A Kézdivásárhelyen megtartott URBACT második helyi találkozóján a CLIMAAX-projekt keretében elhangzott előadás egyik legfontosabb, külön tárgyalt témája a vízhez való hozzáférés, a felszín alatti vízkészletek használata és a klímaváltozás miatt egyre sürgetőbbé váló vízgazdálkodás volt. Az előadást Ivácson Endre mérnök-geológus, a kútfúrással és hidrogeológiai munkákkal is foglalkozó Geoda Kft. vezetője tartotta.
A szakmai beszélgetés különlegességét az adta, hogy nem általános klímavédelmi megállapításokról szólt, hanem a mindennapi gyakorlatból indult ki. Mit kell tenni, ha egy gazdálkodó kutat szeretne fúrni? Hol található a víz? Milyen mélységben érdemes keresni? Mekkora mennyiség termelhető ki biztonságosan? Mikor lehet egy sekélyebb vízadó réteg helyett mélyebbről vizet kivenni? És ami talán még fontosabb: mit lehet kezdeni azzal a vízzel, amely ugyan lehullik (csapadékként), de túl gyorsan elfolyik a területről?
Az előadásból egyértelműen kirajzolódott, hogy a jövő vízgazdálkodásának nem lehet egyetlen megoldása. A kutak fontosak, de nem elegendőek. Az öntözés fontos, de önmagában nem oldja meg a vízhiányt. A nagy víztározók hasznosak lehetnek, de komoly jogi és tulajdonjogi akadályokkal járnak. A valódi alkalmazkodásnak ezért a víz megtartására, a meglévő készletek észszerű használatára és a helyi adottságok ismeretére kell épülnie.
A kútfúrás jóval a fúróberendezés megérkezése előtt elkezdődik
A laikus számára egy kút elkészítése egyszerű folyamatnak tűnhet: meg kell találni a vizet, le kell ásni-fúrni a megfelelő mélységig, majd ki lehet termelni. A szakmai gyakorlat azonban ennél sokkal összetettebb. Egy kút megtervezése előtt meg kell ismerni a terület földtani és hidrogeológiai viszonyait.
Ivácson Endre szerint első lépésként hidrogeológiai előtanulmány készül, amelyben össze kell gyűjteni az adott térségre vonatkozó korábbi geológiai, hidrogeológiai és fúrási adatokat. Ha a környéken már történtek kutatófúrások, rendelkezésre állnak geológiai adatok vagy geofizikai mérések, ezek alapján már a fúrás előtt is lesznek adatok arra, hogy milyen vízadó rétegek találhatók a mélyben.
A kérdés azonban nem pusztán az, hogy „Van-e víz?”. Azt is tudni kell, hogy milyen vízről van szó, milyen mélységben található, mekkora a vízadó réteg kiterjedése, milyen a víz utánpótlása, ennek nyomán pedig azt, hogy mekkora mennyiséget lehet belőle hosszú távon kitermelni.
Különösen fontos annak meghatározása, hogy mit nevezünk első vízadó rétegnek. Egy térségben több, egymástól eltérő geológiai réteg helyezkedhet el egymás alatt, és ezek közül nem mindegyik egyformán alkalmas vízkitermelésre. Egy vastag homokos-kavicsos réteg például lehet vízáteresztő, de ha a feltöltődése lassú, a tartós kitermelés hatására a vízszint fokozatosan csökkenhet.
Ez az egyik legfontosabb különbség a felszín alatti víz és egy mesterséges víztározó között. A vízadó réteg ugyanis nem egy egyszerű tartály. Ha több vizet veszünk ki belőle, mint amennyi természetes úton visszakerül, a készlet csökkenni fog.
Nem mindegy, mire használjuk a vizet
A hidrogeológiai vizsgálatok során azt is meg kell határozni, hogy a megrendelő milyen célra szeretné használni a vizet. Más szempontok vonatkoznak az ivóvízre, mint a technológiai vízre, amely például ipari vagy öntözési célokat szolgálhat.
