Belföldi hírek - Farkas Réka

2009. április 7., kedd, Belföld
Készül a költségvetés-megvonás

A Boc-kabinet a napokban készül az ez évi első költségvetés-kiigazításra, a tervek szerint minden tárca büdzséjéből elvesznek. A legnagyobb összegeket a mezőgazdasági, a védelmi, a közigazgatási és belügyi, valamint az oktatási tárca veszíti el. A munkaügyi miniszter lesz az egyetlen, amely kiegészítést kap.

A nagy szakszervezeti szövetségek tegnap újabb tárgyalásra ültek össze a pénzügyminisztérium képviselőivel. A téma a Nemzetközi Valutaalappal kötött szerződés kihatásai a közalkalmazottak bérére. Emil Boc kormányfő múlt heti bejelentése szerint 4,53 milliárd lejjel kell csökkenteni a kiadásokat és 1,37 milliárddal kell növelni a bevételi oldalt. Kormányforrások szerint a Nemzetközi Valutaalap szakértői június végén, illetve szeptember végén ellenőrzik a negyedévekre lebontott költségvetési célkitűzések teljesülését. A költségvetés-kiigazítással a kormány 1,82 milliárd lejjel csökkenti a kiadásokat.

Fenyegetőznek a tanügyi szakszervezetek

Elégedetlenek a szakszervezetek a kormány által javasolt költségvetés-kiigazítással, mert ennek következtében 20 000-rel csökkenhet a tanügyi alkalmazottak száma, vagy befagyaszthatják a béreket. A tanárok képviselői munkakonfliktus kirobbantásával, utcára vonulással és sztrájkkal fenyegetőznek. A szakszervezetek tegnap közölték az oktatási tárcával, két napon belül várják a beleegyező választ a kollektív munkaszerződésbe foglalt még kérdéses cikkelyek kapcsán. A Spiru Haret Föderáció elnöke kiemelte, csak abban az esetben lehet csökkenteni a tanügyi alkalmazottak számát, ha a tanulók számát is csökkentik. Kifogásolják, hogy a társadalombiztosítási hozzájárulás növekedése miatt a fizetések máris kisebbek, becsléseik szerint a tanügyi alkalmazottak vásárlóereje 20—25 százalékkal csökkent. A kormány szándékát, hogy vagy 20 000-rel csökkenti a tanügyi alkalmazottak számát, vagy pedig befagyasztja a béreket, Aurel Cornea, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Föderációjának elnöke ismertette, hozzátéve, a hatóságok a költségvetés-kiigazításkor 811 millió lejjel akarják csökkenteni az oktatás büdzséjét.

Gyanús sietség

Inkább minőséget, mint gyorsaságot kér az igazságügyi törvénykönyvek ügyében Mircea Geoană, az SZDP elnöke. Pártja már nem tartja időszerűnek, hogy kormányzati felelősségvállalással fogadják el a büntető, illetve a polgári törvénykönyvet és a megfelelő perrendtartásokat — nyilatkozta tegnap. Továbbra is úgy gondolják, hogy a törvénykönyveket a lehető leggyorsabban el kell fogadni, de meg kell adni a lehetőséget a parlamentnek és a civil szférának, hogy véleményt nyilváníthasson — hangsúlyozta. Gyanúsnak tartja azt a sietséget, amellyel május 15-ig próbálják lezárni a vitát, mintha ez Brüsszel igénye lenne. Nézete szerint ez más okokat takar, maga is tárgyalt erről a kérdésről az unió igazságügyi és belügyi biztosával, Jasques Barrot-val, aki igazolta, hogy az EB-nek fontosabb a minőség, mint a gyorsaság — mondta. A koalíció vezetői tegnap megegyeztek abban, hogy a büntető törvénykönyv és a büntető perrendtartás tervezetét a parlament elé terjesztik anélkül, hogy megvárnák a sokkal kezdetlegesebb szakaszban levő polgári törvénykönyv és perrendtartás szakbizottsági korrekcióit és jóváhagyását. A kormány május 15-én vállalna felelősséget a törvénykönyvekért.

Băsescut vádolja Geoană

Traian Băsescu államfő testvérének üzleti ügyei és lányának ingatlanszerzési ügye miatt eljárás beindítását kéri Mircea Geoană SZDP-s pártelnök, a szenátus elnöke az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálytól. Szeretné, ha az ügyészség kivizsgálná Mircea Băsescu vállalkozását, amely szerinte a nemrég vizsgálat alá vont Gabriel Popoviciu ingatlanüzletéhez hasonlít, hisz az államfő testvére is állami intézménnyel társult, amelyben az intézmény biztosította a területet, Mircea Băsescu cége pedig annak megművelését. Geoană arra is kíváncsi, honnan volt az államfő idősebbik leányának egymillió eurója arra, hogy luxuslakást vásároljon Gabriel Popoviciu cégének ingatlanegyüttesében. A pártelnök szerint Gigi Becali letartóztatása pusztán a közvélemény figyelmének elterelését szolgálta Traian Băsescu hozzátartozóinak ügyeiről.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 436
szavazógép
2009-04-07: Belföld - x:

Hírsaláta

ÚJABB LETARTÓZTATÁSOK KÖVETKEZNEK. Egy március 25-én megjelent interjúban Virgil Măgureanu, a Román Hírszerző Szolgálat volt vezetője azt nyilatkozta, további látványos letartóztatások várhatóak a politikusok és más ismert személyek körében, s a hátterében választási indokok is állhatnak. A volt RHSZ-főnök szerint ez nem a véletlen műve, hanem jó pár hónappal ezelőtt kidolgozott terv része, amelyet most kezdtek gyakorlatba ültetni. Sajtóberkekben terjedő hírek szerint többek közt Sorin Roşca Stănescu és Mugur Ciuvică letartóztatását tervezik. (Antena3)
2009-04-07: Közélet - x:

Írott tojások a múzeumban (Kézdivásárhely) — Iochom István

Pénteken nagyszámú érdeklődő jelenlétében nyílt meg a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban Kakas Zoltán néprajzkutató Krisztus feltámadott! című írott-tojás-kiállítása. Három tárlóban a tavaly november 25-én elhunyt István Mária, a Népművészet Kiváló Mestere írott tojásainak egy része is helyet kapott.