen háztartási hulladékot dobnak az emberek. Így nem csoda, hogy a kukák hamar feltelnek, és a tartalmukat széthordják a guberálók vagy a kóbor állatok.

„Ne legyünk restek elmenni a gyűjtőpontig, mert azok ott vannak közel. Ha már a gyermekkel sétálunk, azt is megmutathatjuk neki, hová kell vinni az otthoni szemetet” – hívta fel a figyelmet a vállalatvezető.

Egy másik probléma a randalírozás és italozás. Elmondása szerint előfordul, hogy a fiatalok esténként üvegeket hagynak hátra vagy törnek össze a játszótereken, de ennél szélsőségesebb helyzetekkel is szembe kell nézni: a vállalat munkatársainak emberi ürüléket is többször kellett eltávolítaniuk a mászókákból.

 

A Tega Rt. havi rendszerességgel fertőtlenít. Fotó: Facebook / Antal Árpád

 

Csendháborításra is panaszkodnak

Noha a közösségi oldalakon sokan kifogásolják a játszóterek tisztaságát, Máthé László szerint közvetlenül a vállalathoz csak ritkán érkezik lakossági jelzés ezzel kapcsolatban. A játszótereken zajongók miatt azonban többen telefonálnak a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrséghez. Hadnagy István igazgató kérdésünkre közölte: ebben az évben 21 alkalommal érkezett bejelentés, legtöbbször csendháborítás miatt. 

Négy esetben nem igazolódott be a panasz, a többi alkalommal azonban a rend­őrök igazoltatták az illető személyeket és figyelmeztetést adtak ki. Négy személy esetében közterületen történő alkoholfogyasztás miatt bírságot szabtak ki.

Történt már olyan is, hogy a panaszos gyerekzsivaj miatt hívta ki a rendőröket, de ilyenkor nem avatkoztak be, hiszen amint az igazgató mondta: ez nem minősül csendháborításnak, a játszótér a gyerekeké, és természetes, ha szaladgálnak, hangoskodnak ott. 

A helyi rendőrök rendszeresen járőröznek a játszóterek közelében – és nem csak – nappal és éjjel, több alkalommal is. A bejelentésekre azonnal reagálnak, ezért ha hasonló probléma merül fel, Hadnagy szerint bátran lehet hívni a 0800 800 767-es zöldszámot.

 

Látványterv az Erzsébet parkban található játszótérről. Fotó: Facebook / Antal Árpád

 

Forráshiány miatt késlekedik a felújítás

Az önkormányzat még 2022-ben hat játszótér korszerűsítését helyezte kilátásba. Elsőként a Lendület, az Otthon és az Ifjúság sétányon, valamint az 1918. december 1. és a Gyöngyvirág utcában található játszóterek felújítását jelentették be. Kicsivel később bekerült a tervek közé az Erzsébet parkban található játszótér is. A város polgármestere 2024-ben, a választások előtt emlegette utoljára ezeket a projekteket, azóta nem került elő a téma.

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester tájékoztatása szerint mind a hat játszótér megvalósíthatósági tanulmánya elkészült, a Gyöngyvirág utcai létesítményhez pedig a műszaki tervet is kidolgozták. Ennél a beruházásnál a következő lépés a kivitelezési munkálatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás meghirdetése.

A másik öt játszótér felújítása egyelőre várat magára. Az alpolgármester szerint az önkormányzat forráshiány miatt kivár ezekkel a beruházásokkal, de bíznak abban, hogy a tervek hamarosan ismét a város fejlesztési prioritásai közé kerülhetnek.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat jelenleg 48 játszóteret tart fenn. Ezeken kívül a Szépmezőn és a Csíki negyedben kialakított sportkomplexumok területén, valamint az óvodák és iskolák fenntartásában is működnek játszóterek. Ezeknek a létesítményeknek a karbantartása folyamatos – hangsúlyozta az elöljáró.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 169
szavazógép
2026-08-18: Jegyzet - Pálmai Tamás:

Pézék (Békési levelek)

P. Z. monogrammal több embert volt szerencsém megismerni. Gyerek voltam még, amikor Péter Zolti bácsit megismertem, aki valójában dr. Péter Zoltánként a Kovászna megyei néptanács titkára volt, de nekem a gyerekkori barátom, Laci édesapja, aki, ha látott, rám mosolygott, megsimogatta a kobakomat, és aki mindig nyakkendőt és ahhoz való tűt viselt. Még kiránduláskor is.
2026-08-18: Máról holnapra - Farkas Réka:

Egy titkos találkozó és következményei

Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani – az ókorba visszavezethető szállóigét bizony megfontolhatná Ilie Bolojan kormányfő is. Mert a látszaton hatalmas csorba esett, és hiába próbálja minimalizálni, lekicsinyleni az ügy jelentőségét, olaj a tűzre minden kísérlete.