Ez azért fontos, mert a vízkészletekért egyre több felhasználó versenyez. Ugyanaz a vízadó réteg lehet fontos egy település, egy ipari üzem és a mezőgazdaság számára is. Ha pedig a rendelkezésre álló vízmennyiség korlátozott, akkor nem lehet minden igényt korlátlanul kielégíteni.
Az előadás során szóba került, hogy az engedélyezett vízhasználat időben és mennyiségben is korlátozható annak érdekében, hogy a vízkészletből más felhasználóknak is maradjon. Ez különösen fontos lehet az aszályos időszakokban, amikor a vízigény éppen akkor növekszik, amikor a természetes utánpótlás csökken.
Fúrási munkálat. Fotó: Facebook / Ivácson Endre
A geofizika „belát” a föld alá
A kútfúrás egyik legfontosabb szakmai eszköze a geofizikai mérés. Ivácson Endre az előadásban ezt az EKG-hoz hasonlította: a mérés a felszín alatt található rétegekről ad információt. A geofizikai vizsgálatok során többek között elektromos vezetőképességet, ellenállást és természetes gammasugárzást mérnek. Ezekből következtetni lehet a különböző földtani rétegekre, és arra, hogy hol találhatók a hasznosítható vízadó rétegek.
A geofizika azonban nemcsak a víz megtalálásában segít. Ellenőrizhető vele az is, hogy a kút megfelelően épült-e meg. Különösen fontos ez akkor, ha több vízadó réteg található egymás felett. Egy rosszul kialakított kút ugyanis összekötheti a különböző rétegeket, és a felső rétegből származó (mondjuk szennyezett) víz bekerülhet a mélyebb, tisztább vízadó rétegbe.
Ezért a kútfúrás nem egyszerűen egy lyuk elkészítése a földben. Komplex mérnöki és környezetvédelmi feladat, amelynél a hibás kivitelezés hosszú távú károkat is okozhat, a munkálatot megrendelő egy, a kivitelezőtől kért iratcsomóval tudja igazolni, hogy helyesen, törvényszerűen jártak-e el.
Engedélyek, védőidomok és hosszú várakozás
A kútfúrás engedélyezése az előadás egyik központi témája volt. A hidrogeológiai előtanulmány mellett – ami a legfontosabb – környezetvédelmi dokumentációra és más hatósági anyagokra is szükség lehet. A területet infrastruktúra szempontjából is vizsgálni kell: villany- és gázvezetékek, közművek és egyéb létesítmények jelenléte is befolyásolhatja a kivitelezést.
Ivóvíz esetében különösen fontosak a hidrogeológiai védőidomok. Ezek a vízbázis védelmét szolgáló területek, amelyek akár jelentős kiterjedésűek is lehetnek. A védőidomon belül bizonyos fúrások és egyéb tevékenységek csak engedéllyel végezhetőek.
Az előadás szerint a vízügyi engedélyezéshez több fontos dokumentáció összeállítása szükséges, köztük a hidrogeológiai előtanulmány, a védőidomhoz kapcsolódó dokumentáció és a környezetvédelmi anyagok, ezek nélkül nincs engedélyeztetés. Ez rengeteg pénzbe kerül – hangsúlyozta az előadó, az engedélyek megszerzése áfa nélkül 17–18 ezer lejbe is kerülhet, függetlenül attól, hogy adott területen egy vagy több kútról van szó. Sándor László, a Kovászna Megyei Vízügyi Igazgatóság jelen lévő vezetője ehhez hozzátette: a mezőgazdasági öntözés is külön engedélyeztetéshez kötött, nem elég egy kút megléte.
A probléma az, hogy mindez még időigényes is. Elhangzott: volt, hogy egy mélyfúrású kút engedélyezése több mint két évig tartott. Ezen a folyamaton gyorsítani kellene, hiszen a vízhiányhoz való alkalmazkodásban az időnek komoly gazdasági jelentősége van. Egy mezőgazdasági vállalkozás számára ugyanis nem mindegy, hogy egy öntözési beruházás egy év vagy három év múlva valósulhat meg. A klímaváltozás pedig nem vár az engedélyezési folyamat végére.
