Pálmai Tamás
P. Z. monogrammal több embert volt szerencsém megismerni. Gyerek voltam még, amikor Péter Zolti bácsit megismertem, aki valójában dr. Péter Zoltánként a Kovászna megyei néptanács titkára volt, de nekem a gyerekkori barátom, Laci édesapja, aki, ha látott, rám mosolygott, megsimogatta a kobakomat, és aki mindig nyakkendőt és ahhoz való tűt viselt. Még kiránduláskor is.
A következő P. Z. az ő nagyobb fia volt – Laci bátyja –, aki 69 évesen halt meg háziorvosként, úgy, hogy csak a megyét szolgálta, és aki ugyanúgy fogadott, ha meglátott, mint az édesapja, és ugyanúgy szerette a nyakkendőt, tűvel együtt.
A harmadik Pézét így is hívtuk. Ő dr. Pap Zoltán professzor úr volt, aki a gyermekgyógyászatot tanította nekünk. Ő is háromszéki volt, Gidófalván született, az iskoláját Sepsiszentgyörgyön kezdte és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem gyermekgyógyászati karán végezte be. S bár az orvostudományok doktora is volt, rá mégis mint nagy betűs Emberre emlékszem leginkább, akihez bármikor lehetett fordulni akár diákként, akár székelyföldiként, akár gyerekeiért aggódó szülőként.
A negyedik ilyen névjelű ember, akit megismertem, megszerettem és a barátomnak érzem, az Polgár Zoltán, akivel rengeteg rokon vonást fedeztünk fel egymásban. Ő is sokáig a pálya széléről nézte a politikát, kicsit azért is, mert nem engedték közel e területhez, ő meg – tisztelve a tekintélyt – szót fogadott, és tette a dolgát civilként tovább. Mindig a városért. Aztán eljött az idő, és belépett ebbe a közegbe, amelyet sokszor a piszkos jelzővel illetnek. S valljuk be, nem véletlenül. A magam részéről támogattam ebben, s ha tehettem, mint fiatal utódot emlegettem minden szintjén a társadalmi életnek. Most, ha valamiért, hát ezért a „bevezetésért” kell elnézést kénem tőle most, hogy elköszönt a világnak ettől a nem túl tiszta részétől. Anno magam is teljes hittel, lelkesedéssel vágtam bele a világ jobbá tételébe, hogy aztán számtalanszor rájöjjek: „odafent” nem lehet labdába rúgni, nem kell az okoskodásunk, itthon kell nekünk tenni a jót. Amíg tudjuk, amíg van erőnk, és kellő nyelni tudásunk is marad még. Az én lendületemhez, erőmhöz képest Zoli elemi energiával fogott neki a munkájának, amit a legkomolyabban vett. Reggel négykor kelt, öt-fél hatkor már az utcákat rótta, és mindennap ő nyitotta a polgármesteri hivatal ajtaját. Este hatkor meg ő zárt. Ideális városvezetőként dolgozott tehát, és teljes szívvel képviselte a várost.
Aztán – sokak számára meglepő módon – elköszönt. Hogy miért, megírta. Helyette én is így döntöttem volna. Ennek ellenére a bornírt baromságok szép gyűjteménye látott napvilágot vele kapcsolatban. Mindegyikük valótlan. És lelke rajta, aki ezeket kitalálja. Én is megértem egykor ugyanezt. Kellemetlen, de túl lehet élni.
Nos, kedves „negyedik Pézé”, kitartást és szép életet nektek! Egyet tudj, tudjatok: a barátság nem ismeri a rangot. Csak az embert.
Fotó: pexels.com
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
