Ki nyitott szemmel jár most kiépülő városrészeken, meggyőződhet: a tervezők prostituálásának vádja valós (nyilván, azonnal hozzá kell tennünk: tisztelet a kivételnek). Hagyományaink elárulása mellett azonban mást is fel lehet róni a tervezőknek. Mostanság egyre szaporodnak az állami megrendelések — melyekből a mi szakembereink nem igazán óhajtják kivenni részüket. Friss példa: óvoda épül a Nicolae Colan Általános Iskola mellett. Meghirdetik a tervezést, egyetlen pályamunka fut be. Egy kolozsvári tervezőiroda műve. Mely amúgy beleillik abba a környezetbe, a letűnt érában egyenruhásított iskolaépület és tömbházak, illetve a dobozáruház miliőjébe. Hogy a tájjellegű építészeti elemek még csak nyomokban sem lelhetőek fel? Hogy a kolozsvári cég netán egyik régebbi tucatmunkáját pofozta kissé át, s az országban járva-kelve a sepsiszentgyörgyi új óvoda édestestvérével találkozhatunk bárhol? Ez igazán nem az ő hibájuk. Nem túrtak ki senkit, de nem is voltak jobbak senkinél. Egyszerűen csak voltak. Egyedüliként a piacon. A mieinket nem fűtötte az aggodalom aziránt, hogy ismét elpuskázzák a város egy részét. Avagy annyi lenne a civil megrendelésük, hogy nem győzik? Bár így lenne. De azért a lokálpatriotizmus sem kutya.

És ugyanennek az óvodának ürügyén felmerül egy másik kérdés is. A kivitelezésé. Tervezés után meghirdették a munkálatot, jelentkezett két sepsiszentgyörgyi és egy brassói cég. És utóbbi nyerte a licitet. Merthogy sokkal de sokkal alacsonyabb árat ígért, mint a mi építőink. Hogy ezt hogyan számolta ki, csak ő tudja (építkező vállalkozóktól tudom, Brassóban az árak majd kétszeresei a Háromszéken alkalmazottaknak), lényeg, hogy nemcsak a helyi munkásokat hagyja kenyér nélkül, esetleg kiadja alvállalkozásba az óvodaépítést, és akkor dolgoztatja a háromszéki kőművest és ácsot éhbérért, de a pénzt is viszi. Ebből az üzletből hát sok jó nekünk nem származik. Kapunk egy új épületet. Már az is valami. Mondják, kik a kicsivel is beérik.