A mélyebb kút sem jelent automatikusan megoldást
Az előadás egyik legtanulságosabb példája egy textilgyár vízigényéhez kapcsolódott. A projektben két, egyenként 160 méteres kutat terveztek, miközben a térségben ismert volt egy mélyebb, nyomás alatt álló vízadó réteg. A probléma azonban az üzem hatalmas vízigénye volt: havonta mintegy 2,5 millió liter vízre lett volna szüksége.
A sekélyebb, mintegy 40 méteres kútban végzett vizsgálatok rendkívül gyenge vízadó képességet mutattak. A beszámoló szerint három nap alatt mindössze 15 liter víz volt kitermelhető. Ez nyilvánvalóan nem volt összevethető az ipari üzem igényével. Ilyen esetben a mélyebb vízadó réteg elérése csak megfelelő bizonyítás után válhat lehetővé. Először igazolni kell, hogy a felső vízadó réteg valóban nem képes biztosítani a szükséges mennyiséget. Ez a szabály egyben a mélyebb vízkészletek védelmét is szolgálja.
A példa egy fontos tanulságot hordoz: nem az a kérdés, hogy tudunk-e mélyebbre fúrni, hanem az, hogy szükséges-e, és fenntartható-e az onnan történő vízkitermelés.
Sándor László mérnök, a vízügy igazgatója. A szerző felvétele
Vízhiány: nem mindig az eső hiányzik
A vízhiány problémáját az előadás különösen gyakorlati oldalról közelítette meg. Sándor László szerint elsősorban urbanisztikai tanulmányra lenne szükség, amelyből kiderül, hogy a megye mekkora mezőgazdasági területet „bír meg”. „Ehhez kellene tudni, hogy mekkora az ipar szükséglete, ezt követően lehetne gondolkodni, hogy a megmaradt területeken hová lehetne kisebb-nagyobb tavakat létesíteni” – hangsúlyozta, elmondva azt is, hogy nagy tavak létesítésére a jelenlegi törvénykezés szerint nincs esély. Egy 70–100 hektáros víztározó megépítése érintheti a mezőgazdasági területeket, erdőket, utakat, közműveket és magántulajdonokat. Emiatt egy ilyen beruházás nemcsak műszaki, hanem jogi és társadalmi kérdés is. A kisebb, természetközeli vízmegtartó megoldások ezért sok esetben könnyebben megvalósíthatóak.
Az egyik legfontosabb felismerés az, hogy a vízhiány nem feltétlenül azt jelenti, hogy egyáltalán nincs csapadék.
Lehetnek olyan időszakok, amikor rövid idő alatt jelentős mennyiségű eső hullik, mégis száraz marad a talaj, mert a víz gyorsan lefolyik a területről. A kérdés tehát nem pusztán az, hogy mennyi csapadék érkezik, hanem az is, hogy mennyi marad belőle helyben.
Sándor László szerint a víz jelentős része elfolyik, miközben a talajerózió komoly mennyiségű hordalékot is magával visz, ezzel nem foglalkozik szinte senki. Tapasztalata szerint a munkájuk jelentős részét sok esetben éppen a lezúduló víz által elszállított hordalék eltávolítása teszi ki. Erre a tavalyi árvizet említette, Nagyborosnyóval példázva, ahol a hordalék is okozott gondot.
Ez egy rendkívül fontos összefüggés: ugyanaz a terület egyszerre szenvedhet a túl sok és a túl kevés víztől. Egy nagy zápor idején a víz gyorsan lezúdulhat, később pedig már nincs elegendő nedvesség a talajban. A vízgazdálkodás egyik legfontosabb célja ezért az lehet, hogy a vizet ne minél gyorsabban elvezessük, hanem minél nagyobb részét helyben tartsuk.
Romániában már kézzelfogható a vízhiány
A probléma nem pusztán helyi tapasztalat. A romániai vízügyi hatóság adatai szerint 2024 nyarán és őszén több száz településen vezettek be vízellátási korlátozásokat. 2024 szeptemberében például 556 településen volt érvényben valamilyen korlátozás, miközben három folyószakasz teljesen kiszáradt, további húsz pedig a szükséges minimális vízhozam alatt volt.
A helyzet különösen érdekes a térség szempontjából, mert ugyanebben a jelentésben több Kovászna megyei vízfolyás is szerepelt a korlátozásokkal érintett szakaszok között, több területen az öntözési és halgazdálkodási célú vízhasználatot érintő korlátozások is életbe léptek.
Ez azt mutatja, hogy a vízhiány nem valamely távoli régió problémája, térségünkben is jelentkezhetnek olyan időszakok, amikor a rendelkezésre álló víz mennyisége nem elegendő minden igény kielégítésére.
A helyzet 2025-ben is változékony maradt. A vízügy július 24-i közlése szerint az ország fő víztározóiban összességében elegendő tartalék állt rendelkezésre a lakosság és a főbb gazdasági felhasználók ellátására, ugyanakkor a szárazságot figyelő 120 mérési szelvényből 26-ban a szükséges minimális vízhozam alatt maradt a vízhozam.
A számok jól mutatják a vízgazdálkodás egyik legnagyobb kihívását: országos szinten lehet még elegendő víz, miközben egyes térségekben vagy vízfolyásokon már hiány alakul ki.
Terepen a mérnökök. Fotó: Facebook / Ivácson Endre
A klímaváltozás miatt nőhet a mezőgazdaság vízigénye
A mezőgazdaság különösen érzékeny a vízhiányra. Melegebb időben a növények vízigénye nő, miközben az aszályos időszakok miatt a természetes vízutánpótlás csökkenhet. Ez kettős nyomást jelent a gazdálkodók számára.
A vízhiány következménye nem csupán az lehet, hogy kevesebb termést takarítanak be. Az öntözés hiánya egyre nagyobb gazdasági kockázattá válhat, miközben a víz kitermelése egyre szigorúbb feltételekhez kötődhet.
Ezért különösen fontos, hogy az öntözés ne kizárólag új kutakra épüljön. A meglévő vízkészletek hatékonyabb felhasználása, az esővíz megtartása, a talaj vízmegtartó képességének javítása és a változó víz-helyzethez alkalmazkodni képes növénytermesztési módszerek együttesen csökkenthetik a vízigényt.
Az előadás egyik legfontosabb része a víz helyben tartásának lehetőségeiről szólt. A gondolat egyszerű: ha a csapadék lehullik, ne engedjük, hogy azonnal elhagyja a területet. A megbeszélésen jelen lévő szakemberek szerint a természetes táji formák visszaállítása a víz megtartásában és a mikroklíma javításában is segíthet.
Az előadásban konkrét példaként került szóba az esővíz visszavezetése a talajba. Bizonyos területeken már abszorpciós kutak tervezésére is sor kerül, amelyek a tetőkről összegyűjtött tiszta csapadékvizet a talajba juttatják.
Ez azonban csak megfelelő geológiai feltételek mellett működhet. Nem mindegy, hogy milyen rétegek találhatóak a felszín alatt, mennyire vízáteresztők, és hol helyezkedik el a vízzáró réteg.
Egy konkrét térségi példa azt mutatta, hogy hiába található a felszín alatt jó vízáteresztő képességű homokos réteg, ha fölötte több méter vastag agyagréteg helyezkedik el. Ilyenkor a víz beszivárgása túl lassú lehet, és a párolgás hamarabb elviszi a vizet, mint ahogy az eljutna a mélyebb víztároló rétegbe.
Ez ismét azt bizonyítja, hogy a vízmegtartásnál nincs általánosan alkalmazható recept. A helyi geológiai adottságokat minden esetben meg kell vizsgálni.
A talajerózióval is foglalkozni kell
A vízmegtartás nem választható el a talaj védelmétől. Ha a csapadékvíz gyorsan folyik le egy domboldalon, viszi magával a termőtalaj egy részét is. A hordalék aztán az árkokban, patakokban és tározókban rakódik le.
A szakmai tapasztalat szerint a hegyvidéki és erdős területekről érkező hordalék jelentős problémát okozhat. Ha az erdészeti és mezőgazdasági területeken nem megfelelő a vízlefolyás kezelése, az alsóbb területeken egyre több hordalékkal kell számolni. A vízmegtartó megoldások ezért egyszerre szolgálhatják a vízkészlet védelmét és a talajerózió mérséklését. Ez különösen fontos a mezőgazdaság számára. A jó termőtalaj ugyanis önmagában is víztározóként működik: minél jobb a talaj szerkezete és vízmegtartó képessége, annál tovább képes a növények számára hozzáférhető nedvességet biztosítani.
Nem mindig adnak engedélyt mélységi fúrásra. Fotó: Facebook / Ivácson Endre
A vízprobléma nem oldható meg egyetlen kúttal
Az URBACT-találkozón elhangzott előadás legfontosabb tanulsága talán az, hogy a vízhiányra nem lehet egyetlen műszaki megoldással válaszolni.
A kútfúrás fontos eszköz, de a vízadó rétegek túlzott kitermelése veszélyes lehet. A mélyebb vízadó rétegekhez csak megfelelő indoklás és engedélyezés mellett szabad hozzáférni. Az öntözés szükséges lehet a mezőgazdaságban, de a növekvő vízigényt felszín alatti vízzel korlátlanul nem lehet kielégíteni.
A másik irány a vízmegtartás. Ha a csapadékot sikerül helyben tartani, csökkenthető a gyors lefolyás és az erózió, miközben javulhat a talaj vízellátása.
A harmadik elem a vízfelhasználás észszerűsítése. Nem minden célhoz szükséges ivóvíz-minőségű víz, és az ipari, mezőgazdasági és kommunális vízhasználatot is hatékonyabbá kell tenni.
A negyedik az együttműködés. A vízgazdálkodás nem lehet kizárólag a vízügyi hatóságok feladata. Szükség van az önkormányzatok, gazdálkodók, erdészek, mérnökök, geológusok és környezetvédelmi szakemberek közös gondolkodására. A kisebb tavak, vízvisszatartó területek, erózióvédelmi megoldások, megfelelő erdészeti utak, korszerű öntözési rendszerek, az esővíz-visszatartás és a hidrogeológiai ismeretek mind ugyanannak a rendszernek a részei. A kútfúrás tehát továbbra is fontos marad, de semmiképp sem lehet a vízhiányra adott egyetlen válaszunk.
A helyi megoldások ideje
A romániai adatok azt mutatják, hogy a vízhiány nem távoli veszély. Már most vannak olyan települések és vízfolyások, ahol korlátozásokat kell bevezetni. Ugyanakkor az országos adatok azt is mutatják, hogy a helyzet térségenként jelentősen eltérhet. Éppen ezért a jövő vízgazdálkodásának egyik kulcsa a helyi adottságok ismerete lehet. Nem mindenhol ugyanaz a geológia, nem mindenhol hullik ugyanannyi csapadék, és nem mindenhol ugyanaz a vízigény.
Egyes helyeken a felszíni víz lehet a legjobb megoldás, máshol egy sekélyebb vízadó réteg, megint máshol pedig a csapadékvíz helyben tartása hozhat eredményt. Van, ahol a talajerózió megfékezése a legfontosabb, máshol a mezőgazdasági vízhasználat racionalizálása. A lényeg azonban minden esetben ugyanaz: a rendelkezésre álló vízzel kell hosszú távon gazdálkodni.
Az URBACT második helyi találkozóján bemutatott CLIMAAX-előadás a kútfúrás gyakorlati kérdéseitől indult, de jóval messzebbre jutott. A felszín alatti vízkészletek, az öntözés, az engedélyezés, a talajerózió, a csapadékvíz és a vízhiány kérdései egyetlen összefüggő témakörré álltak össze.
A legfontosabb tanulság az, hogy a víz nem korlátlan erőforrás, és nem is egy föld alatti tartály, amelyből tetszés szerint bármennyit ki lehet venni. A vízadó rétegek utánpótlása korlátozott lehet, a felszíni és a mélyebb vízkészletek védelme pedig egyaránt fontos.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
